Fellendülhet a piac – üdülő vásárlására is lehet költeni a lakástakarékot

2024. október 29. 18:34
Az is fontos változás, hogy a pénztárak az eddiginél rövidebb idő alatt is adhatnak hitelt.
 
Közismert tény, hogy  lakástakarék-pénztártól kapott szerződéses összeget csak meghatározott lakáscélokra fordíthatják a szerződők, kedvezményezettek, illetve közeli hozzátartozók. Ebben a körben eddig lakás, családi ház vagy tanyai lakóingatlan vásárlása, építésére, bővítésére vagy felújítására volt mód. 
Fellendülhet a piac – üdülő vásárlására is lehet költeni a lakástakarékot
Az új törvénnyel már az üdülők is bekerülnek ebbe a körbe, így a szerződéses összeg felhasználható azok vásárlására, építésére, felújítására, bővítésére is – közölte a Bank360.
 
Üdülőnek minősül az ingatlan-nyilvántartásban üdülőként (üdülőépület, hétvégi ház, apartman, nyaraló, csónakház) feltüntetett építmény. További előny, hogy 
 
a törvény  október 28-i kihirdetést követő nyolcadik napon már hatályossá is válik.
 
Könnyebb hitelezés
Az új törvény a lakástakarékok által nyújtható hitelek szabályait is megváltoztatta. Ezek szerint lakáskölcsönt csak kiutalt szerződésre és akkor nyújthat a lakás-takarékpénztár, ha a megtakarítási idő elérte a módozat szerinti minimálisat, de legalább a 4 évet, és a szerződéses összeget lakáscélra felhasználták. Az állami támogatásra nem jogosult szerződéses módozatok esetén azonban négy évnél rövidebb minimális megtakarítási idő meghatározásával is nyújthat lakáskölcsönt a lakástakarék. Márpedig a 2018. október 16. után kötött lakástakarék-szerződések minden ilyenek, már nem jár hozzájuk adókedvezmény.
 
A három működő lakástakaréknak nem kötelező négy évnél korábban is hitelt nyújtani, de ez is olyan ajánlat lehet, amivel versenyezni tudnak egymással. A Bank360.hu szakértői szerint mindeközben persze a tulajdonosaikkal is össze kell hangolni a kínálatukat, hiszen valamennyi lakástakarék olyan bank tulajdonában van (OTP, Erste, MBH), amely maga is nyújt lakáshiteleket.
 
forrás: vg.hu

Kapcsolódó cikkek

Szabad életet és boldogságot talált az önellátás útján

2024. május 13. 10:47
Egyre többen döntenek amellett, hogy feladják a komfortos életet, és vidéken próbálnak szerencsét. Katarina története is így kezdődött, a fiatal lányt szíve a természet közelébe húzta. Sokat változott az élete a kertészkedésnek és az állattartásnak köszönhetően.

Ösztöndíjprogram az agrárfejlődésért

2023. november 03. 15:40
A Magyarok Kenyere program több mint egy évtizede fejlődik, és idén újabb elemmel bővült, a Jövőért Ösztöndíjprogrammal.
Az ösztöndíjat a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) hirdették meg, az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) támogatásával. A program első évében 12 tehetséges hazai és külhoni magyar fiatalt tudnak anyagilag támogatni belőle. A programban a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara is részt vesz. Az ösztöndíj elnyerését igazoló támogatói okiratok ünnepélyes átadóját a Parlamentben tartották október 30-án.