FM: a kormány biztosítja az Iskolatej Program finanszírozását

2016. szeptember 29. 07:57
Az Iskolatej Program folyamatosan működik, a kormány a program megemelkedett finanszírozási költségeit eddig is biztosította, és az idén is garantálja, hogy minden szerződött szállítás után járó támogatást kifizet - közölte Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter képviselői kérdésre adott írásos válaszában.

Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s képviselő piaci szereplők számítására alapozva azt vetette fel, miszerint az ősszel kezdődött tanévben 100-150 ezerrel kevesebb gyermek jut iskolatejhez. 


A parlament honlapján közzétett válaszában a tárcavezető emlékeztetett: az elmúlt hat évben hozott kormányzati intézkedések révén 130 ezerről 436 ezerre nőtt a programban ellátott gyermekek létszáma. Ezáltal a program finanszírozási költségei is emelkedtek - tette hozzá. Fazekas Sándor közölte, hogy az idén az Iskolatej Programra 2,6 milliárd forintot terveztek be a költségvetésbe, jövőre pedig 4,2 milliárd forintot. 
 
 A miniszter hangsúlyozta, hogy az Iskolatej Program jelenlegi költségvetési helyzete lehetővé teszi, hogy a 2016/2017-es tanévben a már lezárult szerződéskötési időszakot ismételten megnyissák, így a tavaszi szerződési időszakban kimaradt szereplők számára is új lehetőség nyílik. Az FM elkötelezett abban, hogy az érintett intézményekben mielőbb megkezdődhessen az iskolatej termékek szállítása - szögezte le a tárcavezető. 
 
hirek.elelmiszerklub.hu

Kapcsolódó cikkek

Terjed a mesterséges intelligencia a feldolgozóiparban is

2018. május 04. 08:28
Az Európai Bizottság több intézkedést terjesztett elő, hogy a mesterséges intelligenciát az európai polgárok szolgálatába állítsa és javítsa az európai versenyképességet ezen a területen.

Minimálbér-emelés: így harcolnak a munkáltatók a költségnövekedés ellen

2017. április 26. 14:16
Azt mondják, a bűvész sosem árulja el a titkát. A GKI Gazdaságkutató Zrt. februári vállalati felmérése során azonban bebizonyosodott, soha ne gondold, hogy soha! A kutató cég kérdésére ugyanis csaknem ezer cég nyilatkozott arról, hogyan kerüli el a minimálbér-emelés okozta költségnövekedést.