Földrengés rázta meg Magyarországot

2023. október 10. 15:34
A legtöbb bejelentés eddig Miskolcról érkezett.
 
Zemplén szerte földmozgást éreztek a helyiek, elárasztották az ezzel kapcsolatos posztok a közösségi oldalakat. Sárospatakról, Sátoraljaújhelyből és a Bodrogközből is többen jelezték, hogy megmozdult a szekrény, a csillár és volt aki alatt az ágy, vagy a forgószék is imbolygott. Szamosvölgyi Péter Sátoraljaújhely polgármestere közösségi oldalán közölte, hogy az Android Earthquake Alerts System adatai alapján a szlovákiai Homonnától 19 kilométerre 4,5-es erősségű földrengés történt, melyet Sátoraljaújhelyen is lehetett érezni. Mint írta, tudomása szerint az ijedtségen kívül más nem történt.
Földrengés rázta meg Magyarországot
A Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriumának közleménye szerint október 9-én, helyi idő szerint 20:23 perckor 5,0-s magnitúdójú földrengés keletkezett Szlovákiában, Kassától mintegy hatvan kilométerre. A földmozgást több magyarországi településen is érezték, de károkról eddig nem érkezett bejelentés a katasztrófavédelemhez.
 
forrás: agrotrend.hu / boon.hu

Kapcsolódó cikkek

Már csak egy napig lehet előregisztrálni Napenergia Plusz Programra

2024. július 08. 16:24
Ugyanakkor 30 milliárd forinttal megemelték a program keretösszegét.
 
Jelentősen – 30 milliárd forinttal – emelik a Napenergia Plusz Program keretösszegét – mondta az Energiaügyi Minisztérium államtitkára hétfőn a minisztérium Facebook-oldalán közzétett videóban.

Figyeljünk a madárfiókákra, többet árthatunk, mint segíthetünk!

2024. április 24. 11:26
Hamarosan kezdődik a madárfiókák tömeges fészekelhagyási szezonja, ilyenkor találkozhatunk magányosnak tűnő fiatalokkal a településeken is. Ezek túlnyomó többsége azonban, amint arra a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület felhívja a figyelmet, nem árva, a legnagyobb segítség számukra az, ha nem visszük haza őket!