Folytatják Tatabányán az Által-ér völgyi kerékpárút építését
2023. március 08. 13:19
Tatabányán megépül az Által-ér völgyi kerékpárút eddig hiányzó szakasza, így szeptemberre folyamatos kerékpáros összeköttetés jön létre Tatabánya, Tata, Dunaalmás, Környe és Oroszlány között.
Szücsné Posztovics Ilona, a város polgármestere kedden, a kivitelezési szerződés aláírásakor elmondta: az új útvonal Tatabánya határától az Erőműi-tó keleti oldalán elvezetve csatlakozik a városi kerékpárút-hálózathoz.

A nyomvonalról három helyen leágazást alakítanak ki Dózsakert, Kertváros és a Tatabánya-Környe Ipari Park irányába.
A munkálatok során csaknem 5 kilométernyi útvonalat alakítanak ki. A beruházás teljes költsége 933 millió forint, ebből 733 millió uniós, vissza nem térítendő támogatás, 200 millió forint pedig az önkormányzat önrésze.
Oroszlány, Tata és Tatabánya térségében az elmúlt években csaknem hatvan kilométernyi kerékpárút épült. Tatabányán az ipari park üzemeit is bekötötték a hálózatba.
A megyeszékhelyről kerékpárral el lehet jutni Oroszlányba, majd a kamalduli remeteség majki műemlékegyüttese és a bányászati múzeum felé. Tatabányáról Tatán át pedig Dunaalmásig vezet útvonal, amely csatlakozik az EuroVelo 6 nemzetközi hálózathoz.
forrás: turizmus.com
Kapcsolódó cikkek
Újranyithat az érdi termálfürdő és szálloda
2023. február 20. 19:19
A 2015-ben bezárt Thermal Hotel Liget belső tereit az idei, a külsős vendégek által is látogatható fürdőrészleget és a szálloda külső területét a jövő évben újítaná fel a tulajdonos és a szakmai befektető.
A jó hírt Érd polgármestere, Csőzik László jelentette be közösségi oldalán. A bejegyzés szerint az önkormányzat kész együttműködni az épületet tulajdonló Egységes Magyarországi Izraelita Hitközséggel és a szakmai befektetővel egyaránt, továbbá a meleg és a hideg vizet is szolgáltatná a működéshez. „Mindkét termálkút működőképes, vizük bőséges, ha kell, el tudják látni a fürdőt" – írta a polgármester.
Szerzetesi cellákat alakítottak át szállodai szobákká Sopronbánfalván
2024. január 23. 16:00
A Sopronhoz tartozó, hegyek közé ékelődő Sopronbánfalván, a templom falához épült kolostorban különleges világba csöppenünk. Az egykori szerzetesi cellákból 23 fürdőszobás szállodai szobát hoztak létre puritán berendezéssel, de a mai kor igényeit is kielégítve.