Folytatódik a települések zöldvagyonát gyarapító program
2024. szeptember 30. 16:41
Megkezdődött a Településfásítási Program idei őszi ültetési időszaka, amelyben 317 településre újabb 6000 fát szállítanak, ezzel 56 ezerre növelve a kezdeményezés során elültetett fák számát - jelentette be Nagy István agrárminiszter. A falvak és városok zöldítése a Magyarország zöldvagyonát megóvó és gyarapító, az agrártárca által koordinált stratégia része.
A nemzeti zöldvagyon legfontosabb eleme, a jelenleg is több mint 2 millió hektárnyi erdő mellett jelentős érték és lehetőség a városok és települések zöld infrastruktúrájának fejlesztése. Az agrártárca által 2019-ben indított Országfásítási Program – a rendszerváltás óta eltelt időszak legnagyobb szabású zöldvagyon-növelő kezdeményezése – fontos célkitűzése a kisebb települések élhetőségének javítása, klimatikus és természeti állapotuk fejlesztése. Ezt a célt szolgálja a 10 ezer fő alatti települések számára elérhető Településfásítási Program, melynek immár negyedik üteme zajlik.
Az Országos Erdészeti Egyesület által koordinált és az állami erdészeti társaságok részvételével megvalósított Településfásítási Program eddigi tapasztalatai azt mutatják, hogy a kisebb települések önkormányzatai és közösségei örömmel fogadják és sajátjuknak érzik a kezdeményezést, az igénylések a program minden ciklusában szinte azonnal betelnek, a helyi fásítási akciók közösségi eseményekként zajlanak le, az elültetett fákat pedig gondos gazdaként kezelik és óvják a helyiek.
A Településfásítási Program idei, őszi szakaszában az igénylő településekre a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. már megkezdte a 6000 sorfa kiszállítását, az ültetésekre a szeptembertől novemberig tartó időszakban kerül sor.
A kormány zöldvagyonkezelési stratégiai célkitűzése az ország fával borított területeinek 27 százalékos arányra történő növelése 2030-ig, amelynek megvalósításában nagy szerepe van többek között az állami erdészeti társaságok által alkalmazott fenntartható, természetközeli erdőkezelési módszereknek és az Országfásítási Programmal összhangban a KAP agrártámogatások körébe beépített erdőtelepítési pályázatoknak.
forrás: AM Sajtóiroda
Kapcsolódó cikkek
Egyáltalán nem mindegy, mikor és hogyan metszed az orgonát!
2023. március 20. 10:00
Ha sok virágot szeretnénk, nem mindegy, milyen módon végezzük el a metszést!
Az orgona olyannyira különleges helyet tölt be a szívünkbe, hogy habár összesen csak körülbelül három hétig gyönyörködhetünk a virágainak látványában, nagyon sok kertben adunk neki helyet. De ez nem is csoda, hiszen csodálatos látványt nyújt, és az illata is leírhatatlan, amely teljesen belengi a kertünket.
Az Árpád-korban tudták, mi a megoldás: a gravitációs felszíni vízkormányzás
2024. március 25. 13:06
Napjaink súlyos kérdésére, a talajból hiányzó csapadék pótlására sokan keresik a választ. Németh Zoltán építész-pedagógus szerint nem kell keresni, mert kézenfekvő.

