Gazdák foglalják el jövő héten Franciaországot
2024. november 13. 19:36
A Mercosur-megállapodás ellen tiltakoznak a termelők. A francia gazdák az utakat nem fogják lezárni, mint tavaly.

A gazdák Brüsszelben már szerdán, Franciaországban jövő héten tiltakoznak / Fotó: AFP
Új tiltakozó akcióba kezdenek a jövő héten a francia gazdák az Európai Unió tervezett szabadkereskedelmi egyezménye ellen a Dél-amerikai Közös Piaccal (Mercado Común del Sur – Mercosur), mert attól tartanak, hogy az olcsó agrárimport veszélyezteti a megélhetésüket. Az akciót szerdán jelentették be.
„Drámai következményekkel járhat a mezőgazdaságra ez a kereskedelmi megállapodás” – figyelmeztetett a France Inter rádiónak nyilatkozva Arnaud Rousseau, a húszezer helyi agrárszakszervezetet tömörítő FNSEA (Fédération nationale des syndicats d’exploitants agricoles) igazgatója.
„Ezért hétfőtől kezdve ott leszünk minden régióban, hogy hallassuk Franciaország hangját, abban a reményben, hogy minden európai ország csatlakozik hozzánk, mert ez nem egyetlen ország ügye, nem francia ügy, hanem európai” – idézte a szavait a Reuters.
Az utakat ezúttal nem zárják le a gazdák
A tavalyi tiltakozásoktól eltérően a gazdák most nem tervezik az utak és autópályák lezárását; akkor is az olcsó, többek között ukrán import, valamint a túlságosan szigorú uniós szabályozások ellen tiltakoztak, nem csupán Franciaországban, hanem több más tagállamban is Spanyolországtól Németországig.
Nem az a célunk, hogy megzavarjuk a francia emberek életét, hanem az, hogy elmondjuk nekik: büszkék vagyunk rá, hogy etetjük őket, és továbbra is termelni akarunk – hangsúlyozta Rousseau.
A kormány mellettük áll
A gazdák élvezik a kormány támogatását. A megállapodást eddig is nagyrészt Párizs blokkolta, és Annie Genevard agrárminiszter vasárnap megismételte, hogy rossznak tartja az egyezményt, amelyet Brüsszel még idén tető alá akar hozni.

A francia kormány a gazdák mellett áll, meg akarja akadályozni a Mercosur-megállapodást / Fotó: AFP
A tárcavezető szerint a megállapodás eredményeként „99 ezer tonna marhahús, 108 tonna cukor és hasonló mennyiségű csirkehús” juthat be az országba, ami tragikus károkat okoz majd a helyi termelőknek, akiket így is elég gond sújt.
Brüsszelben már szerdán megjelentek a traktorok
Nem a francia gazdák az egyetlenek, akik hangot adnak a tiltakozásuknak: a belga agrártermelők szerdán vonultak az EU épülete elé a vallon szövetség, a FUGEA felhívására. A The Brussels Times tudósítása szerint
az egész városban és a teljes brüsszeli régióban is közlekedési fennakadások várhatók a felvonuló traktorok miatt.
Az állattenyésztőket és gazdálkodókat tömörítő szövetség a múlt héten felszólította a vallon és a szövetségi mezőgazdasági minisztert, hogy nyilvánosan álljanak ki a Mercosur-egyezmény ellen.
Az Európai Bizottság nem enged
Az állami tulajdonban lévő Radio France Internationale értesülése szerint azonban az Európai Bizottság köti az ebet a karóhoz, a francia és a termelői ellenkezés ellenére le akarja zárni a negyed százada tartó tárgyalásokat, és ebben támogatja két nagy tagállam, Németország és Spanyolország.

Annie Genevard agrárminiszter próbál szövetségeseket keresni az EU-ban / Fotó: AFP
Eredetileg arról volt szó, hogy az egyezményt a G20-as csoport november 18–19-én Brazíliában tartandó csúcstalálkozóján aláírhatják, uniós illetékesek és diplomaták szerint azonban ezt még „korai” és „nagyon hipotetikus” lenne kijelenteni.
Azonban Párizs sem mondott még le róla, hogy megtorpedózza a tervet. Négy további tagállam támogatása szükséges ahhoz, hogy meglegyen a lakosság 35 százalékát képviselő blokkoló kisebbség, és a mezőgazdasági miniszter „aktívan dolgozik” azon, hogy meggyőzze „Belgiumot, Bulgáriát, Ausztriát, Írországot, talán Olaszországot”, hogy vétózzák meg a megállapodást.
Kaja Kallas, az EU külügyi főképviselő-jelöltje azonban keddi meghallgatásán támogatta az egyezményt, és figyelmeztetett, hogy ha a 27-ek nem lépnek, „akkor az űrt Kína tölti majd be”. A figyelmeztetés nem légből kapott, mert Peking folyamatosan növeli jelenlétét Latin-Amerikában.
Videó itt.
forrás: vg.hu
Kapcsolódó cikkek
Vajon el lehet-e érni bármit is a tüntetésekkel?
2024. április 02. 16:22
A 2023/24-es tél nagy német termelői tiltakozásai nyomorúságosan érnek véget. Sok eredmény nem született, a tiltakozások újbóli fellángolásához elég egy szikra.
Azonnali béremelésért tüntettek a postások
2023. március 09. 10:34
Azonnali, inflációkövető, január 1-ig visszamenőleges béremelést követelt szombati demonstrációján Budapesten két postai érdekképviselet, majd petíciót juttattak el a Gazdaságfejlesztési Minisztériumhoz, írja az MTI.
A rendezvényen a Kézbesítők Szakszervezetének elnöke felháborítónak nevezte, hogy a több mint 24 ezer postai dolgozó fele csak a garantált bérminimumot viszi haza fizetésként, a postahivatalokban pedig szerinte méltatlanok a munkakörülmények.