Gyászközlemény

2016. szeptember 06. 07:58
A LIGA Szakszervezetek mély megdöbbenéssel fogadta Pataky Péter, az MSZOSZ valamint az MSZSZ egykori elnökének haláláról szóló gyászhírt. Pataky Péter halála az egész magyar szakszervezeti mozgalom nagy vesztesége.

Pataky Pétert a LIGA Szakszervezetek mint az ÉTOSZ – az Érdekvédelmi Tanácsadó Szolgálat – vezetőjét ismerte meg, olyan kollégaként, aki a szakszervezeti mozgalom szakmai háttérmunkájában vívott ki magának elévülhetetlen érdemeket, aki hitt abban, hogy a magyar társadalomban a munkavállalók munkakörülményeinek, bér és jövedelemi viszonyainak rendezésére van szükség, aki meggyőző és meggyőzhető volt, kiváló szakember és korrekt vitapartner. Egyik tanulmányát éppen a LIGA Szakszervezetek felkérésére írta meg a munkavállalók privatizációban való részvételéről. (LIGA Akadémia Füzetek 1995.)

2006-ban Pataky Pétert a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnökeként köszönthette új pozíciójában a LIGA Szakszervezetek. Az országos érdekegyeztető fórumokon számos közös előterjesztést jegyeztek konföderációink, továbbá a munkáltatókkal és a kormánnyal több jelentős megállapodás is született, például a bérek mértékéről vagy annak emeléséről. Pataky Péter határozott, de mindig konstruktív tárgyalópartnernek bizonyult, mindent elkövetett azért, hogy a szakszervezetek közötti együttműködés a munkavállalók érdekében történjen, és egyben eredményes legyen.

Súlyos betegsége ellenére is vállalta a szakszervezetek és a magyar munkavállalók érdekében a szakértői háttérmunkát, kész volt arra, hogy válaszoljon a hozzá irányuló kérdésekre, hogy személyesen is képviseljen egy-egy felvetést, és tudását a szakszervezeti mozgalom érdekében hasznosítsa.

A LIGA Szakszervezetek osztozik Pataky Péter családjának, valamint a Magyar Szakszervezeti Szövetség tagjainak gyászában.

Dr Mészáros Melinda
elnök
LIGA Szakszervezetek

Kapcsolódó cikkek

Kormánybiztos: kártalanítják a mezőhegyesi földek bérlőit

2016. március 08. 07:59
Újabb területekre nem írnak ki árveréseket
Újabb mezőhegyesi földterületet nem írnak ki árverésre, a már árverésre került földek esetén nem kötik meg a szerződést, és a már megkötött, az új gazdaság alapját képező területekre vonatkozó földbérleti szerződéseket is szeretnék mihamarabb felbontani, illetve hamarosan határozat születik a kártalanításról - mondta a Mezőhegyesi Állami Ménesbirtok újjászervezésének a koordinálásáért felelős kormánybiztos.
 

Letiltás munkabérből: amikor az új felülírja a régit

2018. augusztus 27. 07:41
A munkavállaló béréből parkolásidíj-tartozás miatt le kell tiltani bizonyos összeget a munkáltatónak Ugyanezen munkavállaló szabálysértés is elkövetett, nem fizette meg a bírságot, így ezt az összeget is a munkabéréből kell visszatartani. A kettő összege viszont már meghaladja a nettó bére 50 százalékát, mi a teendő ilyen esetben? – kérdezte olvasónk. Dr. Hajdu-Dudás Mária munkajogi ügyvéd válaszolt.