Gyógynövények az élelmiszeriparban
2023. május 15. 12:09
Hiszek a gyógynövények gyógyító erejében – jelentette ki dr. Nobilis Márton, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára a Gyógynövény Szövetség és Tanács szakmai napján május 13.-án, Budapesten.
Az államtitkár kiemelte, hogy 2010 óta a Gyógynövény Szövetség stratégiai partnere a kormánynak. A teljes szektort tekintve a becsült nettó kibocsátás 110-120 milliárd forint körül van. Ebből a termesztés és gyűjtés, valamint az ehhez kötődő elsődleges feldolgozás nettó árbevétele 30 milliárd forint, a többi a további feldolgozásból, a késztermék-előállításból és a kereskedelemből származik.

Dr. Nobilis Márton hangsúlyozta, hogy a háború és a covid rávilágított az önellátóság szerepére. Fontos, hogy mind gyógyászati, mind élelmiszer szempontból ugyanúgy önellátóak legyünk. Kiemelt célom, hogy a jelenlegi Európai Uniós ciklusban megtegyünk mindent azért, hogy az élelmiszeripar minél magasabb feldolgozottsággal önellátó legyen, és ezáltal visszakerüljön méltó helyére- jelentette ki.

Az államtitkár kitért arra, hogy a klasszikus nagykereskedelemi tevékenység mellett rendkívül sokszínű a gyógynövénytermékek kiskereskedeleme is. Jelen vannak a patikahálózatoknál, a hazai és nemzetközi kiskereskedelmi láncok fitotékáiban, a helyi piacokon. A gyógynövénytermesztők munkája hozzájárul a környezetvédelemhez és a fenntartható mezőgazdaság eléréséhez is. Ezért a kormány igyekszik minél nagyobb támogatást megadni ennek a szektornak, amely majd lehetőséget biztosít arra, hogy tovább fejlődjön és ezáltal exportlehetőségeket is találjon.
forrás:agrotrend.hu / AM Sajtóiroda
Kapcsolódó cikkek
Karácsony Gergely már lemehetett a megújított metróba, fényképeket küldött
2023. március 14. 12:10
A Nyugati tér az ország legforgalmasabb közösségi közlekedési csomópontja, aminek egyik legfontosabb elemét, a megújult és akadálymentesített metróállomást március 20-tól használhatják újra az utasok - írja Karácsony Gergely.
A főpolgármester fotókat közölt a megújított metróról. A közösségi oldalán azt írja: az állomást összesen hét mozgólépcső és egy ferde lift köti össze a felszínnel. A nagyobb, a tér felé vezető lejtaknában úgy tudták elhelyezni a ferde liftet, hogy ugyanúgy négy mozgólépcsőt építettek, mint eredetileg, 42 évvel ezelőtt. Amit oldalt látunk, az bizony az tartószerkezet szigetelése, amit az építészek az állomás arculatának részévé tettek.
Rengeteg magyar tévhitben él az öröklés kapcsán: nem a végrendelet az egyetlen mód
2023. február 15. 12:38
Több módja is van annak, hogy jelentősebb vagyont hagyjon valaki egy általa kijelölt kedvezményezettre közvetlenül, nem csak a végrendelkezés. Ilyen módon az elhunyt megtakarításai nem is képezik a hagyaték részét, akár adó- és illetékmentes módon szállhatnak át az örökösre. A Pénzcentrum összegyűjtötte, milyen esetben lehetséges így örökölni, illetve örökül hagyni vagyont, melyben a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) szakértői segítettek.