Herendi porcelán kiállítás a bajnai kastélyban

2023. március 27. 14:49
Herendi porcelán kiállítás nyílt Bajnán, a Sándor-Metternich-kastélyban, „Lendület és ragyogás” címmel.
A Herendi szinte elképzelhetetlen termékválasztékából, 16 ezer fehér forma és 4 ezer Herendi minta közül, a kastélyban egy különleges válogatás látható a kiállítás keretein belül. Terítékre kerül a főurak porcelánkészlete, amelyek mellett megférnek a különböző mintájú, festett lovak is, az „Ördöglovas” Sándor Móricnak, a kastély egykori urának emlékét idézve - közölte a porcelánmanufaktúra.
Herendi porcelán kiállítás a bajnai kastélyban
A különböző mintájú, festett lovak az „Ördöglovas” Sándor Móricnak, a kastély egykori urának idéznek emlékét
 
A ház úrnőjére, Paulina grófnéra - aki korának egyik divatdiktátorának számított -, pedig Herendi mintával, kézzel festett selyem shantung ruhával emlékeznek a női szárnyban.
 
herendiporcelan
A ház úrnőjére, Paulina grófnéra Herendi mintával, kézzel festett ruhával emlékeznek
 
A kiállítás egyik fő attrakciója egy 9 darab különleges díszvázából álló gúla, mely reprezentálja a manufaktúra alkotóinak mesterségbeli tudását egy-egy bravúros alkotáson keresztül.
 
Az ünnepélyes megnyitón köszöntő beszédet mondott Sztojanovits Kristóf, a NÖF főosztályvezetője és Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója. A tárlatot Dallos Gyula miniszteri biztos nyitotta meg. A megnyitót megtisztelte jelenlétével Chile magyarországi nagykövete is. A kiállítás egészen június 25-ig tekinthető meg a kastélyban.
 
forrás: turizmus.com

Kapcsolódó cikkek

Agrohof Gulyahajtás és traktoros bemutató 2024

2024. július 05. 17:35
Hagyományőrző programok, kézműves vásár, családi interaktív foglalkozások is lesznek.
 
Dátum: 2024. július 6.

A csend és az áhítat otthona a Vértesben rejtőzik

2023. október 16. 15:37
Európa-szerte kuriózumnak számító barokk műemlékegyüttest rejtenek a Vértes erdei, Budapesttől alig 80 kilométerre. A Majkon megbújó kamalduli remeteségben betekinthet az egykor némasági fogadalomban itt élt szerzetesek zárt világába.