Hiába háborodott fel Orbán, alig van hal a Balatonban

2016. szeptember 08. 08:02
Kevés hal van a Balatonban, ezért már évek óta más területekről érkezik az ottani vendéglőkbe a hal Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter szerint. Hiába kért sürgős megoldási javaslatokat Orbán Viktor miniszterelnök, a tó regenerálódásához évek kellenek.

A balatoni halgazdaságot 2013-ban számolták fel, az utolsó halászati évben 78 tonna halat fogtak, ebből mintegy 200-220 ezer adag ételt lehet készíteni – érzékeltette a halhiányt az M1 aktuális csatornán az agrárminiszter. Ez a mennyiség - tette hozzá - egy jobb hétvégén elfogy a Balatonnál, ahol komoly probléma volt a túlhalászás. A tó regenerálódásához évek kellenek, hiszen a cél az, hogy minél nagyobb legyen a tó halállománya – fogalmazott a miniszter.

Ismert ugyanakkor, hogy a balatoni vendéglátóhelyek sérelmezik, hogy nem tudnak hal alapanyaghoz jutni a kereskedelmi halászat betiltása miatt. A kialakult helyzet miatt Orbán Viktor miniszterelnök is felháborodott, és azonnali intézkedéseket kért az illetékes kormánytagoktól.

Kapcsolódó cikk:

http://www.agrarszektor.hu/elemiszerpiac/ezen_orban_is_felhaborodott_hova_tunt_a_balatoni_es_a_tisza_hal.6347.html

Forrás: agrarszektor.hu

Kapcsolódó cikkek

Ha fagyos az irodában a hangulat…

2018. július 23. 13:54
Az irodai munkahelyeken kialakuló viták egyik forrása, de egyben a nyár elengedhetetlen kelléke, a klíma.

A felmelegedés gátolja, hogy egyre több gabonát arassunk

2018. január 09. 12:59
Miért stagnálnak az árpa, a búza, a kukorica és a rozs termésátlagai Magyarországon és általában az egész régióban? Két magyar kutató elemzése szerint a korábbinál magasabb átlaghőmérsékleteknek jelentős szerepük van e negatív folyamatokban.