Olyan hangok is eljutottak hozzám, hogy egyes munkáltatók pusztán az otthoni munkavégzés ténye miatt nem fizetnek „túlórát” – (vagy munkajogilag pontosabban nem fizetik a rendkívüli munkavégzés ellenértékét), mondván, hogy „home office”-ban nincs túlóra.

Először is utalnom kell rá, hogy a munkajogászok között nincs egyetértés abban, hogy létezik-e jogi értelemben a „home office” intézménye, és ha igen, akkor az miben különbözik a távmunkától. Erről részletesen itt fejtettem ki a saját álláspontomat. 

Bár a hivatkozott cikkben foglalt álláspontomat fenntartom, mely szerint felesleges egy, a magyar jog által érdemben nem szabályozott új jogintézménnyel növelni a létezők számát, de megjegyzem, hogy jelentős számú munkajogász kollégám tőlem eltérően úgy gondolja, hogy meg lehet különböztetni a home office és a távmunka jogintézményeit.

Ennek a kérdésnek nem csak jogelméleti jelentősége van, hanem témánk szempontjából is fontos. Távmunka esetében ugyanis eltérő megállapodás hiányában a munkavállaló munkarendje kötetlen. Ahhoz, hogy a távmunkás munkavállaló nem kötetlen munkarendben végezze a munkáját, erről meg kell állapodni. Lehetőség szerint írásban, de a szóbeli vagy akár ráutaló magatartással történő megállapodást sem tiltja – legalábbis végső soron - a törvény. 

Home office esetében ugyanakkor – már ha egyáltalán létezik ilyen jogintézmény – mivel az egész jogintézményt a törvény nem szabályozza, így értelemszerűen a munkarendre sincs törvényi előírás. Ebből viszont az következik, hogy eltérő megállapodás hiányában a korábbi munkarend érvényesül.

A fentiekből az következik, hogy az otthoni munkavégzés (távmunka vagy home office) esetén az első tisztázandó kérdés, hogy a munkavállaló normál (csúnya HR-es kifejezéssel „kötött”), vagy kötetlen munkarendben kerül-e foglalkoztatásra.

„Kötött” munkarend esetén a munkavállaló munkaidejét az általános szabályok szerint be kell osztani (ennek hiányában az előzőleg közölt munkaidőbeosztás érvényesül), és a munkavállaló a beosztáson kívüli időben csak a rendkívüli munkavégzés szabályai szerint – és értelemszerűen ellenérték fejében – köteles munkát végezni.

Kötetlen munkarend esetén ugyanakkor szintén nem lélegezhet fel a munkáltató, hiszen ebben az esetben a munkaidőbeosztás joga a munkavállalónál van, leegyszerűsítve akkor dolgozik, amikor akar. A törvény ugyan előírja, hogy a munkarend kötetlen jellegét nem érinti, ha a munkavállaló a munkaköri feladatok egy részét sajátos jellegüknél fogva meghatározott időpontban vagy időszakban teljesítheti, azonban ez nyilvánvalóan nem jelentheti azt, hogy a különböző online meetingek és szoros határidők a munkavállaló teljes vagy közel teljes munkaidejét egy adott időszakra igénybe vegyék, valamiféle – jelentősebb – beosztási szabadság mindenképpen a kötetlenség velejárója. 

Van-e rendkívüli munkavégzés?

A kötetlen munkarend tekintetében felmerül az is, hogy vajon előfordulhat-e rendkívüli munkavégzés ilyen munkarendben. Nos, álláspontom szerint az általános közvélekedéssel szemben igen, hiszen a munkavállaló nem „korlátlan”, csak „kötetlen” munkarendben végzi munkáját, azaz napi munkaideje nyolc óra marad (vagy a napi részmunkaidő), nem köteles átlagosan ennél többet ellenérték fizetés nélkül dolgozni. Ugyanakkor ennek kapcsán számos gyakorlati kérdés felmerül, pl. mi legyen az átlagszámítási időszak, felel-e a munkáltató a munkavállaló nem megfelelő tempójú munkavégzéséért is, stb. stb.), amelyekre a bírói joggyakorlat még nem, vagy legfeljebb kis mértékben adott választ.

Összességében kijelenthető, hogy akár „kötött”, akár kötetlen a munkavállaló munkarendje, átlagosan napi nyolc óránál hosszabb munkavégzés jogszerűen (legalábbis ellenérték fizetése nélkül) nem lehetséges.

Szintén megjegyzem, hogy a napi pihenőidő, tágabban a pihenéshez való alkotmányos jog a munkavállalókat otthoni munkavégzés esetén is megilleti. Ebből az is következik, hogy nem vonható felelősségre pl. azért, mert pihenőidejében nem vette fel a telefont, vagy nem válaszolt meg egy emailt. 

www.hrportal.hu