Idehaza egyedülálló az év pezsgője verseny

2024. szeptember 25. 11:35
Kizárólag hagyományos eljárással és hazai alapanyagból készült pezsgők nevezését várja a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége az országban egyedülállónak számító Év Pezsgője versenybe. A szövetség a tavalyi első rendezvény sikerén felbuzdulva határozta el, hogy ezentúl évente kiírja a versenyt, a győztes pezsgővel pedig leghamarabb a Príma Primissima Gálán, valamint az Év Vállalkozója díjkiosztásnál találkozhatnak a díjazottak, akik az elismerés mellé ebből a pezsgőből kapnak egy-egy palackot ajándékba.
Idehaza egyedülálló az év pezsgője verseny
Egy valamit magára adó borászat ma már pezsgőt is készít. Napjainkban ugyanis nem csak az év bizonyos, meghatározó időszakaiban, hanem egész évben szokássá vált a pezsgő fogyasztása – így van ez például a Balatonnál is, ahol a nyári szezonban is szépen fogy a pezsgő, a balatoni borászatok pedig alkalmazkodnak is ehhez a megnövekedett igényhez azzal, hogy pezsgőt is készítenek.
 
Magyarországon ötven olyan komolyabb pezsgőkészítő üzem van, melyek között egyaránt megtalálhatók a kisebb manufaktúrák és a nagyobb, tradicionális cégek is. Rájuk is számítanak a nevezés során a szakértők. Mátrai Zoltán, a VOSZ Mezőgazdasági Tagozatának elnöke a tavalyi, első kiírást olyan próbálkozásnak nevezte, amellyel felmérték, hogy hogyan néz ki a piac. Mint hozzátette, végül jól sikerült a verseny, hiszen egy dél-balatoni pezsgő lett a győztes, és bebizonyosodott, hogy a kisebb, kevésbé ismert pezsgő is lehet befutó.
Idehaza egyedülálló az év pezsgője verseny - Agrotrend
Munkában a zsűri a tavalyi eseményen
 
-A pezsgő zsűrizése eltér a borétól, ami azonban hasonló a kettő között, az a pontozás, csak mások a szempontok: gyöngyözőség, színárnyalat. Szerencsére vannak pezsgőszakértők, akik a zsűrizésben segítenek. De mivel egyre több borászat foglalkozik pezsgő készítésével, ezért a borászok is szépen lassan kiképezik magukat. Az biztos, hogy másmilyen szakértelem kell hozzá, sokkal kevésbé az illatoknak a különböző szerepét vizsgálják, inkább azt elemzik, hogy az íz milyen hosszan tart. Nemzetközi zsűrizési szempont alapján történik minden, de nyilván egy borhoz értő bíráló is képes megtanulni ezt, csak minden gyakorlat kérdése -összegezte Mátrai Zoltán.
 
Bebizonyosodott tehát, hogy a kisebb gazdaságokban is lehet eredményesen pezsgőt készíteni, eddig ugyanis ha a pezsgő a látókörünkbe került, akkor mindenkinek a szeme előtt a nagy, tradicionális vállalatok jutottak az eszébe. A VOSZ szakemberei több kisebb vállalkozás pezsgőjét kóstolták és jók voltak a visszajelzések. A pezsgő alapborból készül, de azt nem lehet sokáig szakmailag manipulálni, mert amíg a bor készítésének a menetét könnyen figyelni lehet, és be lehet avatkozni a folyamatokba, addig a pezsgőnél ez nem lehetséges. Ha palackba kerül, akkor onnantól kezdve nagy beavatkozásokra nincs lehetőség.
 
Október 2-án lesz az első zsűrizés a Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetében, amely felvállalta az Év Pezsgője feletti védnökséget. A következő fontos dátum október 8., amikor a döntőbe jutott pezsgő zsűrizése következik a VOSZ elnökségi ülésén.
 
Mátrai Zoltán szerint örömteli, hogy egy ilyen szervezet nem csak a munkaadói érdekképviseletet látja el, hanem gondoskodik arról is, hogy a szokásos bor- és pálinkaverseny mellett különlegességként pezsgőverseny is legyen hazánkban.
 
December első péntekén, a Vállalkozók Napján lesz a díjátadás, ott debütál a VOSZ Év Pezsgője.
 
forrás: Agrotrend.hu/ Novenyvedoszer.hu

Kapcsolódó cikkek

A Fanta után itt a Piros Arany-botrány: sokkal olcsóbb az olaszoknál a magyar termék, mint itthon

2024. július 23. 15:24
Több mint 70 százalékkal olcsóbb a Piros Arany egy olaszországi boltban, mint egy hazaiban. Az eltérés első blikkre teljesen ledöbbentő, de ha jobban az okok mögé nézünk, akkor könnyen belátható, miként is történhet ez meg. Elég, ha csak elkezdjük sorolni: Európabajnok áfa, kiskereskedelmi különadók, csomagolóanyagok utáni díjak, vagy éppen a kisebb verseny.

Mi lesz a meggy sorsa?

2023. szeptember 11. 14:30
Az idén ötödével kevesebb lett a hazai meggytermés, mint tavaly, a konzervgyárak  mégis 15%-kal olcsóbban vették át a gyümölcsöt.
Alapvető gond, hogy bár a legnagyobb  meggykonzerv-exportőrök vagyunk az unióban, gyakorlatilag egyetlen ország,  Németország vásárolja a terméket, és ki is használja ezt a helyzetet.  A FarmerExpón rendezett tanácskozáson erre a problémára kerestek megoldást a résztvevők.