Idén korábban kezdődött a dinnyeszezon
2024. július 08. 15:24
Idén a szokásosnál két héttel korábban élvezhetjük már a kiváló minőségű, hazai görög- és sárgadinnyéket, köszönhetően a termesztéstechnológia fejlesztésének és a fajtaválaszték bővülésének – mondta a közösségi médiában közzétett videójában Nagy István agrárminiszter.

A tárcavezető emlékeztetett, az elmúlt években a görögdinnye exportja jelentősen nőtt. A hazai fogyasztás is magas, a görögdinnye esetében 10-12 kg/fő, míg a sárgadinnyénél 1,5-2,2 kg/fő évente. Hozzátette, 2024-ben 1.198 termelő foglalkozik görögdinnyével és 269 termelő sárgadinnyével, összesen 3.665 hektáron termesztve görögdinnyét és 436 hektáron sárgadinnyét, melyek területe az elmúlt évhez képest jelentősen bővült. Az idei szezonban várhatóan 160-180 ezer tonna görögdinnyét takarítanak be, ami a kedvező időjárási feltételeknek is köszönhető – részletezte a miniszter.

Nagy István hangsúlyozta, idén nem szenvedtek fagykárt a dinnyék, éppen ezért a termesztési feltételek kedvezőek. A dinnye kifejezetten kedveli a mostani napos, meleg időjárást. Így minden feltétel adott ahhoz, hogy kiváló minőségű magyar dinnye legyen a boltokban. A tárcavezető a görögdinnye exportjával kapcsolatban elmondta, tavaly, 2023-ban 100 %-kal nőtt, 47 ezer tonnára, értékben pedig 85%-kal az előző évihez képest. A cél pedig tovább növelni az exportot, amelyhez a lehetőségek továbbra is adottak. A célországok között Szlovákia, Csehország és Lengyelország szerepel, mivel földrajzi fekvésünk miatt ezekbe az országokba jóval olcsóbban, alacsonyabb szállítási költségekkel tudunk szállítani – fejtette ki a miniszter.

Nagy István hangsúlyozta, a magyar dinnye nemcsak finom, hanem egészséges is, tele van vitaminokkal és ásványi anyagokkal, amelyek hozzájárulnak a szervezet hidratálásához és az egészség megőrzéséhez. A magyar dinnyék különleges ízvilágukat a helyi klimatikus adottságoknak köszönhetik, amelyek harmonikus cukor-sav arányt eredményeznek. A helyi termékek vásárlása nemcsak gazdasági szempontból előnyös, hanem környezetvédelmi szempontból is, mivel minimalizálja a szállítási távolságokat és a környezeti terhelést. A tárcavezető videójában arra buzdít mindenkit, hogy keressék a hazai dinnyét az árusoknál és áruházakban, ezzel támogatva a magyar gazdákat és a helyi gazdaságot.
forrás: AM Sajtóiroda
Kapcsolódó cikkek
"Valódi költségek" - Amikor a kolbász hirtelen majdnem kétszer drágább
2023. augusztus 09. 16:28
Egy kísérlet során a Penny áruházlánc Németországban kilenc termékért számol fel egy hétre olyan árat, amely tartalmazza a termelés okozta környezetszennyezés költségeit is. Ez elgondolkodtatja a vásárlókat.
Osztrák kiállítás kistermelőknek
2023. április 11. 15:13
Minden évben megrendezik az AB HOF kistermelői expót az ausztriai Wienesburgban. Hatvan hazai érdeklődő látogatta meg a kiállítást, kistermelők, rövid élelmiszerellátásilánc-szervezők, szakértők és kutatók vettek részt a tanulmányúton.