Ilyen se volt még: az évszázad legkorábbi szürete a mostani
2024. július 26. 13:37
A Kunsági borvidéken már szedik a Nérót, az Irsai Olivért. Más területeken még van 2-3 hete az Irsainak, az ültetvények kitettségétől függően.
Ezt követően talán lesz egy hét pihenője a borászatoknak, s augusztusban jön a Zenit, a cserszegi fűszeres, a rizlingszilváni – tette közzé a Magyar Bor Akadémia.

Szeptember végére Móron minden szőlő bekerül a feldolgozókba – forrás: Pixabay
Varga Máté, a HNT szakmaközi ügyekért felelős alelnöke szerint augusztus végén-szeptember elején megkezdik a chardonnay és a sauvignon blanc szüretét is és szeptember végére Móron minden szőlő bekerül a feldolgozókba.
Az országos csapadékellátás hektikus, Móron és környékén immár egy teljes hónapja nem esett – a vékonyabb termőrétegű, fiatal ültetvényekben látszik is az aszály. Máshol szerencsésebbek, kaptak az égi áldásból, s vannak helyek, ahol bizony, a jég elverte az ültetvényeket. Az aszály hatására apró bogyókra, kevés lére számíthatunk.
A tavalyi peronoszpórás év után nem igazolódott be sokak félelme, hogy idén is megjelenik a fertőzés, megjelent viszont a lisztharmat. Ezzel együtt általánosságban jónak mondható a növényegészségügyi helyzet.
A gazdák mennyiségben átlagos, vagy afeletti termést várnak, talán a Duna Borrégióban tapasztalt fagykárok okoznak csak problémát. A jó minőségre minden esélyünk megvan, még úgy is, hogy az évszázad legkorábbi szüretét élhetjük meg – írják.
forrás: agroinform.hu
Kapcsolódó cikkek
Folyamatosan gyarapodik hazánk zöld vagyona
2024. július 25. 15:19
Mezővédő sávok létesítésével kapcsolatban pilot projektet indít az Agrárminisztérium – jelentette be Nagy István tárcavezető a XXXIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor kerekasztal beszélgetésén, szerdán, Tusnádfürdőn.
Évi 60 millió tonna élelmiszer kerül a kukába Európában
2024. november 25. 17:09
Magyarország az élelmiszerpazarlás elleni fellépés egyik élharcosa, ezért 2030-ig felére kívánjuk csökkenteni az élelmiszerhulladék mértékét - jelentette ki dr. Ökrös Oszkár, az Agrárminisztérium helyettes államtitkára a FAO Európai és Közép-Ázsiai Regionális Hivatala, valamint a magyar EU-elnökség közös rendezvényén Brüsszelben.