Ismét méz- és mézeskalács fesztivált rendeznek a hétvégén Gyulán
2023. december 04. 14:54
December 8-9-én rendezik meg a XIV. Gyulai méz- és mézeskalács fesztivált, ahol a hagyományoknak megfelelően idén is kiosztják az Év kiváló magyar méze verseny elismeréseit – közölték a szervezők az MTI-vel.

A rendezvény fő célja a kezdetekkor – amikor még egy kis magánházban rendezték meg a fesztivált – is ugyanaz volt, mint ma: a méz népszerűsítése. Sokat léptek előre e téren, néhány éve a vásárlók csak az akác- és vegyes mézet keresték, a repceméz például eladhatatlan volt, mára azonban azt is sokan keresik – írták. Hozzátették, az évek során mintegy 50-70 dekagrammal egy kilogramm körülire nőtt az egy főre eső éves átlagos mézfogyasztás Magyarországon.

Árgyelán János, az egyik főszervező elmondta, a rendezvény sajátossága, hogy egyszerre szól a közönségnek: őket mézkóstolókkal és -vásárral várják; ezzel párhuzamosan szakmai programokkal, előadásokkal is készülnek a méhészeknek.

A látványos, közönségnek szóló programok között szerepel a mézlovagrendek tótkomlósi fúvószenekarral kísért fáklyás felvonulása pénteken; szombaton méhészeti vásár lesz a művelődési házban, ahol csaknem az összes hazai fajtamézet meg is lehet kóstolni. Szombaton hirdetik ki az Év kiváló magyar méze verseny eredményeit, amelyre idén csaknem 400 minta érkezett.

A szakmai programok között szerepel az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnökének előadása a magyar méhészeti ágazat aktualitásairól; a mézpiaci helyzetről; de szó lesz a méhészkedés pszichére gyakorolt hatásáról; valamint az ázsiai lódarázs európai terjedésének hatásairól.

A Mézlovagrendek idén is megkoszorúzzák Göndöcs Benedek szobrát. A részletes program a www.visitgyula.com oldalon tekinthető meg.
forrás: agrotrend.hu / MTI
Kapcsolódó cikkek
Egyszerűbb lett a kutyaszállítás a balatoni vonatokon
2024. június 26. 18:49
Változott mától a kutyák szállítását érintő szabályozás a vonatokon: már zárt doboz nélkül, csupán szájkosár és póráz használatával is lehet velük utazni a balatoni InterCity és expresszjáratokon - közölte a MÁV Zrt. a vasúttársaság honlapján.
Medvehagyma Fesztivál 2024 Orfű
2024. április 09. 16:56
2024. április 20-21-én tizenkilencedik alkalommal rendeznek Medvehagyma Fesztivált Orfűn.
A fesztivál célja az ökotudatosság és környezeti nevelés mellett, a helyi és magyar termékek megismertetése a látogatókkal.