Itt a digitális megújulás lehetősége a vállalkozások számára!
2024. december 11. 13:36
December 5-től pályázhatnak a mikro-, kis- és középvállalkozások az európai uniós forrásból megvalósuló DIMOP Plusz hitelprogram két új pályázatára, amelyek nullaszázalékos fix kamat mellett támogatják a hazai vállalkozások digitális megújulását. A kölcsön felhasználható többek között honlapkészítésre, webáruház indítására, notebook beszerzésre, de akár CRM- és vállalatirányítási rendszerek vagy AI-technológiák bevezetésére is.

A hazai mikro-, kis- és középvállalatok digitális fejlettségének ösztönzése, valamint versenyképességük támogatása érdekében új pályázatok érhetők el az európai uniós forrásból megvalósuló DIMOP Plusz hitelprogram keretében. A vállalkozások számára két új pályázat áll rendelkezésre összesen 35 milliárd forintos keretösszegben, digitalizációs beruházások megvalósítására. A program célja, hogy a kedvező feltételekkel igényelhető hitel által javítsa a hazai vállalkozások digitalizációs képességeit.
Mire fordítható az összeg?
- A digitális szempontból kevésbé fejlett vállalkozások pályázatonként legalább 3 millió, legfeljebb 20 millió forint kölcsönt igényelhetnek, amely a teljes futamidő alatt nullaszázalékos fix ügyleti kamattal érhető el. Amennyiben pedig a digitalizációs szempontból kevésbé fejlett vállalkozások digitális intenzitási mutatója a kiindulási szinthez képest meghatározott mértékben javul, a támogatás akár 50 százaléka vissza nem térítendővé is válhat.
- A magasabb digitális fejlettségi szinttel rendelkező vállalatok pályázatonként legalább 20, legfeljebb 200 millió forintot igényelhetnek, szintén nullaszázalékos ügyleti kamat mellett.
A pályázati források révén könnyen elérhetővé válnak az új digitális technológiák, szintet lépve ezzel a technológiai fejlettségben: a hitelösszeg többek között e-kereskedelmi célú és e-számlázó rendszerek, a távmunka támogatását elősegítő szoftverek és felhőalapú szolgáltatások, vállalatirányítási (ERP) és ügyfélkapcsolat-kezelési (CRM) rendszerek, IKT (információs és kommunikációs technológiák) biztonsági megoldások, adatanalitikai és mesterségesintelligencia-technológiák bevezetésére fordítható. Mindezeken felül új informatikai eszközök beszerzéséhez, weboldalak létrehozásához, szakértői szolgáltatások és képzések költségeinek finanszírozásához is támogatást nyújt a hitelprogram, a magasabb digitális fejlettségi szinttel rendelkező vállalatoknak pedig ipar 4.0 és vállalati Internet Of Things technológiák bevezetésére is lehetőségük van.

Itt a digitális megújulás lehetősége a vállalkozások számára / Fotó: MBH Bank
Hogyan érhető el a hitel?
Az érdeklődők az MBH Bank által üzemeltetett, országszerte 154 helyszínen elérhető MFB Pont Plusz hálózaton keresztül nyújthatják be a pályázatot december 5-től (a mikrovállalkozások február 1-jétől nyújthatnak be pályázatot). Az MFB Pont Pluszokon az MBH Bank szakképzett referensei segítenek a hiteligénylés folyamatában, az MBH Forrás Zrt. pályázatmenedzsment szolgáltatása pedig további támogatást nyújthat a pályázás során. A digitális megújulás jegyében a bank digitális szolgáltatásplatformján, a BUPA-n keresztül december második felében már a DIMOP Plusz hitelprogramhoz is elérhetővé válik a digitális előszűrő funkció.
A tájékoztatás nem teljes körű, a részletes feltételek és az igényléshez szükséges további információk az alacsony digitális fejlettségi szintről induló vállalatok és a magasabb digitális fejlettségi szintről induló vállalatok számára egyaránt elérhetők az MBH Bank honlapján.
forrás: vg.hu
Kapcsolódó cikkek
MÁSZ: a benzin 10 forinttal olcsóbb, a dízel 1 forinttal drágább a szomszéd országok átlagáránál
2024. május 10. 15:31
A Magyar Ásványolaj Szövetségnek (MÁSZ) a belföldi és a környező országok üzemanyag árait bemutató heti tájékoztatása szerint a 95-ös motorbenzin pénteki 613 forintos átlagára 10 forinttal alacsonyabb, a 604 forintos dízelár 1 forinttal magasabb, mint a szomszédos országok átlagára.
Milliós bírságot szabhat ki a KSH, ha valaki nem közöl adatot
2023. október 16. 14:33
Nem minden adatközlő küld adatokat a Központi Statisztikai Hivatalnak, ezért a jövőben nem kizárt, hogy a KSH él a bírságolás törvényi lehetőségével – hangzott el egy háttérbeszélgetésen, jelent meg az Infostart-on.