Játék és szuvenír egyben: elkészült a gyulai Vándor kártya

2023. július 26. 16:38
Az idei nyáron egy újabb programlehetőséget kínál a fürdőváros, mely egyben kézműves termék is: a Vándor kártyajáték a gyulai Tourinform irodában is megvásárolható.
Szarvas után már Gyula számos pontján is kapható az exkluzív, különleges kézműves kártya.  A Vándor nemcsak ajándékként funkcionál, hanem a kirándulást, nyaralást követően remélhetőleg még otthon is számos alkalommal lekerül a polcokról, családi játék formájában - tájékoztatta lapunkat a város TDM-szervezete, a Visit Gyula.
Játék és szuvenír egyben: elkészült a gyulai Vándor kártya
A kártya ötletgazdája Hegedűs Éva, a szarvasi szabadulószobák üzemeltetője, partnerei Győri Erzsébet (Zsada) képgrafikus és Tatai László, a Digitális Kalamáris tulajdonosa, akikkel közösen valósult meg a kézműves projekt.
 
A kártyasorozat első része 2021-ben, Szarvason jött létre, mivel valamennyi alkotó Szarvason él. A játék alapját 16 települési nevezetesség adja, amely Gyula esetében a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. és Tourinform Iroda közreműködésével került kiválasztásra.
 
A tűfilccel rajzolt kártyákon helyet kap többek között a gyulai vár, az Erkel-szobor, az Almásy-kastély, a Gyulai Várfürdő, a Ladics-ház, a Százéves Cukrászda és a Kohán Képtár is. Ezeket a nagy méretű kártyákat egészíti ki 72 számos kártya, illetve 4-4 akciókártya. Az egyik ebből Gyula címere, amely egyfajta Jokerként funkcionál.
 
A játék egyszerű ütésvivős mechanizmussal történik, így már a 7+-os korosztály számára is ajánlott. A gyakorlottabb játékosok számára taktikai mélységeket is hordoz, de alapvetően egy könnyedebb kikapcsolódásként szolgál. Játékideje kb. 20 perc.
 
A gyulai Vándor valamennyi kártyalapja kézi rajzolású, végleges formáját gépi színezéssel nyerte el. A grafika vintage hangulatot áraszt, alapvetően klasszikus felfogással. A játék szinte teljes mértékben felfogható kézműves terméknek, mivel egy kis szarvasi nyomdában nyeri el végleges formáját, vagyis a grafika mellett a gyártási folyamat is aprólékos, hosszadalmas kézimunkát igényel.
 
A gyulai Vándor kártya kapható: a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. és Tourinform Iroda ajándékboltjában, az Almásy-kastély ajándékboltjában, a Gyulai Várfürdőben és a Partyvarázs ajándékboltban.
 
Újdonságok Gyulán
A Visit Gyula azt is összegyűjtötte, milyen fejlesztések történtek az utóbbi időben a dél-alföldi fürdővárosban. Mint írják, a tavalyi évben elkészült a Gyulai Várfürdő új kültéri gyermekrészlege, a vízi gyermekparadicsom, melynek 800 négyzetméteres vízfelülete közel duplája a korábbinak, a 3 éven aluliakat a vízi játszótér (spraypark) várja 15 élményelemmel és 18 gejzírrel, a 3–6 évesek számára egy 11 élményelemmel felszerelt medencét álmodtak meg a tervezők, míg a 6–14 évesek a 11 méter magas aquatorony adta lehetőségeket fedezhetik fel.
 
Idén nyárra megújult és turisztikai funkciót kapott Gyula város egyik meghatározó műemlék épülete – Játszóház Gyula néven gyermek szabadidős élményközpontot alakítottak ki az egykori alispáni lakban, a város turisztikai szempontból kiemelt jelentőséggel bíró területén, a Szent Miklós parkban. A gyermekeket korcsoportok szerint itt is külön-külön helyezik el. A legkisebbek (1–2 éves korig) a bölcsődei részben elkerített területen játszhatnak, az óvodás korúak (3–6 évesek) egy nagyobb térben kapnak helyet, amely összeköttetésben áll a zsúrteremmel, a nagyok (7–14 éves korig) az épület másik részében, több szobában kerülnek elhelyezésre, ahol a szellemi és mozgásformák játszva tanulását gyakorolhatják különböző eszközökön, gépeken berendezéseken. Benti játékok: játékpince, társasjátékszoba, minipolis, partyszoba gamerszoba, babyszoba, mászó- és ugrálószoba.
 
A szabadidőközpont legizgalmasabb eleme a gyulai kötődésű Exatlon sztárok bevonásával épült Ninja Warrior pálya. Az egyedi, 30 méter hosszú négysávos szabadtéri pálya mintegy 100 méter akadállyal várja a kihívást kedvelőket. Kinti játékok: nindzsapálya, nerf, buborékfoci-pálya íjász harcipálya.
 
A városban számos családbarát szálláshely üzemel, a kínálatot olyan családok számára kialakított attrakciók, programok és lehetőségek teszik teljessé, mint Csónakázótó mellett felállított óriáskerék; a gyulai kisvonatok; a kastélytúra Tacskó Döncivel; a reneszánsz délelőttök a gyulai várban; szabadulószobák a várban, kastélyban és a Tourinform iroda pincéjében; a Gyula (kul)túra – a városfelfedező játék; a ParaPoly Gyula, a Gumiland Légvárpark és a Steigervald Tanya; ezek mellett a vendégek bérelhetnek bringóhintót,  kerékpárt, elektromos rollert, vízibiciklit és kenut is.
 
forrás: turizmus.com

Kapcsolódó cikkek

Borszűrő Szent Mihály ünnepére és iparosok napjára várják a vendégeket Ópusztaszeren

2024. szeptember 23. 18:19
Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban Borszűrő Szent Mihály ünnepe alkalmából a vendégek szombaton, szeptember 28-án hagyományos mesterségek bemutatóin vehetnek részt, részesei lehetnek egy alföldi szüretnek, frissen préselt mustot kóstolhatnak és azt is megismerhetik, hogyan dolgozták föl a egykor a fűszerpaprikát Szeged környékén – tájékoztatott az intézmény.

Megérkezett a Kossuth térhez az Aranyvonat

2023. augusztus 18. 13:36
Az egykor a Szent Jobbot hordozó vonat másolata idén is bejárható lesz.
 
Szent István halálának 900. évfordulóján, 1938-ban a magyar állam elindította az országban a gazdagon díszített Aranyvonatot, aminek célja az uralkodó mumifikálódott jobb keze – a Szent Jobb – az ország minden részére való eljuttatása volt.