Játék, vagy az agrárszakképzés következő szintje?
2022. november 30. 09:19
Komplex, több területen is alkalmazható technológiai rendszer bevezetésének első állomása a virtuális valóságon (VR) alapuló gépbemutató, 3D-s modell kiegészítéssel, mely hozzájárulhat az agrárszakképzés fejlesztéséhez és innovációs tevékenységeinek támogatásához.
Gyakorlatias képzés és interaktív túra
Az országban elsőként Jánoshalmán, a Déli ASzC Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium egyik termében adták át a Pix VR Training Kft. virtuális valóság oktató pilot projektjét.
A projekt a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat 236 millió forintos támogatásából valósult meg.
A virtuális valóságon alapuló oktatórendszerrel megreformálható a korábbi szakképzési struktúra.
A képzésnek igazodnia kell a munkáltatók követelményeihez.
Az oktatási rendszernek az elmúlt időszakban számos kihívással kellett szembenéznie, mint például a koronavírus világjárvány, amely komolyan befolyásolta a hagyományos tantermi oktatást.
Szinay Attila, az Agrárminisztérium közigazgatási államtitkára az átadás során azt mondta, hogy hazánk agrárgazdaságának megerősítéséhez illetve hazai és nemzetköz versenyképességének növeléséhez nélkülözhetetlen az új generációk megszólítása.
Olyan képzési rendszerre van szükség, amelynek keretében a megszerezhető ismeretek a folyamatosan fejlődő piac követelményeihez igazodnak.
„Fontos, hogy az agrárszakképzési centrumok és a szakképző iskolák a jövőben olyan tudásközpontokká váljanak, ahol az összetett képzés és az elméleti tananyag mellett súlyponti szerepet kapjanak a gyakorlati ismeretek. Komoly tudással, felkészültséggel felvértezett fiatal szakemberekre van szükség, ehhez viszont nélkülözhetetlen a szemléletváltás és az oktatás digitalizációja”– emelte ki az államtitkár.
Forrás: agraragazat.hu
Kapcsolódó cikkek
Töretlen népszerűségnek örvend a Nemzeti Pálinkakiválóság Program
2024. december 11. 13:09
A magyar pálinka hagyománya és minősége iránti elkötelezettség ékes bizonyítéka, hogy a Nemzeti Pálinkakiválóság Program idén már tizenegyedik alkalommal került megrendezésre, és töretlen népszerűségnek örvend.
Az ökológiai gazdálkodás az agrár-fenntarthatóság kulcsa
2024. szeptember 11. 19:35
Az Agrárminisztérium minden lehetséges módon segíti az ökológiai gazdálkodás hazai előremozdítását, a KAP Stratégiai Tervben ugyanis azt vállalta, hogy Magyarország 2027-re az ökológiai módon művelt területeinek aránya eléri a 10 százalékot, amely 504 ezer hektárt jelent - mondta Nagy István agrárminiszter kedden, az Európai Ökogazdálkodási Kongresszus 2024. megnyitóján, Budapesten.

