Jövő évi minimálbér: korrigált a szakszervezeti szövetség

2022. június 23. 14:27
Korai még
Jövő évi minimálbér: korrigált a szakszervezeti szövetség

Hétfőn arról jelent meg hír, hogy 8-12 százalékos minimálbér-emelést tartanának jónak a Liga Szakszervezetek és a Munkástanácsok. A Magyar Szakszervezeti Szövetség szerint ez semmiképp nem tekinthető egységes szakszervezeti álláspontnak és korai számokkal dobálózni - írja az Infostart.

Nem egységes szakszervezeti álláspontot tükrözi a sajtóban megjelent 8-12 százalékos jövő évi minimálbér emelési javaslat

– közölte a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ). A MASZSZ felelősségteljesen csak őszre, az év nagy részének a konkrét gazdasági mutatói ismeretében fogja kialakítani a reálkeresetek megtartásához szükséges megalapozott követelését – olvasható a konföderáció Portfolio által idézett közleményében.

Mint azt korábban az Infostart is megírta, a minimálbér és a garantált bérminimum összege 8-12 százalék között emelkedne a Liga Szakszervezetek és a Munkástanácsok javaslata szerint.

Korai, éppen ezért felelőtlenség is már most 8 százalékos vagy bármilyen egyéb konkrét béremelési javaslatot emlegetni a mostaninál pontosabb, tisztábban látható gazdasági mutatók, egyebek között az infláció alakulásának ismerete nélkül – reagált közleményben a Magyar Szakszervezeti Szövetség a hírre.

A MASZSZ elnöke, Zlati Róbert a most kiadott közlemény szerint kijelentette, ez a mérték nem egységes szakszervezeti álláspontot, de még csak javaslatot sem tükröz, hiszen egyelőre nem is egyeztettek közös követelésről. Az igaz, hogy

a reálkeresetek értékének megőrzésében egyeztetés nélkül is egyetértenek a szakszervezetek, ám a két számjegyű infláció miatt éppen az emlegetett 8 százalék már most sem alkalmas erre

– véli az elnök.

A MASZSZ az előző évekhez hasonlóan ezúttal sem fog meggondolatlanul korán dobálózni a százalékokkal, kivárja a gazdasági mutatók minél bizonyosabb alakulását – szögezte le. Zlati szerint most még a gazdasági elemzésekre és latolgatásokra sem szabad hagyatkozni, hiszen egyelőre azok is végtelenül szerteágazóak, ezért komolytalan lenne ezekre alapozni munkavállalók millióinak a jövő évi bérkövetelését.

Kijelentette, a MASZSZ, ahogy minden évben, idén is ősszel áll elő a megalapozott minimálbér emelési javaslatával. A téma kapcsán az elnök megjegyezte: az európai minimálbér rendszerének bevezetését egyetértésben támogatnák a szakszervezetek, hiszen annak számos olyan kitétele van, ami erősíti a munkavállalói érdekvédelmet.

Forrás: Infostart / www.szakszervezetek.hu

Kapcsolódó cikkek

Milyen kötelezettségei vannak a munkáltatónak baleset esetén?

2021. szeptember 07. 08:39
Öregségi nyugdíjasként (65 év felett) szeretnék 2022-ben munkát végezni a jelenlegi foglalkoztatómnál, folyamatos munkaszerződésemmel. A munkám elég sok utazással, tevékenységgel jár, baleset is előfordulhat. A munkáltatót milyen kötelezettség terheli? 15 nap betegállománnyal igazolt nem fizetett távolléttel letudja kötelességét? A felépülésig csak nyugdíjra számíthatok?

Vissza a munkába

2020. június 02. 07:49
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) Munkavédelmi Főosztálya tájékoztatót adott ki a munkahelyre való visszatéréshez, gyakorlati segítséget nyújt a megelőző intézkedések biztosításához, amelyek biztosítják a biztonságos és egészséges visszatérést a munkahelyeken, és hozzájárulhatnak a COVID-19 koronavírus terjedésének megakadályozásához.