Képtelenség lesz eladni a búzát és a lisztet?

2023. április 24. 10:39
Jelentősen zuhant ebben a hónapbana gabona és liszt ára Magyarországon. Néhány hónapja még 140-150 ezer forintot is adtak egy tonna búzáért, de ma már örülnek a termesztők, ha 110 ezerért megszabadulnak tőle.
Képtelenség lesz eladni a búzát és a lisztet?
Jelenleg tele vannak a raktárak gabonával és liszttel, de vajon mi lesz majd a készletekkel, hiszen jön az új termés. A felhasználók – elsősorban az etanolgyárak, az izocukor gyártók, valamint a malmok – ügyesen felvásárolták az olcsó lisztet, miközben a hazai gabona elveszítette a piacát. Magyarországon így a kétes minőségű árú itt maradt, így teljesen befagyott a magyar piac. Erre figyelmeztetett Maár András, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének főtitkár-helyettese, aki már korábban is jelezte: tavaly júliustól 1,3 millió tonna gabona és olajos mag érkezett országunkba és onnantól kezdve ugyanennyi magyar termény nem talált piacot. Azóta nem sok minden változott. Erről már Sáringer Sándor, a szegedi Karotin Kft. vezetője beszélt. Mint mondta, még a raktárban van mindig a tavalyi búza és pillanatnyilag nem sok vevő érdeklődik utána, mivel jön be az olcsó ukrán gabona, amelynek a minőségét kétséggel fogadja az ember.
 
Az ukrán gabona mellett megjelent a liszt is -ezt Cseuz László, a Szegedi Gabona Kutató Kft. nemesítője erősítette meg. -Ez a liszt a malmokat nagyon nehéz helyzetbe hozza, mivel lekötötték a búzát a magas árakkal, ezért a malmok is csökkenteni kényszerültek az áraikat, de ez a fogyasztói árakban egyelőre nem érezhető -összegezte Cseuz László.
 
Lakatos Zoltán, a Hajdúgabona Zrt. vezérigazgatója szerint a bolti árakban azért nem érzékelhető az árzuhanás, mert valójában a sütőipar kapta olcsóbban a lisztet, amelynek hatására negyven forintos árcsökkenés történt február óta. -Ez nagy veszteséget hozott a malomiparnak, amely viszont idén januárban öt havi búzakészlettel rendelkezett a biztonság érdekében. Ezt a mennyiséget még 135-140 ezer forintos árakkal rendelte meg, viszont ez a búzakészlet itt maradt a nyakunkon -mondta Lakatos Zoltán.
 
Azokra az exportpiacokra – főként keleti országokba –, amelyekre korábban Magyarország szállított, oda is begyűrűzött az ukrán termékdömping, és most már nagyon nehezen lehet megszabadulni tőle. Idehaza az év elején magas volt a liszt ára, amely emiatt vonzotta az olcsóbb külföldi lisztet, és ezért állt meg a búza és a liszt piac, a lefelé menő árak miatt pedig verseny alakult ki a malmok között a lisztért. A búzapiacon számolni kell azzal, hogy itt marad egymillió tonna június végéig, s ehhez jön még hozzá egy jóval magasabb vetésterületen termelt hazai is. A jelenleg eladhatatlan magyar gabona és liszt tárolása is gondot okozhat egyes gazdaságokban, de a legnagyobb probléma azonban a bevétel hiánya. Sáringer Sándor összegzése szerint a likviditás az igazi teher, mert olyankor kell a gazdálkodónak a zsebébe nyúlnia, amikor a növénybe kell befektetni, s csak az aratás után tud majd a pénzéhez jutni. Hozzátette: a magas színvonalú termeléshez tőke kell, a tőkéhez pedig értékesíteni kell a terményt. 
 
forrás: novenyvedoszer.hu

Kapcsolódó cikkek

Eltűnt 121 hektár gabona, bajban a hazai mezőgazdaság

2023. november 20. 12:19
Nem véletlen, hogy a minisztérium is sürgős átgondolásra biztatja a szántóföldi növénytermesztés művelőit. Ha normál időjárásban is csökkennek a termőterületek és a hozamok, akkor valóban időszerű új megoldások után nézni.

Falatnyi boldogság a Lánytesóktól

2023. március 21. 10:33
„Varázslatos érzés, amikor az egyik lánygyermekem felkiált, hogy „Apa, nézd, itt van a lekvárunk a polcon!” Ilyenkor mindig meghatódom, és nyugtázom, hogy jó úton járunk.
 
Szerintem nem minden család mondhatja el magáról, hogy közös hobbijuk van, és mi ebben is szerencsések vagyunk. Arról nem beszélve, hogy nem tudunk leülni, mindig jár valamin az agyunk. Így jött a birsalmasajt, a befőttek, lekvárok, szörpök, a sültpaprika-szeletek, majd a sültpaprika-krém, és így tovább – mesélte tudósítónknak a kiskunhalasi Lánytesók vállalkozást is vezető Ignácz Gábor kistermelő.
– Visszatekintve a kezdetekre, beleszülettem a növénytermesztés és a háztáji állattenyésztés csodálatos világába.