Kerítésen az ingyen alma: hazai követője is van a norvég példának

2018. szeptember 25. 11:51
Már hatezernél is többen osztották meg néhány nap alatt egy magyar férfi Facebook-bejegyzését, amely arról szól, hogy Norvégiában valaki almacsomagokat akasztott ki a kerítésére – mert túl sok termett a gyümölcsből kertjében -, hogy azt ingyen bárki elvihesse.

Utána néztünk a történetnek, és kiderült, hogy minden elemében igaz.

Drammen Tidende norvég napilap érte utol a hölgyet, aki előállt a nagyvonalú ötlettel. Inger Garasnéhány nap alatt több száz csomag almát tett ki a kerítésére, amit a járókelők ingyen elvihettek.

Volt olyan nap, amikor 30 zacskót akasztottam ki, mindegyikben egy kiló almával, és egy-két óra alatt eltűnt az összes

– mesélte az asszony.

Mivel a kezdeményezése nagy sikernek örvendett, két héten át minden nap telerakta almacsomagokkal a kerítését. Összesen 200 kilogramm gyümölcs lelt így gazdára.

Rengeteg alma termett idén. Ízesek, tiszták és nagyok. Nem tudtam mindet felhasználni, de nem is akartam eldobálni azokat, úgyhogy inkább másoknak adtam.

Sokan meglepve kérdezték tőle, hogy tényleg vihetnek-e a finomságból, mire ő azt felelte, természetesen. A helyiek főként almás pitét és almalevet készítenek a termésből.

Inger Garas pedig nem áll le, elmondása szerint addig akasztja a kerítésre az almákat, amíg terem a gyümölcs.

Már itthon is van jó példa!

Cikkünk írása közben találtunk rá egy hazai kezdeményezésre is. Érden is alma “dekorálja” a kerítést. A facebookon megjelenő poszt mozgalomra buzdít.

Én elkezdtem, csináljunk belőle mozgalmat! Ha túl sok gyümölcsöd termett és nem tudod felhasználni, kínáld fel annak, akinek nincs! Nekem most almám és körtém van, remélem valakik örülni fognak neki!

 

sokszinuvidek.24.hu

Kapcsolódó cikkek

A kormány várja a bürokráciacsökkentést célzó javaslatokat

2016. március 03. 12:33
Ülésezett a Közszolgálati Érdekegyeztető Fórum A kormány örömmel veszi a szakszervezeti és az önkormányzati oldal részéről a bürokráciát csökkentő konkrét javaslatokat - mondta Latorcai Csaba kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkár a Közszolgálati Érdekegyeztető Fórum szerdai plenáris ülését követő sajtótájékoztatón, Budapesten.
 

3 fontos szociális képesség a munkahelyen

2019. január 08. 08:18
Az utóbbi időben a munka világában egyre nagyobb szerep jut a szociális készségek meglétének az új munkaerő kiválasztásában. Az állásinterjún már nem csak a szakmai felkészültséget mérik fel, hanem azt is, hogy a jelentkező tud-e együttműködni majd a kollégáival, megfelelően kommunikálni az ügyfelekkel, hogyan kezeli a konfliktusokat. Az együttműködés képességének minősége a következő tényezőktől függ: mennyire tudok asszertíven, és nem agresszíven kommunikálni? Mennyire tudom elfogadni, hogy mások máshogyan gondolkodnak, más megoldásaik vannak egy-egy helyzetre?  Tisztelem-e a másikat, és el tudom-e fogadni a kritikát? Ha ezen a téren nem érezzük magunkat magabiztosnak, fejlesszük magunkat, felnőttként sem késő!