Kiderült, mikor kerül magyar dinnye a boltokba!
2024. június 13. 16:58
Szakértők úgy vélik, az idei dinnye kiválónak ígérkezik.
Hamarosan kezdődik a dinnyeszezon, jövő hét végétől kezdődően egyre nagyobb mennyiségben kerülhet az áruházakba az idei termés – jelentette be az Agrárminisztérium (AM) élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára Budapesten.

Nobilis Márton a bejelentés alkalmából hangsúlyozta, hogy az élelmiszeripar fejlesztésére biztosított, összesen 750 milliárd forintos pályázati keret javítani fogja a termelés hatékonyságát a következő években. Az agrártárca minden kezdeményezés iránt nyitott, amivel a gazdákat segítheti, a fejlődéshez a nagyvállalatok és a kereskedelmi láncok is hozzájárulhatnak – tette hozzá.
A Lidl Magyarország igazgatóságának elnöke szerint az idei dinnye kiválónak ígérkezik, a magyar termelők első szállítmányai június 21-én futhatnak be a raktárakba, júliustól pedig már külföldre is juthat belőlük.
Grósz Jenő hozzátette, hogy a magyar dinnye legfontosabb exportpiaca Csehország, Lengyelország, Litvánia, Románia és Szlovákia.

A tapasztalatok alapján a magyar vevők a hagyományos fajtákat keresik, de egyre népszerűbbek az újabbak is, a mini, a mag nélküli és a sárgabélű dinnye. A szezon kezdete mindig fontos pillanat a magyar beszállítóknak, de a Lidl sok más, kiváló minőségű magyar termékeket is árusít, több mint 500 beszállítóval dolgozik együtt és csaknem 4500, Magyarországon előállított terméket forgalmaz belföldön, illetve 28 európai államban – közölte.
forrás: agroinform.hu
Kapcsolódó cikkek
Érkeznek az új italcsomagolás-visszaváltó automaták az üzletekbe
2023. október 11. 17:22
A visszaváltási rendszer bevezetése után több mint 90 százalékos visszagyűjtési és újrahasznosítási arányt lehet elérni.
Folyik az új italcsomagolás-visszaváltó automaták telepítése a 400 négyzetméternél nagyobb élelmiszerüzletekben, és a kisebbek közül is már több mint száz jelentkezett, hogy csatlakozna a rendszerhez – mondta a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. vezérigazgatója a társaság keddi online háttárbeszélgetésén.
Nem is hinnéd, de még a csomagolás színe is befolyásol, amikor leveszel egy terméket a polcról
2024. április 09. 14:26
Ezek a színek befolyásolják a fogyasztókat bio élelmiszerek vásárlásakor.
Az ökológiai élelmiszerek iránti növekvő érdeklődést az egészségesebb és fenntarthatóbb életmód iránti társadalmi váltás hajtja. A fogyasztók környezeti hatások iránti tudatossága növekszik, és olyan termékeket keresnek, amelyek összhangban vannak az értékeikkel.