Kiemelt célunk, hogy az ágazatok elvárásának megfelelő tudású és számú szakembert képezzünk

2017. február 02. 08:32
Az agrárszakképzés átalakításával, a bérek folyamatos emelésével el fogjuk érni, hogy az ágazatok elvárásának megfelelő tudású és számú szakembert képezzünk - mondta Nagy István a Földművelésügyi Minisztérium Dunántúli Szakképző Központ (FM DASzK) Móricz Zsigmond Mezőgazdasági Szakképző Iskolája és Kollégiuma átadó ünnepségén.

A Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára aláhúzta, a csökkenő gyermeklétszám ellenére 2016-ban 8195 fő iratkozott be az szaktárca intézményeibe, amely 2,7 százalékos növekedést jelent a 2015/2016-os tanévhez képest.

A Földművelésügyi Minisztérium (FM) közel 350 millió forint támogatást biztosított a Móricz Zsigmond Mezőgazdasági Szakképző Iskola számára- emlékeztetett Nagy István.

A Móricz Zsigmond Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium bővítése során többek között hat tantermet, négy szertárat, új tanári szobát, új titkárságot, igazgatói és igazgató helyettesi irodát alakítottak ki. A megvalósult beruházás eredményeként az épület 500 tanulót és 35 tanárt képes befogadni, ezáltal megoldódtak az elhelyezési gondok és valamennyi tanulócsoport külön tanteremben sajátíthatja el az ismereteket.

Az FM DASzK Szakképző Iskolája egy nagyszabású, országos fejlesztésnek a része. Az iskolahálózat fejlesztése, az épületek, intézmények korszerűsítésének keretében tanítási, kollégiumi és tangazdasági, illetve tanműhelyi épületek újulnak meg. Az épületenergetikai fejlesztésre irányuló KEHOP 5.2.10. projektben 21 szakképző intézmény vesz részt. Ezen kívül a KEHOP 5.2.2. épületenergetikai projekt pedig 10 FM által fenntartott iskola teljes vagy részbeni megújulását szolgálja.

kormany.hu

Kapcsolódó cikkek

Az élelmiszerfelesleg csökkentése közös cél

2016. október 12. 07:43
Magyarországon évente mintegy 1,8 millió tonna élelmiszerhulladék keletkezik, ennek hozzávetőleg egynegyede a háztartásokban - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára az élelmiszerpazarlásról rendezett közép-európai konferencián

A kollektív tárgyalások és bérpolitikák összehangolásáról

2018. augusztus 09. 12:30
Az Európai Szakszervezeti Szövetség (ESZSZ – amelynek a LIGA Szakszervezetek 1995-től teljes jogú tagja) 2018 júliusában közzétette a kollektív tárgyalásokkal és a bérpolitikával kapcsolatos álláspontját. Az alábbiakban az állásfoglalás nem hivatalos fordítása olvasható.