Kiemelt figyelmet és támogatást kapnak a horgászok
2023. július 25. 12:49
A jogszabályi előírásoknak megfelelően a MOHOSZ átadta a 2022. évi közfeladat-ellátási beszámolóját az agrárminiszternek. Nagy István közölte, a dokumentum jól mutatja a szervezet 37 közfeladat mennyisége mellett jelentős társadalmi szerepvállalását is.

Az elsődleges célunk a természetes vizek halállományának fejlesztése, az ívóhelyek rehabilitációja, valamint az önfenntartó állományok megóvása – jelentette ki Nagy István agárminiszter hétfőn, a MOHOSZ 2022. évi közfeladat-ellátási beszámolójával kapcsolatban tartott sajtótájékoztatón. A tárcavezető arra emlékeztetett, hogy a MOHOSZ az Agrárminisztérium stratégiai partnere.
A tavalyi év a történelmi aszály és a háborús infláció miatt is rendkívül nehéz volt az agrárium számára, s mindezek a hatások természetesen a haltermelést és a halgazdálkodást sem kerülték el – tette hozzá.
Nagy István az eseményen bejelentette, hogy a horgászat biztonsága és a létszám stabilitása érdekében a MOHOSZ-szal egyetértésben nem tervezik 2024-re az állami horgászjegyek árának emelését. Emellett a megújításra kerülő Magyar Horgászkártyák és balesetbiztosítások újabb, ötéves ára a digitalizált okmány esetében szintén változatlan marad. A miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy támogatják a Velencei-tó őshonos halállományának mielőbbi újratelepítését is.
Az agrárminiszter kitért arra is, hogy a MOHOSZ 2017. januárjától hasznosítja a horgászatra alkalmas állami tulajdonban lévő természetes vizeket, és 2019-től működik a horgászszövetség közfeladat-ellátó szervezetként. Mindez úgy valósult meg, hogy a kormányzat megteremtette a feladatellátás fedezetét.
A feladatellátás forrásául a halgazdálkodás fő állami bevételét képező díjak, így az állami halász- és horgászjegy, illetve a fogási napló díja 2019-től közvetlenül a MOHOSZ bevételét képezi.
Ez az összeg 2018-tól az idei évet is figyelembe véve 8 milliárd forintra rúg, amihez a beszámoló által tárgyalt 2022-es év csaknem 1,6 milliárd forinttal járult hozzá – fűzte hozzá a miniszter.
Forrás: Agrárminisztérium
Kapcsolódó cikkek
Az országos jégkármérséklő rendszer 9,3 millió hektárnyi földterületet véd
2024. február 08. 13:45
Kétmilliárd forintos kormányzati támogatásból üzemeltetik tovább a 2018 óta működő országos jégkármérséklő rendszert, amely 9,3 millió hektárnyi földterületet véd - mondta az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára szerdán Dunaharasztiban, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és az AM rendezvényén.
Itt az új törvény, ami rengeteg gazda életét megváltoztathatja
2023. január 04. 15:09
2023. január 1. napján hatályba lépett „az agrárgazdaságok átadásáról szóló 2021. évi CXLIII. törvény” (a továbbiakban: Törvény), ami a mezőgazdaság jövője szempontjából kiemelt jelentőséggel bíró nemzedékváltást (ami, ha nem, vagy nem megfelelően megy végbe, az veszélyeztetheti a magyar agrárium jövőjét) hivatott előmozdítani, annak a folyamatát egyszerűsíteni.