Kommunikációs képzés TÁMOP pályázat keretein belül

2015. július 03. 21:14
A MÉDOSZ kapacitásbővítése a konvergencia régiókban” című, TÁMOP-2.5.3.A-13/1-2013-0045 sz. projekt keretében 2014.09.17.-énSzigligeten Kommunikációs képzést tartott a tartott a Mezőgazdasági, Erdészeti, Élelmiszeripari és Vízügyi Dolgozók Szakszervezete.
Kommunikációs képzés TÁMOP pályázat keretein belül

A képzést dr. Huiber Tibor, a MÉDOSZ Országos Választmányának elnöke nyitotta meg, aki köszöntötte a résztvevőket. Ezt követően átadta a szót Simon Annamáriának.

A kommunikáció alapfogalmaival és értelmezésével kezdte Annamária az előadását. A kommunikáció funkciói és a nyelvi kommunikáció elemeivel folytatta. A kommunikáció alapvető ismérvei a következők: szükségszerű, reciprocitás jellemző, többcsatornás, többszintű. Egy szituációs játékra 3 résztvevő jelentkezését várta az előadó, hogy demonstrálja a kommunikáció torzulását. A többieket arra kérte, hogy minden elhangzott információt jegyzeteljenek le, hogy végén lehessen összesíteni. Ezt követően a kommunikáció korlátairól, az információ torzulásának okait fejtette ki Annamária. Aztán egy olvasási próbával demonstrálta azt, hogy nem betűnként, hanem összességében olvasunk. Ez is azt bizonyítja, hogy milyen érdekes is az emberi agy működése, hogy a kisebb hibákat automatikus kijavítja. A kommunikációnak verbális és nonverbális csatornái vannak. Érdemes adatok, hogy 7 % a verbális jelekkel, 38 % a paralingvisztikai jelekkel, vagyis a hangsúllyal, a szünettel és 55% a nonverbális jelekkel fejezzük ki magunkat. Részletesen megismerhették a képzés résztvevői az előbb említett csatornák jellemzőit. Hallhattak még az állati kommunikációról, a gesztusokról, a testtartásról, a testbeszédről. Különböző kommunikációs tippeket kaptak az előadótól, mint például a hatékony értekezlet feltételei.

Az asszertivitásról, vagyis az önérvényesítésről részletes előadást hallhattak a résztvevők. Az előadó ismertette az agresszív viselkedés, a manipulatív viselkedés, a passzív viselkedés, az asszertív viselkedés kulcsjellemzőit és ezek ismérveit. Asszertív jó tanácsokkal zárta Annamária előadását.

 

A különböző szituációs játékokkal nagyon interaktívvá vált a képzés.

 

„Nem lehet nem kommunikálni.”

(Waczlavik)

 

A képzés programja:

 

830 – 840

A képzés megnyitása

 

dr. Huiber Tibor

840 – 1010

A kommunikáció céljai, alapelvei és üzenetei

 

Simon Annamária

1010 – 1030

Szünet

 

1030 – 1200

A verbális és a nonverbális kommunikáció, Saját kommunikációs stílus meghatározása, értékelése

 

Simon Annamária

1200 – 1300

Ebéd

 

1300 – 1430

Az asszertív kommunikáció, Az érzelmek kezelése a kommunikációban

Simon Annamária

1430 – 1445

Szünet

 

1445 – 1615

Kétszereplős kommunikációs helyzetek

 

Simon Annamária

1615 – 1630

Képzés értékelése, zárása

dr. Huiber Tibor

1800 – 1900

Vacsora

 

 

Kapcsolódó cikkek

Tagszervező rendezvény - Mezőhegyes TÁMOP pályázat keretein belül

2015. július 03. 22:35
A Mezőgazdasági, Erdészeti, Élelmiszeripari és Vízügyi Dolgozók Szakszervezete által, a TÁMOP-2.5.3.A-13/1-2013-0045 számú „A MÉDOSZ kapacitásbővítése a konvergencia régiókban” elnevezésű pályázat keretében Mezőhegyesen 2015.05.10-én Tagszervező Rendezvényt szervezett

Interjú a MÉDOSZ egyik kiemelkedő szakmai munkatársával

2014. április 30. 15:10
Az MSZOSZ 2014-ben ismét kiírta tagtoborzó pályázatát az előző évi sikerek láttán. Idén a MÉDOSZ is részt vesz benne, ennek kapcsán régi-új kollégák aktív részvételével próbálják meg a vállaltakat teljesíteni. Varga Ferenc, a MÉDOSZ oszlopos tagja is közéjük tartozik. Bár már nyugdíjas, lelkesedése, fiatalokat meghazudtoló munkabírása sokak számára követendő példa lehet. Mint szakszervezeti tag a Jégtörő Flottánál kezdte pályafutását 1963 nyarán, majd ősszel már bizalminak választották a Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szakszervezeténél. 1968-ban lépett be az Agárdi Állami Gazdaságba, egyúttal a MEDOSZ-ba, illetve a mai nevén MÉDOSZ-ba. Azóta folytatja tevékenységét a szakszervezetnél. Most ő mondja el nekünk, miben látja a szakszervezetek hanyatlásának problémáját.