Komplex vidékfejlesztési csomag segíti majd a kistelepüléseken élőket
2023. április 04. 14:11
Szeretnék a kisebb vidéki települések infrastrukturális fejlesztéseit segítő pályázatokat újraindítani.
Az Agrárminisztérium a vidéki kistelepülések fejlesztése érdekében többféle támogatási lehetőséggel készül a Közös Agrárpolitika 2027-ig tartó időszakában – jelentette ki Feldman Zsolt Mosonmagyaróváron, a negyedik alkalommal megrendezett Területfejlesztők Napja szakmai konferencián.
A vidékfejlesztés eredményeiről és jövőbeli lehetőségeiről beszéltek
Az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a Magyar Regionális Tudományos Társaság és a Széchenyi István Egyetem által szervezett kerekasztal-beszélgetésen Mayer Gáborral, a Miniszterelnökség területfejlesztésért felelős államtitkárával és Goda Pállal, az Agrárközgazdasági Intézet főigazgatójával a vidékfejlesztés eredményeiről és jövőbeli lehetőségeiről beszélt.
Feldman Zsolt hangsúlyozta, hogy a vidéki térségek települései több más mellett kisléptékű infrastrukturális fejlesztéseik, a biomassza lokális energetikai hasznosítása, vagy éppen digitalizációs felzárkóztatásuk terén is segítséghez juthatnak majd.
Olcsóbbá tennék az energiaellátást a helyi erőforrásokra alapozva
Feldman Zsolt szólt arról, hogy az elmúlt években a Vidékfejlesztési Program forrásai a leginkább hátrányos térségekbe jutottak el a legnagyobb mértékben és arányban.
A támogatásoknak kulcsfontosságú szerepe volt abban, hogy az ezeken a területeken a foglalkoztatásban, gazdasági teljesítményben nagy szerepet játszó agrárvállalkozások az elmúlt időszakban gazdaságilag talpon tudtak maradni, és sok területen előre tudtak lépni.
Az államtitkár az új KAP forrásainak célterületeivel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy elképzelésük szerint – több száz millió eurós keretösszeggel - szeretnék a kisebb vidéki települések infrastrukturális fejlesztéseit segítő pályázatokat újraindítani, amelyek ahhoz kellenek, hogy akár a helyi szolgáltatások minőségét, az önkormányzati intézmények energiahatékonyságát javítsák, vagy lokális energiatermelő kapacitásokat hozzanak létre, például a biomasszára építve, amelyek ezen kisebb települések energiaellátását helyi erőforrásokra alapozva olcsóbbá tenné – mondta az államtitkár.

„Okos falu" program
A további elképzelésekről szólva Feldman Zsolt megemlítette, hogy a forrásokból jutna további külterületi útfelújításokra, különböző önkormányzati létesítmények fejlesztésére, valamint a digitalizáció gyorsabb térnyerésére.
Elmondása szerint a tervezett „okos falu" program a helyi kistelepüléseken élők életminőségét javító szolgáltatások fejlesztését szolgálná. A pályázati felhívások előkészítése 2023 második felében kezdődik majd.
forrás: agroinform.hu
Kapcsolódó cikkek
A Fendt 728 Vario lett az év traktora
2022. november 15. 10:46
A Bolognában megrendezett EIMA szakvásáron kihirdették az Év Traktora 2023 (Tractor of the Year 2023) nyerteseit: Fendt, McCormick, New Holland és JCB traktorok lettek a kategóriagyőztesek.
A 2023-as Év Traktora verseny főkategória-győztese a Fendt 728 Vario lett. A gyönyörű erőgép főbb jellemzői között érdemes megemlíteni a vadonatúj, 6 hengeres, 7,5 literes AGCO-Power motort, amely csaknem 283 lóerőt ad le. A motor mellett számos új funkció is elérhető a traktorban.

