Korcsolyázás és jótékonyság: megnyílt a Budapesti Karácsonyi Vásár
2023. november 30. 19:12
Kitárta kapuit a Deák Ferenc téren a Budapesti Karácsonyi Vásár, a Városháza parkban pedig a jégpálya és a karácsonyi élménypark, ahová a Baptista Szeretetszolgálat jótékonysági cipősdoboz-akciója is kitelepült.

"A karácsonyi vásárral és az élményparkkal az ünnepi készülődés örömét szeretnék visszaadni a városnak" – mondta a november 24-i megnyitón Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere. Idén újra lesz díszkivilágítás is.
Hári Tibor, a Baptista Szeretetszolgálat ügyvezető főigazgatója arról beszélt, hogy december 18-ig várják a hátrányos helyzetű vagy nehéz körülmények között élő gyerekek részére cipősdobozba csomagolt ajándéktárgyakat, játékokat. Ebben az évben 400 gyűjtőponton várják az adományokat.
A karácsonyi élményparkban a jégpálya január 7-ig tart nyitva – közölte a szervező Budapest Brand Zrt. vezérigazgatója, Faix Csaba.
Az 520 négyzetméteres hagyományos koripályát egy 110 méter hosszú jégfolyosó egészíti ki, ami a színes égőkkel feldíszített fák között kanyarog, két fényoroszlán "figyel".
Amint arról korábban beszámoltunk, a jégpálya hétfőtől szerdáig reggel 8-tól 20 óráig, míg csütörtöktől vasárnapig egy órával tovább, egészen 21 óráig tart nyitva. A belépőjegy 1950 forint, ami 15 százalékkal olcsóbb az Énbudapestem applikációval. A helyszínen – a készlet erejéig – korcsolya bérlésére is van lehetőség.
December 3-án adventi gyertyagyújtást szerveznek, december 6-án pedig a Mikulás is megérkezik, az első 300 gyermeket ajándékcsomaggal várják.
A jégpályán túl a Deák Ferenc téren minőségi, hazai, kézzel készített termékeket vásárolhatnak a vendégek.
forrás: turizmus.com
Kapcsolódó cikkek
A bogácsi fürdőtől a pincékig lehet tekerni a Bükkalján
2024. október 17. 17:58
Az Eger és Miskolc közötti kerékpárút újabb szakaszát avatták föl ünnepélyesen. A Bogácsi fürdőtől a daróci pincékig vezet az útvonal, amely a bükkaljai kerékpárút része.
A választások után dől el a Fertő tó turisztikai fejlesztésének jövője
2024. május 15. 17:18
Folyamatban van a Fertő tó partjának fejlesztése, a teljes beruházás megvalósítása előtt a következő három hónapban megteremtik azokat a feltételeket, amelyek révén a part egy része használható lesz a helyiek számára - mondta az építési és közlekedési miniszter a Sopron TV-nek adott interjújában.