II. 

Mit tanultunk a járvány első hullámából?

A koronavírus 188 országban jelen van, és ezek az országok 188 különböző hadjáratot viselnek ellene. Ez nem szerencsés. A COVID-19 egy határokon átnyúló veszélyhelyzet, az egységesebb, koordináltabb járványkezelés sikeresebb lehetne. A különbözőség ugyanakkor lehetőséget ad arra, hogy összehasonlítsuk a különböző stratégiák eredményességét. Fontos azonban, hogy a sikeres járványkezelést össztársadalmi szinten kell mérni, nem egyetlen szempontot kiragadva, például csak a megbetegedések számát minimalizálva, vagy pont fordítva, csak a gazdaság működőképességével törődve. Akkor vagyunk sikeresek a járványkezelésben, ha úgy tudjuk kontroll alatt tartani a járványt, hogy a társadalom és a gazdaság is működőképes maradjon, és a lehető legkevésbé sérüljön.

Innen nézve akkor kik voltak a legsikeresebbek és melyek a legfőbb tanulságok?

Az első tanulság, hogy a magas szintű járványügyi készültség sokat segít. Azok az országok, amelyek jobban felkészültek egy ilyen típusú veszélyhelyzetre, mert például tanultak korábbi járványügyi veszélyhelyzetekből, azoknak könnyebb volt a járvány korai szakaszában az erőforrásokat gyorsan mozgósítani és jó döntéseket hozni. Itt elsősorban azokra az ázsiai országokra gondolok, amelyek 2003-ban megszenvedték a SARS világjárványt, de okultak belőle. Kína, Dél-Korea, Tajvan akkor megtanulta, hogy mit jelent a társadalmukra, gazdaságukra nézve egy ilyen vészhelyzet, ezért ők már sokkal hamarabb elkezdték a felkészülést. Megerősítették a járványügyi rendszereiket, szakembereket képeztek, laboratóriumi fejlesztéseket végeztek. Ázsia egyes országaiban ma sokkal könnyebb megértetni, hogy miért fontos a maszkhasználat, hiszen már több mint egy évtizede hozzá vannak szokva. Nálunk, Európában a maszkhasználat sokaknak még mindig problémát okoz.

Európából lehet említeni mintaországokat?

Németországot említeném, akik rendelkeznek jól kidolgozott, részletes pandémiás tervvel, ami kulcsfontosságú a küzdelemben, mert ez tette lehetővé a gyorsreagálást.

Arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a németeknek nagyon erős és nagy hagyományokkal bíró járványügyi rendszerük van, amit a Robert Koch Intézet vezet. Ez az intézet nem hatóság, hanem egy olyan szakmai központ, amely a pandémiás tervezésen, járványügyi operatív irányításon és koordináción, prevención kívül tudományos feladatokat is ellát. Nagy szakmai tekintéllyel bír, a területi szervek mellett a politikusok is hallgatnak rá. Azok az országok, amelyek ilyen járványügyi alapokkal rendelkeznek, sokkal eredményesebben reagáltak.

A koronavírus első hulláma kapcsán sokan említik a tesztelés fontosságát. Nem véletlen, hogy több európai ország is arra használta a csendesebb nyári hónapokat, hogy bővítette szűrési kapacitásait. Ez is lényeges a védekezés során?

Így van, a korai tesztelésnek van jelentősége. Nézzük Dél-Koreát, illetve Németországot, mindkét országban nagyon hamar sikerült felfuttatni a tesztkapacitást. Januárban német tudósok dolgozták ki az első COVID-koronavírus diagnosztikus teszteket, és Dél-Korea is élen járt a diagnosztikumok fejlesztésében. Másrészt mindkét országnak jelentős, akkreditált járványügyi laboratóriumi hálózata és szakértelme van. A járvány elején pillanatok alatt felturbózták a tesztelési kapacitást, és onnantól kezdve nagyon pontos teszteléssel, illetve kontaktuskutatással tudják, hol tart a járvány, hol terjed, hol van visszaszorulóban, hol kell beavatkozni. Képesek voltak járványügyi góckutatást végezni, és a surveillance rendszereik segítségével tudták mérni a tevékenységük eredményességét, tehát hogy jó döntéseket hoztak-e. Természetesen ezeknek az országoknak is bővíteniük kellett a járványügyi kapacitásaikat, ennek a funkciónak a megerősítése érdekében például Németországban felállítottak kontaktuskutató teameket is. Már Angela Merkel kancellár tavaszi „exit” stratégiájában is szerepelt a meglevő járványügyi kapacitásaik mellé ötfős, úgynevezett járványügyi csapatok felállítása 20 ezer lakosonként, ezekben pl. orvostanhallgatók vesznek részt.

A sikeres német járványkezelésnek a tervezettség és koordináltság az egyik alapja. Nem is volt szükség náluk komolyabb lezárásokra már az első hullámban sem.

Dél-Korea hasonló stratégiát követ. Egy technológiailag nagyon fejlett országról beszélünk, akik első körben érintettek voltak a 2002-2003-as SARS koronavírus járványban, ezért is számítottak arra, hogy ilyen esemény bármikor megtörténhet. Már az első COVID-19 esetük megjelenése előtt megkapták a vírusmintákat Kínából, így azonnal megkezdték a diagnosztikus tesztek gyártását. Innentől kezdve a nagyszabású tesztelésre és kontaktuskutatásra fókuszáltak, hatalmas kapacitásokat építettek ki erre a célra. Olyan, mindenki számára könnyen elérhető szűrőközpontokat állítottak fel, hogy a mintavételezőknek ne kelljen közvetlen kontaktusba kerülniük az emberekkel; pl. telefonfülkeszerű építményben, vagy a gyorséttermek autós rendeléseiből ismert „drive-through” rendszerű tesztelési pontokon veszik le a mintákat. Március végére az ezer főre számított elvégzett tesztek száma több mint 40-szer volt magasabb, mint az USA-ban. Dél-Korea bevetette a technológiai újításokat a kontaktuskutatásban is, az erre szolgáló mobiltelefonos applikációt nagy tömegek használják.

Dél-Koreában lezárásokra nem volt szükség, és a COVID-19 halálozásuk is az egyik legkedvezőbb a világon.

Ha már beszéltünk a járványt sikeresen kezelő országokról, akkor tegyünk említést a kudarcos járványkezelésekről is. Említene néhányat?

Az USA és az Egyesült Királyság volt az a két ország, amiről a szakértők világszerte azt gondolták, hogy a legjobban felkészültek egy világjárványra. De nagyon gyorsan kiderült, hogy ez nem így van. Mind a két ország képtelen volt a megfelelő tesztelési kapacitásokat korán kiépíteni, a járványügyi rendszereik pedig nem tudtak mit kezdeni egy olyan helyzettel, amikor se oltóanyag, se vírusellenes gyógyszer nem áll rendelkezésre, tehát csak a hagyományos járványügyi intézkedésektől várhatók eredmények. A vírus mindkét országban hosszú ideig szinte kontroll nélkül terjedhetett. A késlekedésnek egy járvány során súlyos ára van: a magas esetszámok miatt nehezen tudták a járványgörbét ellaposítani, és sajnos ez a két ország tapasztalhatta meg az első járványhullám során szinte a legmagasabb halálozási arányokat.

Rátérve a járvány őszi hullámára, hogy látja, kiszámíthatóan működik a vírus terjedése, ezt a hullámot is előre lehetett látni?

A vírus alapvetően kiszámíthatóan terjed.

Ha jó adataink vannak, akkor a járványügyi folyamatok nagyon jól előre jelezhetők, a járványos terjedésnek ugyanis megvannak a biológiai, matematikai törvényszerűségei. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a korlátozó intézkedések feloldását követően, ahogy az emberek visszatérnek a megszokott, normál életritmusukhoz, és egyre több közvetlen kontaktusuk lesz, miközben lazítanak az egyéni óvintézkedések betartásán, előbb-utóbb újra beindul a terjedés.

És mit mutattak a hazai folyamatok az első hullámot követően?

Kezdetben mindenki nagyon óvatos volt. A kontaktusszám a korlátozó intézkedések feloldása után nem tért vissza rögtön a korábbi szintre, hanem csak fokozatosan nőtt. Az iskolák sem nyitottak újra tavasszal. Utána fokozatosan lazult a fegyelem, az alacsony esetszámok, a pozitív kommunikáció, hogy az első hullámon túlvagyunk, sok emberben azt a képzetet keltette, hogy lehet lazítani. Ha a kontaktusok száma visszaáll, és az emberek egyre gyakrabban találkoznak a megfelelő védekezési szabályok (fizikai távolságtartás, maszkhasználat) betartása nélkül, onnantól kezdve csak idő kérdése a robbanásszerű terjedés.

A terjedés először alig észlelhető, nagyon lassan kezd el felfutni, de ha utat tör magának a vírus, és egyre többen lesznek, akik továbbfertőznek, akkor a folyamat be tud gyorsulni.

Ennél a vírusnál lehet tudni, hogy mielőtt robbanásszerű lesz a terjedés, egy darabig a látens fertőzési láncok dominálnak. Egy-egy kisebb járványkitöréssel azért néha megmutatja magát a vírus, hogy ott van, nem ment el.

Ilyen figyelemfelhívó jel volt augusztus elején a pápai góc.

Ha a gócos terjedést nem sikerül felszámolni, akkor a következő állomás az országos szintű, robbanásszerű közösségi terjedés. Ez be is következett augusztus utolsó heteiben, aminek a fő okát abban látjuk, hogy főleg a fiatalok a nyár végén egyre több kontaktust létesítettek, összejöttek gólyatáborok, esküvők, egyéb tömegrendezvények kapcsán, és közben a vírus már olyan szinten felépítette a fertőzési láncait a népességben, hogy amikor ez a kettő időben egybeesett, akkor a járvány berobbant.

Az is előre látható, hogy a vírus mikorra robban be az ellátórendszerbe?

A járványmatematikai modellező és epidemiológiai kutatócsapat erre vonatkozóan is adott előrejelzéseket, amelyek utólag helyesnek bizonyultak.

Augusztus elején Pápán észleltünk egy komolyabb járványgócot, mi akkor jelentettük először, hogy az R érték egy fölé ment.

Ez már annak a jele volt, hogy közösségi terjedés lehet az ország bizonyos területein. Augusztus végén, amikor még mindig napi 50-100 körüli esetszámok voltak, jeleztük, hogy az R érték a kockázatos tartományba került, és augusztus utolsó napján egy konferencián felhívtam rá a figyelmet, hogy 2 fölött van a reprodukciós szám, ami rendkívül kockázatos. Akkor még az esetszámokban ez nem annyira látszott, de a tendenciák változása és a terjedés előjelei már mutatkoztak. Akkor még sokan hitetlenkedtek, hogy a szakemberek csak riogatnak, de sajnos néhány nap múlva a robbanásszerű terjedés bekövetkezett. Azt is jeleztük akkor, hogy ha a fiatalok körében észlelt fokozott terjedést nem sikerül megfékezni, akkor ezt sajnos követni fogja az idősebb korosztályokra való átterjedés. Ezt a jelenséget azóta már tényadatok is alátámasztják. Az idősebb korosztályokra történő átterjedést pedig néhány héttel követik a kórházi felvételek, a súlyos lefolyású esetek gyakoriságának a növekedése és később a halálozás emelkedése is. Most már sajnos ezt is látjuk napról-napra.

A járványok terjedése tudományos alapon előre jelezhető, de csak akkor, ha adatok, tények, számítások alapján dolgozunk.

Valós félelem az, hogy a tesztelési kapacitások idehaza elérték a felső határt és ennek következtében a járványügyi szakemberek nem fogják látni az igazi folyamatokat?

A tesztelések száma valóban elérte a kapacitás-korlátot, heti 70.000 körüli értékről már nem nőtt tovább az elmúlt néhány héten.

Persze lehetne, hogy ez azért van, mert a járvány terjedése lassult, és ezért elértünk egy platót, de mi nem ezt gondoljuk. Ha a járványügyi helyzet konszolidálódása miatt volna ez a megrekedés, akkor a pozitív tesztek arányának állandónak kellene lenni, vagy csökkenni kellene. Azt tapasztaljuk azonban, hogy az elmúlt hetekben a pozitív tesztek aránya pont hogy folyamatosan nőtt, már 10 százalék felett van. Az Egészségügyi Világszervezet ajánlása alapján az 5% feletti pozitivitási arány a tesztkapacitások elégtelenségét jelzi.

A járványgörbét a laboratóriumi vizsgálattal megerősített napi új esetek száma rajzolja ki, ezekből a vizsgálatokból azonban kevesebb van, mint amennyire szükség volna ahhoz, hogy az új eseteket azonosítani tudjuk. A surveillance rendszerünk tehát elérte a felső határát,

kb. napi 800-1200 eset azonosítására képes. Nem tudhatjuk, hogy ha a tesztelési eljárásrend és kapacitás nem korlátozna, akkor naponta 1 500 új esetünk lenne vagy ennél is jóval több. Az viszont nem igaz, hogy egyáltalán nem ismerjük a járványügyi helyzetet, mert bár valóban kritikusan kell kezelni a napi megerősített új esetszámokat, de van sok más indikátorunk is, amivel meg tudjuk ítélni a járványügyi helyzetet.

Ezek alapján azt gondoljuk, hogy nem lassult érdemben a terjedés, és a platót sem érte el, hanem továbbra is növekvő tendenciát mutat.

Ilyenkor milyen alternatív indikátorokhoz nyúlnak?

A surveillance adatok megbízhatóságának megítélésében a pozitív tesztek arányának vizsgálata nagyon fontos. A laboratóriumi vizsgálattal megerősített napi új esetszám akkor lesz ismét jól használható az előrejelzések készítésében, ha a pozitivitási arányt sikerül 5 % körüli értékre leszorítani. Érdemes ezeket a mutatókat nemzetközi összehasonlításban is megvizsgálni. Ausztriában például a tesztkapacitás folyamatos bővítésével sikerül a pozitív tesztek arányát 5% alatt tartani, ez tehát egyáltalán nem egy lehetetlen küldetés.

További fontos mutatók a súlyos lefolyású kórházi kezelést igénylő esetek gyakoriságának növekedése és a halálozás alakulása.

Ha nagyon romlana a helyzet, akkor a múltbeli adatokhoz viszonyított többlet-halandóság is fontos lehet. Sajnos azonban ezek az indikátorok már csak a folyamat végét mutatják meg.

A folyamat elejéről, a járvány terjedéséről a leggyorsabb és legjobb információt a napi új esetek száma jelentené továbbra is, ha ez az információ megbízható adatokon alapulna.

Hazánkban a COVID-19 járványügyi tendenciák egyre kedvezőtlenebbek. Nem szabad levonni azt a téves következtetést az állandósuló napi esetszámokból, hogy hátradőlhetünk, a járvány a platóhoz ért, az R érték 1 körüli, mert ez nem így van. A közösségi terjedés változatlanul gyors, ezért lassítani kell. Külön kiemelném az egészségügyi dolgozókat: ma még a többségük a fertőzést nem a kórházban, hanem a közösségben kapja el, előfordulhat azonban, hogy a vírust épp ők fogják a fertőzés tünetmentesen zajló időszakában bevinni a kórházakba és ott tovább adni. Tehát a védekezésen nem szabad lazítani!

És itt jön szóba az egyéni felelősség és az előírt szabályok betartása?

A járvány megfékezése nem kis részt rajtunk múlik. Be kell tartani a jó gyakorlatokat, gondolok itt a maszkhasználatra, fizikai távolságtartásra és a személyi higiéniára. Mindenkire szükség van a védekezésben, csak együtt tudjuk csökkenteni a terjedést.

Az egyéni védekezésen kívül pedig jó lenne, ha a kontaktuskutatást és a tesztelést sem adnánk fel, mivel ezeken kívül nincs más bizonyítékokon alapuló jó módszer a kezünkben.

Egyelőre nincs védőoltásunk, nincs igazán hatásos specifikus vírusellenes gyógyszerünk, ezért nincs sok választásunk sem.

Ha ezt a kettőt, a tesztelést és kontaktuskutatást, valamint az egyéni védekezést jól csináljuk, akkor megfordítható a trend. Ha nem, akkor attól tartok, előbb-utóbb nem marad más, mint a korlátozó intézkedések és az ország lezárása.

Hogyan védekezhetünk még egyéni, kis közösség szinten? Milyen tanácsokat adna az olvasóinknak?

Védeni kell a sérülékenyeket, a kockázati csoportokba tartozókat. Azt tapasztaljuk, hogy a kontaktusok száma a legidősebbek, illetve a legfiatalabbak között, főleg vidéken, a 25 ezernél kisebb lélekszámú településeken nem csökkent eléggé. Holott tavasszal az volt a kérés, hogy a fizikai kontaktusok számát csökkentsük, főleg az idősebbekkel. Itt az ideje, hogy fokozottabban védjük az idősebbeket, a krónikus betegeket. Azt is látjuk, hogy a krónikus alapbetegséggel rendelkezők nem igazán védekeznek, nem elég magas körükben a maszkhasználat gyakorisága és a fizikai távolságtartást sem veszik komolyan. Minden lépésnek arról kellene most szólnia, hogy nem szabad csökkenteni a járványügyi védekezési szintünket.

Az Önök várakozása szerint mikor érhetjük el a járványgörbe újabb csúcsát?

Ez nagyon nagy mértékben rajtunk múlik. Azon, hogy hogyan fogunk reagálni és védekezni.

Amennyiben nem védekezünk, és a terjedést nem sikerül lassítani, elképzelhető, hogy egy nagy őszi-téli járványhullámunk lesz, amit nehéz lesz kezelni.

Itt is az lenne a cél, amit tavasszal is mondtunk, hogy laposítsuk el a görbét. Lapos legyen a plató, alacsonyabb a napi új esetszám, amivel meg tud küzdeni a járványügy és az egészségügyi ellátórendszer. Nem az a lényeges kérdés, hogy tudjuk-e mikor lesz a görbe csúcsa, hanem az, hogy el tudjuk-e laposítani a járványgörbét.

Mennyire becsülik most a járvány terjedési sebességét leginkább leíró R értéket?

Úgy döntöttünk, hogy R értéket egyelőre nem közlünk. Ennek az az oka, hogy a heti tesztelések száma nem nő tovább, a pozitív tesztek aránya viszont igen, ami tesztelési kapacitáshiányra utal. A surveillance adatokból számolt R érték emiatt nem tükrözné a valós járványügyi helyzetet, így annak közlése félrevezető volna.

Idehaza a közbeszédben a járványügyi védekezés témájában sokszor előkerül egyedülálló vagy összehasonlító példaként Ausztria és Svédország esete. Mit gondol ezekről az országokról, sikeresek, egyedülállók?

Ausztriában a napi jelentett esetszámok jelenleg nagyon hasonlítanak Magyarországéra. A lakosság száma is hasonló. Van azonban néhány jelentős különbség a két ország között.

Az egyik az, hogy Ausztria több mint kétszer annyi tesztet végez ezer lakosra számítva, mint Magyarország

, és a járvány kezdete óta a járványügyi helyzetnek megfelelően folyamatosan növelte a tesztelési kapacitását. A pozitivitási arány szeptember közepén náluk is elérte az 5 százalékot, és utána úgy növelték a kapacitásukat, hogy ezt az értéket ne haladják meg, ami a mai napig is sikerült nekik. Az ő surveillance-uk ezért megbízhatóbb, mint a miénk. Nálunk sokkal kevesebb a teszt, és a pozitivitási arány több mint duplája az osztrákénak.

A ránézésre hasonló járványgörbe mögött az áll, hogy mi sokkal kevesebb esetet vagyunk képesek felderíteni.

Pedig a tesztelés képezi az alapját az esetek azonosításának, a kontaktuskutatásnak és a fertőzési láncok megszakításának. A mostani járvány kontrollálásának a nagy kihívása az, hogy mennyire sikerül átvinni a köztudatba azt, hogy a tünetek nélkül, vagy azok megjelenése előtt is fertőzhetnek már az emberek. Ezért kell a COVID-19 betegek szoros kontaktjait időben azonosítani és karanténba helyezni, még azelőtt, hogy továbbadnák a fertőzést másoknak.

Ha tehát Ausztria példájából indulnánk ki, akkor csak az lenne a dolgunk, hogy legalább duplázni kellene a tesztelési kapacitásainkat, vagy legalábbis célul kitűzni, hogy a jelenlegi 10% feletti pozitivitási arány 5%-ra csökkenjen?

Ez is kellene hozzá, de pusztán teszteléssel és kontaktuskutatással, karanténnal a terjedést már nem lehet megfékezni.

Minél magasabb a népességben a napi új esetszám, annál nehezebb a tesztelést és kontaktuskutatást kapacitásokkal győzni. Kulcsfontosságú tehát az, hogy az emberek hogyan viselkednek. Az, hogy valaki megfertőz-e másokat, nem a tesztelésen múlik. Három szabályt kell betartani ahhoz, hogy a terjedést az egyéni védekezéssel olyan szintre szorítsuk vissza, amivel a tesztelés és a kontaktuskutatás is tud mit kezdeni. Ezek a maszkhasználat, a legalább 1,5 méter fizikai távolságtartás, és a fizikai kontaktusszám csökkentés (pl. csoportosulások, tömegrendezvények korlátozása).

Ne hagyjuk ki a svédeket sem. Van svéd út a járványkezelésben?

Svédország volt az egyik olyan ország, ahol nem zárták le az első hullám során az országot. Ne felejtsük el azonban, hogy szigorú lezárások Németországban, Japánban, Dél-Koreában sem voltak, és így is tudtak jó eredményeket elérni. A svéd modell is arról szól, hogy hogyan lehet komolyabb lezárások nélkül hatékonyan visszaszorítani a terjedést. Nem igaz, hogy a svédek nem hoztak intézkedéseket. Például iskolabezárások ott is voltak, de csak a 16 évesnél idősebbekre kiterjedően. Korlátozták az 50 főnél nagyobb gyülekezést és az utazásokat. Hasonló célokat akartak elérni, mint más országok, csak inkább arra alapoznak, hogy az emberek belátják ezek fontosságát, kényszerítés nélkül is. A védekezés során tesztelési stratégiát is váltottak, a 2. hullámra kiszélesítették a tesztelést és a kontaktuskutatást. Emellett Svédországban az egyik legmagasabb a home office-ban dolgozók, illetve az egyfős háztartások aránya. Azt is meg kell jegyezni, hogy az ottani egészségügyi ellátórendszer az egyik legjobb Európában. Még így is eljutott odáig a svéd modell, hogy az első hullámban nagyon sokan kritizálták az egyébként kiváló svéd epidemiológusokat, amiért nem gondolták, hogy az általuk választott stratégia ára – legalábbis rövid távon - a magas halálozás lesz.

Azt is gondolták, hogy az első hullám végére a populációs immunitásban is előrelépés lesz, ez a várakozásuk nem teljesült.

A svéd modellből sokat lehet tanulni, de nem érdemes csak a pozitívumokat, vagy negatívumokat kiemelni. Számomra a svéd modell tanulsága az, hogy bár enyhébb intézkedéseket hoztak, ám azokat folyamatosan, hosszú ideig fenntartják, még akkor is, ha a járvány terjedése lassul és a napi új esetszámok csökkennek, és ezzel egyelőre a második járványhullám kezelésében sikeresnek bizonyulnak.

A végére pedig nem hagyhatom ki a vesszőparipámat. Hogyan lehet küzdeni a vírustagadókkal, mit javasol?

Üzenni semmiképpen nem szeretnék nekik, mert őket észérvekkel meggyőzni úgysem lehet. Mi, a tudomány emberei nem érzelmi alapon próbáljuk befolyásolni az embereket, hanem tényekkel és adatokkal. Kézzel fogható bizonyítékokkal, amelyek a rendelkezésünkre állnak. Magyarországon szerencsére marginális csoport a vírus létét, veszélyességét tagadók társasága, de számos üzenetük még így is utat tör magának.

A járványtagadás, vírustagadás rontja a járványügyi védekezés hatékonyságát, és sajnos segíti a vírus terjedését.

Összességében mindannyian csak a kárát látjuk a vírustagadásnak. Akkor lehetne igazán jól küzdeni ellene, ha sokkal jobban elmagyaráznánk az embereknek, hogy miért veszélyes ez a vírus, mit okoz, mit kérünk tőlük, és mit várunk az intézkedésektől. Ha az emberek nem értik meg, hogy mi zajlik körülöttük, és mi az ő szerepük a védekezésben, akkor sokkal könnyebben kaphatók lesznek mindenféle összeesküvés elméletekre. És ez az a pont, ahol már nem lehet csak őket hibáztatni, mert ez a mi hibánk is. A jó, őszinte és transzparens kommunikáció, illetve a bizalom építése ugyanis a mi dolgunk, hogy lássák: a meghozott intézkedések az emberek érdekeit szolgálják.

portfolio.hu