Közel tízmilliárd forint értékű rönkfát termelnek ki évente a magyar erdőkben

2017. szeptember 29. 09:03
Közel tízmilliárd forint értékű rönkfát termelnek ki évente a mintegy 2 millió hektárnyi magyar erdőterületen – jelentette ki Bitay Márton, a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős államtitkára Zalalövőn, egy nyersfát feldolgozó cég fejlesztéseinek avatása alkalmából.

Bitay Márton, a Szalai Fafeldolgozó és Kereskedelmi Kft. új üzemcsarnokainak és faipari technológiai berendezéseinek átadásán beszélt arról, hogy a 22 állami erdészet az ország erdőállományának mintegy felét, egymillió hektárt kezel, felelős gazdálkodásukat a szeptember 1-jén életbe lépett erdőgazdálkodási törvény segíti. Hozzátette azt is, hogy elsősorban az állami erdészetekre hárul a szociális tűzifa biztosításának feladata is. Évente több mint 3 milliárd forint értéket képvisel a 140 ezer köbmétert meghaladó mennyiség.

Magyarországon csupán 2-3 olyan állami és még további 7-8 magántulajdonú cég van, amelyik a kitermelt nyers fából magas minőségű és feldolgozottságú padlót képes előállítani, a 25 évvel ezelőtt létrejött zalalövői társaság ezen cégek közé tartozik – hívta fel a figyelmet az államtitkár.

A tárca államtitkára úgy fogalmazott: a magyar gazdaság alapvetően nyersanyagtermelő rendszerben működik, ezért is számít jó példának a zalalövői vállalkozás, amely a hazai és a világpiacra termelve állít elő padlót. Meglátása szerint éppen ezek a kis cégek azok, amelyek a helyben termelésükkel megalapozzák az ország gazdasági növekedését. Kitért arra is: a Szalai Kft. termékeinek minőségét jelzi, hogy a Miniszterelnökség számára a budai Várban felújítás alatt lévő karmelita kolostor teljes padlózatát ez a cég készíti.

kormany.hu

Kapcsolódó cikkek

Most azzal vádolják Trumpot, hogy az amerikaiak egészségével játszik

2017. november 20. 08:10
Hatalmas veszélyeket látnak egyes amerikai élelmiszerbiztonsági szakértők abban, hogy Donald Trump kormánya kitolná azt a határidőt, amikortól az USA farmereinek kötelező vízteszteket kellene végezniük gazdaságaikban. A vízvizsgálatokat élelmiszerbiztonsági szempontok miatt írnák elő, ezért szakértők szerint a tesztek későbbi elrendelése komoly humánegészségügyi kockázatokat okozhat.

Több mint 4700 kg terméket vont ki a forgalomból a Nébih

2018. április 16. 10:30
Egy fővárosi, elsősorban Olaszországból beszerzett élelmiszereket forgalmazó cég raktárhelyiségeiben tartottak ellenőrzést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. Az ellenőrök a helyszínen összesen több mint 4700 kg terméket vontak ki a forgalomból, amelyek között jelentős mennyiségben voltak lejárt, illetve jogellenesen meghosszabbított lejáratú, hamisított élelmiszerek.