Lázár János megtette a béremelési ajánlatát

2024. január 19. 12:41
Három év alatt legalább 25%-os, ezen belül 2024-ben legalább havi 70 ezer forintos egységes béremelés – ez a tulajdonosi jogokat gyakorló Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) ajánlata a MÁV-VOLÁN-csoport munkavállalói számára.
A szakszervezetek időt kértek. Az egyeztetések a tervek szerint ebben a hónapban folytatódnak. 
Lázár János megtette a béremelési ajánlatát
Mindez a cégcsoport keddi közleményéből derül ki. Délelőtt személyesen Lázár János részvételével zajlottak a bértárgyalások. A miniszter hároméves bérfejlesztési ajánlatot tett a vállalatcsoport munkavállaló számára. Ennek első eleme lenne a legalább havi hetvenezer forintos béremelés. A tulajdonosi-munkáltatói ajánlat szerint a bérek összességében legalább 25%-kal emelkednek a hároméves fejlesztési ciklus egésze alatt, amelynek mértékétől felfelé el lehet térni az éves bértárgyalások során, lefelé azonban nem.
MÁV-VOLÁN-csoport CSÉT ülés - fotó: MÁV
A szakszervezetek többsége időt kért, hogy az általuk képviselt munkavállalókkal közösen alakítsák ki álláspontjukat, szerezzenek mandátumot. A felek megállapodtak abban, hogy az egyeztetések januárban folytatódnak. 
 
Kérdés persze, hogy ez elég lesz-e arra, hogy elmaradjon a MÁV-Volánnál körvonalazódó sztrájk. Mint lapunk is megírta, közel hatezer volános sofőr támogatja az újabb munkabeszüntetést.
Lázár János megtette ajánlatát, a szakszervezeteknél pattog a labda -  Economx.hu
A Mozdonyvezetők Szakszervezete pedig bejelentette, hogy legalább 18 százalékos bért követelnek. Ha ezt a szintet nem éri el a munkáltató ajánlata, cselekvési programot határoznak meg a nyomásgyakorlásra, és felkészülnek a sztrájkra is.
Sztrájkolni készülnek a mozdonyvezetők márciustól
forrás: nepszava.hu
 

Kapcsolódó cikkek

A jövő agrárgépészei a legújabb innovációkkal ismerkedtek

2024. november 12. 19:12
A Legyél Te is agrárgépész! bajnokság keretében történt az üzemlátogatás.
 
Az előző tanévben sikeresen lezajlott Legyél Te is agrárgépész! Országos Bajnokság egyik nyereménye volt a nyertes csapatok részére a Claas Hungária Kft. felajánlása, amely során a Déli ASzC Jánoshalmi Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium diákjai látogattak el a cég magyarországi üzemébe – írja sajtóközleményében a MEGFOSZ.

Több napig tartó gazdatüntetés lesz Budapesten, forgalomkorlátozásokra lehet számítani Budapesten

2024. március 08. 14:43
A mezőgazdasági termelők és a méhészek háromnaposra tervezett megmozdulása miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2024. március 8. és március 11. között Budapest V. és X. kerületében.