Leáll az építőipar Németországban, magyar érintettek is vannak
2024. május 22. 16:31
Újra fellángolt a sztrájkhangulat a németeknél, ahol ezúttal a mélyrepülésből éppen csak felkapaszkodó építőiparban következik országos leállás. A telekom szektorban is lázadoznak a dolgozók.

Nyomot hagyhat a gyengélkedő német ipari termelés negyedéves eredményein, hogy legújabban országos építkezési sztrájkot hirdettek az ország második legnagyobb tartományában, Alsó-Szászországban.
Ezzel május 13.-tól napokra leállnak az útépítések, a folyamatban lévő, nagy beruházások az északnyugati régióban, ahol a magánmegrendeléseket, például a családi házak, lakások építését sem teljesítik az egységesen tiltakozó munkavállalók.
Az ágazatban 17 év után idén újra elhatározott, drasztikus lépés hátterében a mintegy 930 ezer építőipari dolgozót érintő, kollektív bértárgyalások összeomlása áll.
Ezért a nyomásgyakorlás érdekében az Építőipari-Agrár-Környezetvédelmi Ipari Szakszervezet (IG BAU) nem csak ebben az országrészben, hanem egész Németországban elrendelte a munkálatok szakaszos leállítását. Ennek első lépése a hannoveri központú Alsó-Szászországban kezdődött sztrájk, amit a következő napokban más régiókra is kiterjesztenek.
Lebénulnak az autópályák, állnak a házépítések
Most sztrájk van, méghozzá tömegesen – közölte hétfőn Robert Feiger, az IG BAU vezetője.

A Weltnek jelezte, hogy ez azt jelenti: megbénítják az összes építkezést, amire a szakszervezet szerint a munkaadók kényszerítik őket, ezért most az is rajtuk fog múlni, hogy az állami és lakossági megrendeléseket tudják-e teljesíteni és például lesznek-e torlódások a szünetelő autópályaépítések miatt.
A sztrájkok késedelmet okoznak az építkezéseken, ezáltal gazdasági károkat okoznak, amelyek mértékét nehéz előre megjósolni – erősítette meg munkaadói oldalról Uwe Nostitz, a Német Építőipari Központi Szövetség alelnöke, aki szerint különösen a mostani, nehéz gazdasági időkben a munkabeszüntetés hatalmas gondokat okoz, ezért törekedni kell a gyors megoldásra.

Magyarok is részt vesznek az akcióban
A napilap azt is kiderítette, hogy a csaknem egymillió építőipari dolgozó bérezéséről szóló vitában lényegében a munkaadók lőttek öngólt, mert a több körös tárgyalások során mostanra kialkudott, 500 helyett 250 eurós fizetésemelések életbe lépését végül megakadályozták.
Ez olaj volt a tűzre, mert a szakszervezet most ismét az eredeti, félezer eurós átalányemelést követeli, amire egyes cégek különutas megállapodásokat kötnének, hogy ne kerüljenek kutyaszorítóba az országos leállás miatt, amire utoljára 2002-ben volt példa az építőiparban.
Az építőipar Németország egyik legnagyobb munkaadó területe, amely nemcsak a németeknek ad munkát, hanem a külföldről, például Magyarországról érkezett munkavállalókat is nagy számban foglalkoztatja.
A szektor 2023-ban mintegy 162 milliárd eurós árbevételt ért el, ezzel a német gazdaság egyik fontos pillérének számít, amely az ingatlanpiaci fellendülés idején évekig támogatta a növekedést, mára azonban a lakásépítés válsága miatt alapvetően problémás területté vált.
Sztrájkolnak a Telekom ügyfélszolgálatán
A folyamatban lévő kollektív tárgyalási bérvitában a Deutsche Telekomnál is bekeményített a Verdi szakszervezet, amely vasárnaptól országszerte figyelmeztető sztrájkot hirdetett a vállalat németországi ügyfélszolgálatain.

Közlésük szerint a telekommunikációs szektorban általuk képviselt 70 ezer munkavállaló számára 12 százalékos, de legalább havi 400 eurós keresetemelést követelnek, szemben a Telekom eddigi ajánlatával, amely szerint októbertől minden fizetést fix összeggel, havi 150 euróval kell emelni, emellé dolgozónként 2000 eurós, adómentes inflációs kompenzációt fizetnének.
forrás: economx.hu
Kapcsolódó cikkek
"Apróbetűs" átverés terjed Magyarországon: ezzel az új módszerrel csapolják a bankszámlákat
2024. december 06. 20:34
Az utóbbi időben rosszhiszemű kereskedők használják ki a karácsony előtt vásárlási időszakot, hogy a nem körültekintő vásárlók kártyájáról újabb és újabb összegeket emeljenek le. Ezt úgy teszik meg, hogy az oldalon nem feltűnő és nem egyértelmű módon jelzik az ismétlődő kártyás vásárlások lehetőségét - hívja fel a figyelmet az OTP.
Három folyó ölelésében: Panyolium Manufaktúra
2023. július 17. 16:24
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy térség, ahol három folyó ölelésében bőséges termést adtak az ártéri dzsungelgyümölcsösök. Nemtudom szilva, cigánymeggy, vilmoskörte, milotai dió adták a zamatosabbnál zamatosabb ízű gyümölcsöt, csakhogy hiába. Azt ugyanis értékesíteni évről-évre nehezebben tudták az itt élők, köztük Móruczék is. Látta ezt István, a család legifjabb tagja, és úgy döntött, hogy lesz, ahogy lesz, de ő ezen változtatni fog. Jó szerencséjére társra is lelt a hatalmas feladathoz, aki a nagyvárost hátra hagyva költözött ide, Panyolára.