Magyarország továbbra is kiemelt figyelmet fordít az erdőállomány védelmére
2023. július 19. 13:03
A Pilisi Parkerdőhöz látogatott Dr. Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa, aki országos látogatássorozata keretében figyelemmel kíséri az állami erdőgazdaságok tevékenységét, jó gyakorlataikat és párbeszédet kezdeményez az ország természeti örökségének kezelésében résztvevő erdőgazdaságok munkatársaival.
A látogatáson részt vett Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár is.
A látogatáson részt vett Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár is.
A Pilisi Parkerdő Zrt. által kezelt, mintegy 65 ezer hektárnyi terület több mint 3 millió itt lakó számára nyújt a napi kikapcsolódási lehetőségnél is többet: természetes környezetet, és az emberi élet számára nélkülözhetetlen tiszta ivóvizet és jó levegőt. A Parkerdő az ország leglátogatottabb erdeit kezeli, évente csaknem 30 millió alkalommal keresik fel a kezelésükben lévő területeket.

A Pilisi Parkerdő célja a minőségi, értékközpontú erdőkezelés, természeti javaink hosszú távú fenntartása. A gazdálkodással összefonódó aktív természetvédelem, az ökoturizmus fejlesztése, a környezeti nevelés, a vadvilág kezelése, illetve a megélhetés biztosítása a vidéki lakosság számára több, mint fél évszázadra visszanyúló tevékenységük része.
Az alapvető jogok biztosa tájékozódott az állami erdőgazdaság Valkói Erdészeténél folyó fenntartható gazdálkodásról, betekintést nyert a teljes ökoszisztémát figyelembe vevő szakmai munkába.
Az erdészet területén 12% az örökerdő üzemmódú erdők aránya, ami azért jelentős eredmény, mert fényigényes fafajokkal, tölgyerdőkben alkalmazzák sikerrel ezt a módszert.
Kozma Ákos tájékozódott a forwarderes, valamint a hagyományos technológiájú fakitermelések végrehajtásának menetéről, illetve meglátogatta a Tűzifaprogram lebonyolítása során kialakított szárítópusztai és valkói átadási pontokat.
A Pilisi Parkerdő Zrt. tudatosan vállal úttörő szerepet az örökerdő-gazdálkodás mind nagyobb erdőterületeken történő bevezetésében, amelyet ma már csaknem 13 ezer hektáron, a kezelésében lévő erdőterület mintegy 22%-án folytat. A Parkerdőben egyébként a folyamatos erdőborítást biztosító módszerekkel kezelt területek aránya mára már elérte a 47%-ot, melyek közös jellemzője, hogy az erdő tájképi jellege a fakitermelések következtében nem sérül, a külső szemlélő számára szinte észrevétlen a beavatkozás.
Az Alapvető jogok biztosa a tavalyi nyírségi, börzsönyi, gemenci, valamint a főváros térségi látogatása után érkezett ismét a Pilisi Parkerdő Zrt-hez, ahol meggyőződött az állami erdőgazdaságnál folyó munka szakszerűségéről és a fenntarthatósági szempontok érvényesüléséről. Júliusban felkeresi továbbá a DALERD Zrt-t és a Nyírerdő Zrt.-t is.
Forrás: Agrárminisztérium
Kapcsolódó cikkek
Nem szabad citromolajjal permetezni
2023. február 03. 15:23
Az Európai Bizottság nem hagyta jóvá, hogy a citrom-illóolajat úgynevezett egyszerű anyagként lehessen növényvédelmi célra használni. Az illóolaj fő komponense túl kockázatos az emberi egészségre és a vízi élővilágra, olvasható az indoklásban.
Az egyszerű anyagként való regisztrálásban az a vonzó, hogy ezek az anyagok csak egy európai uniós értékelésen mennek keresztül, a növényvédő szereknél szükséges engedélyezési eljárásra nincs szükség a felhasználásukhoz.
Olyan anyagokról van szó, amelyek jelenleg élelmiszerként vagy gyógyhatású anyagként forgalmazott termékek, de bizonyíthatóan van növényvédelmi hatásuk és a megadott felhasználási körülmények között a környezetre, illetve az emberi egészségre nem jelentenek kockázatot.
A magyar elnökség előtérbe helyezi a fogyasztók védelmét
2024. december 05. 14:44
Magyarország elkötelezetten támogatja az EFSA munkáját, ezzel hozzájárulva egy biztonságosabb, fenntarthatóbb élelmiszer-környezet megteremtéséhez – mondta Nobilis Márton élelmiszergazdaságért és agrárszakképzésért felelős államtitkár szerdán, az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) Budapesten rendezett, 94. Tanácsadó Fórumán.

