Majd idővel belerázódik vagy kihullik

2019. október 24. 08:19
Hogyan pazaroljuk el az egyébként kiváló munkaerőt (esettörténet)

Az alábbi írásban egy ténylegesen megtörtént esetet olvashatunk egy magyar munkavállaló angliai tapasztalataként. Érdemes átgondolni HR-esként, illetve belső oktatóként, hogy hol tud elcsúszni egy-egy munka- illetve betanítási folyamat, és bizony sokszor egyáltalán nem lenne nehéz javítani, fejleszteni rajta.

“Angliában élek és dolgozom már évek óta. Több cégnél kaptam betanítást különböző munkakörökre. Mindig voltak vele problémák. A legutóbbi munkahelyem az angol postánál volt. Ez egy hatalmas szervezet. Csomagkiszállítóként dolgozom náluk. Mondhatjuk, hogy nem egy bonyolult munkakör és volt egy tapasztalt magyar ember, aki betanított. A betanítás annyi volt, mint általában máshol is, hogy járkáltam vele két napig és mindent megmutogatott, illetve elmondott. Írásban semmi sem volt.

Mi ezzel a probléma? Elvileg minden egyszerű, de amikor magamra maradtam és elkezdtem egyedül dolgozni, akkor kijöttek a problémák. Nem emlékeztem, vagy rosszul emlékeztem apróságokra. Elfelejtettem, hogy pontosan hogyan is kell kitölteni egy nyomtatványt, ami miatt nem tudtam rendesen leadni csomagokat. Ennek határozottan nem örült a vezetőség. Én meg persze butának éreztem magam.

Reggel van egy sorrend, hogy hogyan veszi fel az ember a munkát. Be kell jelentkezni, átvenni dolgokat, felpakolni, megcsinálni az útvonaltervet, idelépni és odalépni a gépben, kinyomtatni, jelenteni, hogy kész vagyok és elindulni. De ez az egyszerű művelet kb. 10 különböző lépésből áll, amit nem csinálhatok rossz sorrendben, mert nem mehetek tovább, haragszik a főnök, összezavarom a dolgokat.

Igen, de mivel csak szóban volt elmagyarázva, ezért keveredhetnek az információk és mindig valakitől meg kell kérdeznem. Persze, ha jól is csinálom, akkor sem vagyok az elején biztos benne és nincs egy mankóm, amire támaszkodhatok, hacsak nem készítem el saját magam. Ilyenkor megkérdezem a betanítómat, vagy valaki mást, de ezzel mindenki csak az idejét pazarolja.

A betanításnál pedig – mivel a gyakorlatban történik – nincs arra idő, hogy jegyzeteljek, hanem figyelni kell. Élesben történik minden. Azzal is megy az idő, hogy közben magyarázza nekem valaki.”

Sok munkahelyen a stabil pont az, hogy “majd idővel belerázódik vagy kihullik”.

Ez teljesen helytelen hozzáállás és némileg felelőtlen is a munkavállalóval szemben! A kezdeti buktatókon simán átlendülhetne, ha lenne egy könnyen áttekinthető dokumentáció a szóbeli betanítás mellett. Képes lenne ellenőrizni, ha valamiben nem biztos, nem a betanító, illetve más munkatársak idejét rabolná és nem veszítené el az önbizalmát a “belerázódási időszak” alatt.

Itt kezdődik tehát minden: készíts legalább egy rövid tananyagot, amely ha több nem is, de legalább mankóként szolgál majd az új munkavállalónak, amíg meg nem tanul mindent fejből.

Ez – bár banálisan egyszerű – sajnos számos helyen egyáltalán nem létezik.

 

Mentor Training Kft.
https://mentortraining.hu/

hrportal.hu

Kapcsolódó cikkek

A foglalkoztatók 70 százalékánál találtak munkaügyi jogsértést

2019. január 31. 08:51
Munkaügyi szabálytalanságot találtak a vizsgált 13 316 munkáltató 70 százalékánál, az ellenőrzött több mint 54 ezer munkavállalónak pedig a 68 százalékánál a 2018 első kilenc hónapjában tartott ellenőrzéseken, a legtöbb jogsértés a feketefoglalkoztatásból adódott, ami főként az építőipart és a vendéglátást érintette - írja az MTI.

Munkaidőbeosztás mezőgazdasági idénymunka esetén

2020. június 22. 08:52
Növénytermesztéssel foglalkozó cég alkalmaz nagy számban mezőgazdasági idénymunkásokat. A nagy fluktuáció miatt naponta jelenti be az idénymunkásokat (előző nap délután a másnapra érkezőket). Megfelel-e a jogszabályoknak, ha munkakezdéskor közli írásban a munkáltató az idénymunkások munkaidőbeosztását, és a munka befejezésekor a beosztás mellé írják a ténylegesen ledolgozott munkaórák számát, melyet az idénymunkás aláírásával elismer? – kérdezte olvasónk. Dr. Hajdu-Dudás Mária munkajogi ügyvéd szakértőnk válaszolt.