Másodszorra ismerték el a Folly Arborétum borát rangos nemzetközi versenyen

2023. március 22. 13:53
A 2019-es után a 2020-as évjáratú Folly Arborétum Rajnai rizling is megkapta a legjobbaknak járó „aranyérmet” Németország legrangosabb borászati versenyén, a Berliner Wein Trophy-n. A versenyen a 400 fős zsűri a 40 országból érkező, több mint 14 ezer tétel közül választotta az egyik legjobbnak a badacsonyörsi Folly Arborétum itthon is közkedvelt fehérborát.
A Folly borai már számos elismerést és díjat hoztak el a hazai és nemzetközi megmérettetéseken. Németország legrangosabb nemzetközi borversenyén, a Berliner Wein Trophy-n 2021 után a második alkalommal díjazták aranyéremmel a Folly friss, enyhén fűszeres és gyümölcsös tételét, a Rajnai rizlinget.
Másodszorra ismerték el a Folly Arborétum borát rangos nemzetközi versenyen
A Folly Arborétumhoz közel eső birtokelemeken 10 hektáron folyik a szőlőtermelés. A borászat – akár az arborétum szeretete és gondozása – generációról generációra szálló örökség a Folly családban.
A vezető szőlőfajtáknak – a szürkebarátnak, az ottonel muskotálynak, a kéknyelűnek, a rajnai rizlingnek, a budai zöldnek és az olaszrizlingnek – a Kisörsi-hegy biztosít megfelelő termőterületet. A borok nagy része reduktív eljárással készül, de egyes tételek hordós érlelést is kapnak. A Folly borai közül a Buboréka rozé, a Boróka, az Olaszrizling, a Budai zöld, a Kéknyelű és a Muscat ottonel a Balaton-felvidéki Nemzeti Park védjegyével rendelkeznek.
 
„A Folly díjnyertes borához a rajnai rizling szőlőjét 2020-ban teljes érésben, kézi szedéssel szüreteltük. Feldolgozásánál gondos odafigyelés mellett egész fürtös préselést alkalmaztunk.
Illatában a rajnai rizlingre jellemző citrusos, mézes, enyhén fűszeres jegyek köszönnek vissza. Ízében élénk, roppanós savak jellemzik és már az első korty után érezni az olajos, petrolos jegyeket és egy kevés badacsonyi ásványosságot” – mondta el Nagy Leopold, a Folly borásza.
 
forrás: magyarmezogazdasag.hu

Kapcsolódó cikkek

800 év emlékei egy világjáró apát életén keresztül a Pannonhalmi Apátságban

2024. április 29. 16:45
Kivételes kincseket mutat be a Pannonhalmi Főapátság az április 27-én megnyílt időszaki kiállításán: többek között 800 éves oklevelek, dokumentumok és építészeti emlékek is megtekinthetőek a szerzetestemplom építtetőjének életét bemutató tárlaton.

Ezek a legjobb új vasútvonalak Európában, amelyek kiválthatják a repülést

2023. február 17. 11:39
A klímatudatos és pénztárcabarát utazások egyre népszerűbbé váltak az utóbbi időben, ami a vonatközlekedés reneszánszát hozta magával. Az Euronews Travel összegyűjtötte a friss, valamint 2023-ban és 2024-ben megvalósuló legjobb vasúti fejlesztéseket Európában.
Turistaként karbon lábnyomunk csökkentésének az egyik legjobb módja a vasúti közlekedés: a Londonból Párizsba tartó út például repülővel 14-szer több szén-dioxid-kibocsátással jár, mintha vonattal utaznánk. A Európai Unió országai a fenntarthatóság érdekében egyre többet fektetnek a vasúti közlekedésbe, így az országokon belül és a határokon átnyúlóan is sokkal jobbá válik a vonatösszeköttetés. Az Euronews Travel összeszedte a friss, továbbá 2023-ban és 2024-ben megvalósuló legjobb vasúti fejlesztéseket és vonalakat, a kedvező árú éjszakai vonatoktól, az új belföldi járatokon át egészen az országhatárokon átívelő pályákig.