Megéri a napszámosok foglalkoztatása

2017. október 17. 09:59
Alkalmi és idénymunkások garmadáját alkalmazták idén a munkáltatók, fél év alatt majdnem hatszázezer ilyen bejelentés érkezett az adóhivatalhoz – írja a Magyar Idők.

Alkalmi és idénymunkások garmadáját alkalmazták idén a munkáltatók, fél év alatt majdnem hatszázezer ilyen bejelentés érkezett az adóhivatalhoz, miközben tavaly a féléves adat 520 ezer körül mozgott, két éve pedig 490 ezernél állt meg – tudta meg a Magyar Idők. Ennek köszönhetően az államhoz is nagyobb bevétel érkezett; hat hónap alatt majdnem hétmilliárd forint, ez negyedmilliárddal több, mint a múlt év első felében.

Forrás: AFP

Idén már 130 ezer vállalkozás vett fel legális keretek között munkaerőt átmeneti feladatokra, a munkások hat hónap alatt tízmillió munkanapot töltöttek el pár napos felkérésekkel – olvasható a keddi lapszámban. A tavalyi féléves adat a hétmillió napot sem érte el.

A munkaadók telefonon és az interneten is bejelenthetik a néhány napos munkára jelentkező személyeket. A hivatalos nevén egyszerűsített foglalkoztatásnak hívott forma tehát meglehetősen egyszerű – mondta a Magyar Idők kérdésére a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adóügyi szóvivője. Kis Péter András hozzátette: a legális forma a munkaadóknak és a munkavállalóknak is előnyös. A szabályokat ugyanakkor célszerű betartani, az adóhatóság rendszeresen ellenőrzi az alkalmi munkavégzést, idén az első hat hónapban majdnem ezer alkalommal vizsgálódott ez ügyben a NAV. A különféle eljárásokban együttesen hárommilliárd forint adókülönbözetet tártak fel, miközben kiszabtak nagyjából 170 millió forint mulasztási bírságot.

 

www.vg.hu

Kapcsolódó cikkek

Vészjelzést adott ki az OMSZ: leszakad az ég

2018. augusztus 24. 08:25
Több megyére továbbra is a tartós hőség miatt, de számos megyére a heves zivatar, felhőszakadás veszélye miatt is figyelmeztetéseket adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Jön a szigor a magyar cukrászdákban

2016. október 11. 08:08
A virslik és kenyerek után a tortákat és a sütiket is megrendszabályozzák.