Megint világverők leszünk dinnyében

2016. július 20. 08:12
Eredményes a 2011-ben elindított nemzeti dinnyeprogram, azóta jelentősen emelkedett a görögdinnye termőterülete Magyarországon; most mintegy 6 ezer hektár körül mozog - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti ügyekért felelős államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Forrás agrarszektor.hu

Nagy István, a magyar dinnye promóciós programjának beharangozóján felidézte: míg 2002-ben Magyarország volt a világ harmadik legnagyobb görögdinnye-exportőre, a következő években rendkívül negatív folyamatok zajlottak le ezen a területen. Így 2010-ig a 9 ezer hektáros termőterület a felére, 4500 hektárra csökkent.

Ezt a folyamatot állította és fordította meg a nemzeti dinnyeprogram, aminek köszönhetően ismét nőtt a dinnye termőterülete, és most mintegy kétharmada a 2002-esnek, ami mintegy 11 ezer családnak nyújt megélhetést - fűzte hozzá.

Közmunkások görögdinnyét pakolnak a csányi önkormányzat közmunkaprogram keretében megművelt dinnyeföldjén, MTI Fotó:Komka Péter
Idén görögdinnyét 5.600, sárgadinnyét 500 hektáron termesztenek hazánkban, előbbiből 240 ezer, utóbbiból 16 ezer tonna termés várható. Magyarország a 2000-es évek elején több mint 200 ezer tonnás kivitelével még a világ harmadik legnagyobb dinnyeexportőre volt. Az elmúlt években hazánk mintegy 65 ezer tonna dinnyét exportált, ezzel már csak a 11-12. helyet töltötte be a világranglistán. A főbb célpiacaink jelenleg Németország, Lengyelország és Csehország. Magyarországon az egy főre jutó éves dinnyefogyasztás 15 kg körül alakul.
 
Dinnyekóstoltatás a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és az Agrármarketing Centrum magyar dinnye promóciós kampányának első állomásán

Az államtitkár kitért rá: a feketegazdaság visszaszorítása érdekében a szaktárca bevezette a regisztrációs számot. Továbbá a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) kiemelt ellenőrzéseket folytat ezen a területen az utóbbi években. Ezek az ellenőrzések az idén is folytatódnak az őstermelők és a dinnyeárusok körében - mondta Nagy István.

Kiemelte: a kormány kiemelt célja a zöldség-gyümölcs ágazat fejlesztése, mivel ebben a szektorban a mostani átlagos évi 2,5 millió tonnás termelés 3,5 millió tonnára emelésével mintegy 100 ezer új munkahely teremthető az országban. Így ez a sikeres vidékpolitika egyik fontos eleme lehet. Az évente és fejenkénti átlagos 15 kilogrammos görögdinnye-fogyasztás növelésével a dinnyetermesztéssel foglalkozó családok is biztosabb jövőt látnak majd maguk előtt, és növelhető a görögdinnye-export is. Ezért fontos az együttműködés, a most kezdődő görögdinnye népszerűsítő kampány is - mondta az államtitkár.

Az öt nagy magyarországi dinnyetermesztő körzet (Békés, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Baranya, Jászság-Heves) termelőinek beszámolói alapján mind minőség, mind mennyiség tekintetében kiváló dinnyetermésre lehet számítani az idén. A termelők kérésére ezért a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és az Agrármarketing Centrum (AMC) Nonprofit Kft. az áruházláncok bevonásával a hazai dinnyét népszerűsítő programot szervez.

,
Dinnyekóstoltatás a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és az Agrármarketing Centrum magyar dinnye promóciós kampányának első állomásán

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke aláhúzta: a dinnyefogyasztást népszerűsítő program fel kívánja hívni a figyelmet arra, hogy a magyar görögdinnye kiváló minőségű, fogyasztása egészséges. A fogyasztók több új fajta közül is választhatnak - mondta. Külön is megemlítette a kisebb súlyú és a magnélküli dinnyéket. Lipcsey György, az Agrármarketing Centrum ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy

a népszerűsítés fontos  eszköze
 a kóstoltatás - ez keddtől egy hónapon át tart - 114 helyszínen több kiskereskedelmi áruházlánc üzleteiben. A promóciós programba részt vesz többek között: a CBA, az Auchan, a Lidl, a Spar, az Aldi és a Metro.
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

Mit adunk a gyerekeinknek? - A nagy gumicukor teszt

2016. június 22. 08:41
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) a gumicukrokat vizsgálta legújabb terméktesztjén. A Szupermenta projekt keretében 20 gumicukrot ellenőriztek a hatóság munkatársai. Élelmiszerbiztonsági szempontból valamennyi megfelelőnek bizonyult, de hibás jelölés miatt 8 termék esetében kellett hatósági eljárást indítani.
 

A cafeteria evolúciója

2018. október 02. 10:17
A Cafeteria Trend Magazin szeptemberi konferenciáján az 50-es generációnak sokat mondó húsjegytől a fiatalok által preferált All you can move kártyáig górcső alá kerültek azok a juttatási lehetőségek, amelyekkel a munkáltatók megpróbálták és megpróbálják ösztönözni (kapun belül tartan) a munkavállalóikat. Mondhatni a szemük elé tárult a juttatások fejlődése.