Megkérdezték a magyar fiatalokat, milyen autót vennének – nem erre a válaszra számítottak

2024. április 26. 15:17
A klímaváltozással és az elektromos átállással ugyan tisztában vannak a Z generáció itthoni tagjai, az e-kocsikat mégis kevésbé preferálják, sőt az online vásárlást sem. Egy friss kutatásból az is kiderült, hogy még az sem érdekli őket, milyen márkájú autót vezetnek, mivel nekik is a legfontosabb az ár.
Megkérdezték a magyar fiatalokat, milyen autót vennének – nem erre a válaszra számítottak
Immár minden autógyártónak világos, hogy a Z generáció tagjai – az 1995 és 2009 között születettek – jelentik a jövőt a piacon – állapította meg a Porsche Hungaria Cupra és Seat márkákért felelős marketingmenedzsere, Horváth Judit a siófoki Digital-Media Hungaryn. A 350 fő bevonásával elvégzett kutatásuk során elsősorban a fiatalok autóvásárlási szokásaira voltak kíváncsiak. 
használt autó
Abban semmi meglepő nincs, hogy a budapesti tízen-huszonévesek nagyobb arányban szavaznak a tömegközlekedésre, míg a vidékiek inkább kocsiba ülnek, hogy A-ból B-be jussanak, és ugyanez a helyzet a jogosítványok esetében is: a fővárosi Z-sek is a lehető leghamarabb megszerzik a vezetői engedélyt, vidéki társaikkal ellentétben azonban nem ülnek egyből a volán mögé. 
 
A megkérdezett fiatalok
  • 60 százalékának van autója,
  • közülük mintegy háromnegyedének használt, ami legalább 15 éves. 
A felmérésből egyértelműen kiderül, ez a réteg sem engedheti meg magának, hogy új járművet vásároljon, noha harmadának vannak ilyen irányú tervei. 
 
A kutatást végzők előzetesen úgy gondolták, a Z generációnak fontos a márka, de a vizsgálat éppen az ellenkezőjét bizonyította be: 
  • a magyarokhoz hasonlóan ők is inkább árérzékenyek,
  • az, hogy milyen típusú járművet vezetnek, vezethetnének, nem prioritás számukra. 
Noha a klímaváltozással és az elektromos átállással tisztában vannak az ifjak, az elektromos kocsikat mégis kevésbé preferálják, sőt az online vásárlást sem: 71 százalékuknak igenis fontos, hogy élőben kipróbálja, leteszteltje a kiszemelt négykerekűt, mielőtt megvenné. 
Rekordközelben a magyar használtautó-piac
A magyar piac tehát még mindig inkább a személyes vételezést részesíti előnyben, az értékesítéseknek jelenleg elenyésző részét teszi ki az online felületen történő eladás itthon.
Az eladó autók népszerűségi listája hajtáslánconkénti bontásban
 
Ahogy az a Használtautó.hu adatbázisából is kiderül, hiába nőtt az e-autók iránti kereslet, de a magyaroknak továbbra is zömében benzines, illetve dízelkocsira telik, vagyis továbbra sincsenek összhangban a fogyasztói igényekkel és lehetőségekkel a belső égésű motorok tiltását célzó európai tervek.
 
forrás: vg.hu

Kapcsolódó cikkek

Figyeljünk állatainkra!

2023. július 11. 16:20
Ovádi Péter állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos "arra hívja fel a figyelmet, hogy hőségriadó van érvényben, amely komoly veszélyt jelenthet az állatok egészségére és jóllétére". Az extrém magas hőmérséklettel járó időjárási körülmények idején arra kéri az állattartókat, hogy fokozott figyelmet fordítsanak háziállataik és a környezetükben élő állatok védelmére.
Az Igazságügyi Minisztérium által hétfőn az MTI-nek küldött közleményében a kormánybiztos hangsúlyozza, hogy az állattartóknak kiemelt felelősségük van a hőségriadó idején. A magas hőmérséklet kockázatot jelenthet a háziállatokra és a vadon élő állatokra egyaránt.

A VKF jogszabályi felhatalmazást kap a minimálbér meghatározására

2024. szeptember 26. 17:58
“Nagyon komoly lépéseket tettünk 2023 második félévében az infláció letörésében, és ez nyilvánvalóan a bérek reálértékére is nagyon komoly hatást gyakorolt” - mondta a Kossuth rádió Jó reggelt Magyarország műsorában 2024. szeptember 25-én Mészáros Melinda, a LIGA Szakszervezetek elnöke arra a kérdésre, amely a minimálbér emelésének európai uniós irányelv által megszabott feltételeire vonatkozott.  Hozzátette, a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma a jövőben jogszabályi felhatalmazást kap a minimálbér meghatározására.