A jelentés szerint a tagországok bíróságai esetenként eltérően értelmeznek és alkalmaznak alapvető rendelkezéseket, amelyek az európai polgárok jogait szabályozzák. Például másként ítélik meg a családtagok, az elégséges anyagi javak fogalmát vagy éppen azt, hogy jogosult-e valaki szociális támogatásra vagy segélyre. Mindez pedig hatással van a polgárok mindennapjaira, családjukra, karrierükre és jóllétükre. A jelentés készítői útmutatónak szánják a dokumentumot, amely segíthet legyőzni ezeket az akadályokat, és a jogi valamint bírói gyakorlatot az uniós rendelkezésekkel összhangba hozni. 

Egy 2017 őszén készült felmérés szerint az Európai Unió polgárainak 57%-a a szabad mozgás és letelepedés lehetőségét tartja az Unió legnagyobb pozitívumának. Az adatok szerint 2017 január 1-én 16,9 millió európai polgár élt valamelyik másik tagállamban. Azok száma pedig, akik élnek a szabad költözés jogával, folyamatosan növekszik. Az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének jelentése mind a 28 tagállam jogi gyakorlatát vizsgálta. 

Munkához jutás akadályai

Eszerint a nemzetiség alapján történő diszkrimináció a munkavállalást is gátolhatja. A jelentés egy romániai esetet hoz fel példának, ahol jegyző csak román állampolgár lehetett, így a panaszost nem engedték, hogy részt vegyen egy felvételi vizsgán, mert kettős állampolgár. A diszkrimináció ellen felállított nemzeti tanács szerint ez az eljárás kimerítette a nemzetiség alapján történő diszkrimináció fogalmát, így ellentmondott a román diszkrimináció ellenes törvénynek, valamint a román alkotmányban lefektetett egyenjogúság elvének is, tehát a jelentkező kizárása jogszerűtlen volt. 

Egy másik esetben egy horvát állampolgár támadta meg az olasz vámhatóság eljárását, amely kizárta őt egy toborzási folyamatból, mert nem volt olasz állampolgársága. A bíróság tekintetbe vette, hogy az Európai Unió Bíróságának (CJEU) döntése alapján, egyes közigazgatási állások betöltésekor figyelmen kívül lehet hagyni a diszkriminációt kizáró szabályozást, így korlátozni az állampolgársággal nem rendelkezőket ezen állások betöltésére. Ugyanakkor a konkrét eset nem tartozott ezen kivételek közé, mert a szektorban léteznek olyan egyéb álláslehetőségek, amelyek nem közalkalmazotti jellegűek, így betölthetik más EU-s országok állampolgárai is. 

A lengyel bíróság véleménye is azt támasztotta alá, hogy a közszféra állásainak széles köre elérhető legyen nem lengyel állampolgárok számára is, és az erre vonatkozó korlátozások csak szűkkörűek lehetnek, adott körülmények között, hatósági pozíciók esetén.

Ugyanakkor nem tartották diszkriminatívnak azt a francia döntést, hogy nem folytathat jogi tevékenységet az Franciaországban, aki a képesítések hiánya miatt nem tagja a helyi ügyvédi kamarának. Ebben az esetben nem látták megalapozottnak a nemzetiség alapján történő diszkriminációt, mert a szükséges képzettséget azok az uniós polgárok is meg tudják szerezni, akik Franciaországban dolgoztak. Ilyen esetben a szabályozás a közérdeket szolgálja, a jog gyakorlásának megfelelő védelmét, hogy csak olyanok dolgozhassanak a területen, akik megfelelő tudással és képesítéssel rendelkeznek, és a szabályozás nem jelent a szükségesnél nagyobb mértékű korlátozást. 

Neuralgikus pont: szociális ellátások, segélyek

Az egyik leggyakoribb, politikai indulatokat is felkorbácsoló állítás a polgárok szabad mozgásával szemben az, hogy sokan direkt kihasználják más tagállamok, esetleg az övékénél bőkezűbb szociális rendszereit, és „élősködnek” a fogadó ország juttatásain. 

Az EU állampolgárai alapvetően akkor tartózkodhatnak egy másik „befogadó” tagállamban, ha gazdaságilag aktívak, tehát dolgoznak, vállalkoznak, van jövedelemforrásuk, szögezi le a dokumentum.Diákok és nyugdíjasok persze szintén költözhetnek, ha ehhez megvan a megfelelő anyagi hátterük. Az azonban megítélés kérdése, hogy mi számít elégséges anyagi háttérnek. A szabályozás lényege az lenne, hogy a szabad mozgást elősegítse, motiválja. Ugyanakkor az is fontos, hogy a költöző uniós polgár ne jelentsen túlzott terhet a fogadó ország ellátórendszerére. 

A megfelelő anyagi háttér elméletben azt jelenti, hogy az érkező polgárnak és családjának, a fogadó ország megélhetési minimumánál magasabb „összeggel” kell rendelkeznie. Ugyanakkor a tagállamok ezt a küszöbértéket nem összegszerűsíthetik, vagyis nem utasíthatják vissza az érkezőt csak azért, mert egy konkrét pénzmennyiséggel nem rendelkezik. Ugyanis tekintetbe kell venni azt is, hogy egy harmadik személytől is kaphat segítséget. Ezzel egy időben az, hogy egy tagállam polgára valamilyen szociális ellátásban részesül, még nem jelenti automatikusan, hogy túlzott megterhelést jelent a fogadó ország szociális rendszerére. Mielőtt bárkit kiutasítanának, figyelembe kell venni, hogy átmeneti helyzetről van-e szó, az illető egyedi körülményeit, és a megítélt támogatás mértékét. Nem lehet kiutasítani ilyen alapon olyat, aki dolgozik, vállalkozik vagy munkát keres. 

Azonban olyan személy nem maradhat egy másik tagállamban, aki kifejezetten azzal a szándékkal érkezik, hogy segélyt igényeljen. A fogadó állam ilyen esetben megtagadhatja a segítséget, azonban itt is minden esetet egyedileg kell megvizsgálni. Erre példát is hoz a jelentés. Ms. Dano esetét, aki a fiával élt Németországban. Nem keresett állást, nem rendelkezett képzettséggel. Nem dolgozott sem Romániában, sem Németországban. A nő nővérével éltek, aki a megélhetésüket biztosította. Ilyen esetben a fogadó ország nem köteles szociálisan támogatni az ott élő polgárt, ha három hónapnál tovább, de öt évnél kevesebb ideig tartózkodik az országban. Ebben az esetben rendelkeznie kell, a korábban már emlegetett szükséges anyagi háttérrel. 

Az sincs a szabályozásban konkértan lefektetve, hogy meddig kell kitartania ennek az anyagi tartaléknak. Egy finn bíróság szerint a tartózkodás idejére szükséges, hogy fedezze a megélhetési költségeket. A konkrét esetben egy spanyol nemzetiségű polgár érkezett dolgozni és tanulni Finnországba, azonban kevés és rendszertelen jövedelme miatt nem lehetett munkavállalónak tekinteni. Így az ő tartózkodási engedélyének kiadásakor a szükséges anyagi háttér meglétét kellett volna tekintetbe venni. 

Szintén egy másik finnországi esetet említ a jelentés, amely egy német nemzetiségű párt érintett, négy gyerekkel. Az ügyben érintett pár egyik tagja munkavállalóként regisztrált az országban, míg a másik hozzátartozóként, utóbbi egész tartózkodásuk alatt munkanélküli volt. A munkavállalóként regisztráló fél szerződése egy kéthónapos próbaidő után nem folytatódott, és egészségügyi okok miatt egyébként is alkalmatlanná vált munkavégzésre. Bár azt állították, hogy Open University képzéseket végeznek, nem ez volt tartózkodásuk alapvető célja. Három hónap után szociális támogatásért folyamodtak, a bíróságnak pedig arról kellett döntenie, hogy visszatoloncolhatják-e őket Németországba. A bíróság végül úgy döntött, hogy a panaszosok nem tekinthetők munkavállalónak, vállalkozónak vagy diáknak. A pár eredetileg dolgozó tagja nem önhibáján kívül veszítette el állását, egészségügyi problémái sem átmenetiek, az Open University kurzusok pedig nem voltak szakmai képzések. Így végül mindketten illegálisan tartózkodtak Finnországban, rendszeresen folyamodtak szociális támogatásért, már röviddel érkezésük után, így megélhetési problémáik nem átmenetiek voltak. Ennek eredményeképp több szempontból is terhet jelentettek az ország szociális rendszerére. Így a kitoloncolásuk mellett több érv szólt, mint ellene. 

Ugyanakkor különleges körülmények mégis érvényteleníthetik a kitoloncolásról szóló döntést. Luxemburgban egy portugál nő munkavállalóként regisztrált, azonban tartózkodási engedélyét visszavonták, mert nem találták az anyagi hátterét kielégítőnek. Az ügyben azonban kiderült, hogy a munkáltató nem jelentette be a nő teljes alkalmazási idejét, ezért csak heti 12 órával számoltak nála. A nő azonban bizonyította, hogy visszaélés történt, és ennél többet dolgozik részmunkaidőben valamint önkénteskedik a Vöröskeresztnél. A bíróság esetében úgy vélte, hogy megfelel a munkavállalói státusznak annak ellenére, hogy csak 12 óra bejelentett alkalmazásban van.