Megszületett az alku a minimálbérről, véglegesítés alatt a megállapodás

2021. november 10. 08:56
Jelentős előrehaladást ért el a jövő évi bérmegállapodás részleteinek kidolgozásában a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma 2021. november 3-án, Budapesten; a felek a legfőbb pontokban kompromisszumra jutottak, a minimálbér tehát 200 ezer forintra, a garantált bérminimum 260 ezer forintra emelkedik januártól - tájékoztatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdán az MTI-t.
Megszületett az alku a minimálbérről, véglegesítés alatt a megállapodás

A közlemény szerint a gazdasági növekedés eredményeiből még nagyobb mértékben részesülhetnek a magyar családok, a lépéssel a kötelező legkisebb kereset 2022-től felülmúlja az átlagbér 2010-es szintjét. A foglalkoztatók megfelelő ellentételezését éves szinten több mint 660 milliárd forint összértékű adócsökkentés szolgálhatja, a megtakarítást a hazai vállalkozások bérfejlesztésre fordíthatják.

Az elmúlt évtized elejéhez képest jóval több mint kétszeresére nőtt a minimálbér és a szakmunkás minimálbér összege. A munkahelyeket és a fizetéseket a vírusválságban is sikerült megvédeni, a magyar gazdaság a legjobban teljesítők közé tartozik Európában. Jelentős az igény a legkisebb keresetek további növelésére, a nemzeti konzultáció válaszadóinak 94 százaléka támogatta a minimálbér 200 ezer forintra emelésének tervét - írta az ITM.

A megállapodás-tervezet szerint a kormány a mindenkori termelékenység, versenyképesség és gazdasági növekedés függvényében, a költségvetés teherbíró-képességére tekintettel folytatja az élőmunka közterheinek visszaszorítását.

A felek ajánlásként fogalmaznák meg, hogy a versenyszférában is tovább emelkedjen a bérek reálértéke 2022-ben. Minden vállalkozást üzleti, pénzügyi és bérpiaci helyzetének megfelelő reálbéremelésre ösztönöznek azzal, hogy az adócsökkentésekből származó megtakarításokat erre fordítsák.

A szociális partnerek a napokban véglegesítik a megállapodás-tervezetet. A jövő évi bérmegállapodást november közepéig aláírhatják - áll az ITM közleményében.

www.liganet.hu

Kapcsolódó cikkek

Mi a munkahelyi teendő, ha koronavírusos egy dolgozó?

2020. szeptember 18. 10:43
Irányelvek, protokoll

Jó ég, itt vannak a munkaügyi ellenőrök!

2019. január 31. 08:44
Minden HR-es és felső vezető tisztában van azzal, hogy a munkaügyi ellenőrök (hivatalosan felügyelők) bármikor bekopogtathatnak a céghez. Teljesen emberi dolog, hogy az ember nem egy ilyen távoli, bizonytalan esemény gondolatával kel és fekszik, de ha már előkerültek múlt héten a feketelistás munkaügyi jogsértések, érdemes összeszedni és eltenni egy vészhelyzetben könnyen fellelhető helyre, hogy milyen jogai vannak a munkaügyi ellenőröknek.