Mi maradhat nyitva délután 3 után? Itt vannak a kormány mai döntéseinek részletei!

2020. március 17. 08:56
Néhány kivételtől eltekintve minden üzletnek és vendéglátóhelynek be kell zárnia 15 órakor a kormány döntése értelmében, illetve egyáltalán nem lehet majd zártkörű rendezvényeket tartani. Emellett a Magyar Közlönyben megjelent rendeletben arra kérik a 70 évnél idősebbeket, hogy maradjanak otthon.

Hétfőn döntött a kormány arról, hogy a vendéglátóhelyeknek és az üzletek többségének 15 órakor be kell zárni, az erről szóló rendelet a Magyar Közlönyben is megjelent, így kiderülnek a részletek. A rendelet szerint a vendéglátó üzletben 15 és 6 óra között az ott foglalkoztatottak kivételével tilos tartózkodni, illetve élelmiszer elvitelre történő megrendelése és átvétele, valamint a vételár megfizetése céljából és időtartamára korlátozódóan megengedett a tartózkodás.

A tiltás nem csak a vendéglátóhelyekre vonatkozik, minden üzletnek be kell zárni 15 órakor, kivéve

  • Az élelmiszert, illatszert, drogériai terméket, háztartási tisztítószert, vegyi árut és higiéniai papírterméket árusító üzlet,
  • a gyógyszertár,
  • a gyógyászati segédeszközt árusító üzlet,
  • a benzinkút és
  • a dohánybolt.

A rendelet értelmében rendszeres zenés, táncos rendezvények helyszínén tartózkodni tilos. Rendezvény helyszínén a résztvevők számától és a rendezvény helyszínétől függetlenül tilos tartózkodni. Gyűlés helyszínén tartózkodás tilos. Nem minősül rendezvénynek a vallási közösség szertartása, továbbá a polgári házasságkötés és a temetés. Sportrendezvény nézők nélkül, zárt körülmények között tartható meg. Emellett tilos látogatni a színházakat, a mozikat és a múzeumokat is létszámtól függetlenül.

AKI A FENTIEKET MEGSZEGI, SZABÁLYSÉRTÉST KÖVET EL, AMI 5-500 EZER FORINTOS PÉNZBÍRSÁGGAL SZANKCIONÁLHATÓ.

A fentieken túl a 70. életévüket betöltött személyeket a kormány arra kéri, hogy lakóhelyüket vagy tartózkodási helyüket ne hagyják el. Aki ezt vállalja, és erről az önkormányzatot tájékoztatja, az ellátásáról való gondoskodás a települési önkormányzat polgármesterének feladata.

A rendelet értelmében az innovációért és technológiáért felelős miniszter – mint a Kormány tudománypolitikáért és informatikáért felelős tagja – az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány megelőzése, illetve következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében, a járvány terjedésének modellezése, elemzése céljából jogosult bármely rendelkezésre álló adat megismerésére, kezelésére. Feladata ellátása érdekében az állami és önkormányzati szervek, gazdálkodó szervezetek, magánszemélyek támogatni, a kért adatszolgáltatást teljesíteni kötelesek.

Az emberi erőforrások minisztere – a  járványügyi hatóság közreműködésével – felméri és nyilvántartásba veszi azoknak a  közép- vagy felsőfokú egészségügyi szakképzésben, főiskolai vagy egyetemi szintű egészségügyi alapképzésben, felsőoktatásban szociális alapképzésben, valamint az  egészségügyi és szociális akkreditált iskolai rendszerű szakképzésben nappali tagozaton részt vevő személyeknek az  adatait, akik az  egészségügyi válsághelyzeti ellátásról szóló 521/2013. (XII. 30.) Korm. rendelet 18.  §-a alapján az  egészségügyi válsághelyzeti feladatok ellátásába bevonhatóak.

A FENTI RENDELKEZÉSEK MINDEGYIKE KEDDEN LÉP HATÁLYBA.

www..portfolio.hu

Kapcsolódó cikkek

Hogy és hol dolgoznak a magyarok? Elkészült a kutatás

2020. július 16. 07:46
A GKI Zrt. egy 1000 fős, reprezentatív lakossági kutatást folytatott annak érdekében, hogy megtudjuk, az alkalmazottak hogyan dolgoznak a koronavírus járványt követő időszakban.

Ketyegő bomba a siker útjában

2019. március 27. 12:20
Mi kell ahhoz, hogy sikeresek legyünk? Sokféle választ tudunk adni erre a kérdésre…DE! Mégis van egy dolog, ami miatt az egész akár egyik napról a másikra dőlhet meg: ez pedig a stressz. Mérsékelhető és elkerülhető a stressz, de hogyan? Erre javasol megoldásokat az X-SIGHT Vezetési Tanácsadó írása.