Módosíthatják az agrárkamarai törvényt

2017. március 29. 07:50
A törvénymódosítási javaslat tartalmazza a földbizottsági feladatok szabályozását és a tagnyilvántartás szabályainak rendezését többek között.

Az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága – a képviselők többségi szavazatával, egy tartózkodás mellett –tárgysorozatba vette az agrárkamarai törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot. A Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamaráról szóló törvény módosítására Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke és Győrffy Balázs, az Agrárkamara elnöke tettek indítványt.

 
 

Mint Jakab István mondta: azért nyújtották be az indítványt, mert a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) informatikai rendszere alkalmassá vált arra, hogy a különböző közhiteles adatbázisokból a kamarai tagokra vonatkozó adatokat vegyen át. Így teljeskörűvé válhat a NAK tagi nyilvántartása. Hozzátette: ezzel a tagok részére nyújtható szolgáltatások köre is bővül, illetve az ügyintézés gyorsabbá, rugalmasabbá válik. Mindennek alapján szükségessé vált a tagnyilvántartás szabályainak törvényi rendezése, valamint az adatkezelési szabályok lefektetése.

 

A javaslat több rendelkezése a földbizottsági feladatok szabályozását is tartalmazza.

föld

A NAK földbizottságai feladatain is változtatnának – fotó: Shutterstock

A testület meghallgatta az élelmiszerlánc-biztonságról, valamint az agrárágazat 2015-ös helyzetéről szóló jelentéseket is, amelyeket többségi szavazással elfogadott. Bognár Lajos országos főállatorvos, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) helyettes államtitkára az élelmiszerlánc-biztonság 2015-ös helyzetéről szólva kiemelte: az élelmiszerlánc-biztonsági stratégia tíz évre határozza meg a célkitűzéseket ezen a területen; vagyis a nyomon követhetőség, az átláthatóság kifejezetten fontos szempontok, az élelmiszerlánc-biztonság javítását pedig a kockázatok csökkentésével lehet elérni. Ez utóbbinak két fontos szegmense van: a társadalmi tudásmenedzsment folyamatos fejlesztése és az állam hatósági funkcióinak megerősítésével a kockázatok kezelése.

agorinform.hu

Kapcsolódó cikkek

A termelési ciklushoz igazíthatják a földhitel tőketörlesztésének feltételeit

2016. április 22. 09:22
A gazdák a negyedéves törlesztési periódusok helyett választhatnak éves tőketörlesztést is, ez esetben azt is meghatározhatják, hogy melyik negyedévhez tartozó fordulónapot választják a tőketörlesztés időpontjának.

Megszűnő csúcshivatal: mind az 1800 ember kell

2016. augusztus 09. 07:52
Az uniós és a hazai agrár- és vidékfejlesztési támogatások kifizető ügynökségeként működő Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) átszervezéséhez az intézmény teljes, 1800 fős munkatársi állományára szükség van - szögezte le agrárszektor.hu-nak adott interjújában Gyuricza Csaba, az MVH elnöke. A nyáron megjelent kormányhatározat szerint a csúcshivatalnak január elsejétől jogutódlással meg kell szűnnie. Az MVH az új Közös Agrárpolitika (KAP) 2015-ös első "éles éve" után 432 milliárd forintnyi támogatást fizetett ki az idén június 30-i végső határidőig, október közepétől pedig újabb támogatási előlegek kiutalására készül.