Most négymillió tojást hívtak vissza – ezúttal nem a fipronil a bűnös
2018. június 20. 08:22
Lengyelország állatorvosi szolgálata 4,3 millió tojást hívott vissza, miután a megengedettnél magasabb antibiotikum szintet mértek bennük. A hatóságok szerint a tojótyúkoknak nem megfelelő takarmányt adtak, ez okozta a tojásokban az antibiotikum mennyiségének növekedését. A bűnös a lasalocid nevű gyógyszer, amit a kokcídiózis kezelésére használnak
A lengyel állatorvosi szolgálat vezetője, Pawel Niemczuk szerint a gyógyszert tévesen keverték a tojótyúkoknak szánt takarmányba egy Poznan melletti gazdaságban.
„A szóban forgó táp a csirkék hizlalására szolgál (és legálisan tartalmazza az antibiotikumot), és egy hiba folytán adták a tojótyúkoknak.”
- nyilatkozta a lengyel PAP hírügynökségnek.
Három nagy élelmiszerüzletbe is került a szennyezett tojásokból: a portugál tulajdonú Biedronkába, a francia tulajdonú Carrefourba és a helyi Piotr i Pawel élelmiszerláncba. De nem zárható ki a lehetősége annak, hogy a kisebb üzletek polcaira is jutott belőlük.
A fogyasztókat értesítették, hogy a megvásárolt tojásokat ne fogyasszák el, hanem vigyék vissza az üzletekbe, ahol visszatérítik a vételárat.
magyarmezogazdasag.hu
Kapcsolódó cikkek
Okosabb és zöldebb EU
2018. június 19. 09:34
2018. június 12-én rendezte meg az Európai Szociális Alap Tanácsadó Bizottsága hagyományos ülését a támogatási alapok 2020 utáni szabályozásáról. A célok között az információs technológiát (okos), vagy a környezetvédelmet (zöld) jobban kihasználó EU áll – ám a források szűkösebbek.
Súlyos baleseteket okoz a gondatlanság a mezőgazdaságban
2017. november 17. 09:51
Januártól október végéig a mezőgazdaságban 601 munkavédelmi ellenőrzést végeztek a szakemberek.