Nagy a baj a bérből és fizetésből élők jelentős részénél

2019. augusztus 07. 09:17
Az egykulcsos adórendszer sürgős változtatását szorgalmazza a MASZSZ

Az egykulcsos adórendszer sürgős változtatását szorgalmazza a Magyar Szakszervezeti Szövetség, miután kiderült, hogy a régiós országok közül a magyaroknál már csak Bulgáriában élnek rosszabbul – írja a napi.hu.

Mielőbb változtatni kell az egykulcsos adórendszeren, ha azt akarjuk, hogy Magyarország feljebb lépjen az életszínvonal-lista csúfos utolsó helyéről vagyis, azok is jobban éljenek, akiknek most éppen csak a szűkös megélhetésre telik

- véli Kordás László, a szervezet elnöke.

A szervezet szerint döbbenetes az életszínvonal különbség a néhány százezer nagyon gazdag ember alkotta szűk réteg és a keményen dolgozó többség között. Ezt az Eurostat friss adatai is alátámasztják. A magyarok fele évek óta egyetlen hétre sem megy nyaralni, mert nincs rá pénze. Ez veszélyes, különösen a fizikai dolgozók körében.

A MASZSZ elnöke egyébként az szja 10 százalék alá csökkentését is többször szorgalmazta. Szerinte már az is jelentős javulást eredményezne a legszegényebbek körében, ha legalább a minimálbérért és a garantált bérminimumért dolgozók személyi jövedelemadója lenne kevesebb.

Forrás: napi.hu

szakszervezetek.hu

Kapcsolódó cikkek

Tizennégyezerrel kevesebb dolgozót érdekel a mezőgazdaság

2019. augusztus 28. 07:37
Egyre kevesebben vállalnak munkát a német mezőgazdaságban, pedig közben országszerte, a többi ágazatban egyre többen – írja a Top Agrar az Agra Europe (AgE) hírügynökség anyagára hivatkozva.

Nem született megállapodás a kötelező legkisebb bérekről a VKF mai ülésén sem, az egyeztetések folytatódnak

2021. január 15. 10:10
Az elhúzódó, többlépcsős tárgyalás-sorozat 2021. január 13-i ülésén - a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) keretei között – nem állapodtak meg a felek a minimálbér és a garantált bérminimum 2021. évre érvényes összegéről.