Nagy István megjelölte a magyar mezőgazdaság kitörési pontját
2024. június 18. 20:43
Ehhez támogatásra is pályázhatnak a vállalkozások.
Az egyre erősebb nemzetközi versenyben a magyar mezőgazdaság kitörési pontja a hozzáadott érték és a feldolgozottsági szint növelése, a jó minőségű élelmiszerek termelése lehet – mondta Nagy István a köztelevízió reggeli műsorában.

Az agrárminiszter szerint a belföldi élelmiszeripar biztonságos alapanyagokra támaszkodhat, hiszen a Magyarországon a termesztési adottságok kiválóak, de a külföldi piacokon csak akkor lehet sikeres, ha követi a gyorsan változó fogyasztói elvárásokat.
Fejlesztésekre azért is szükség van, mert mennyiségi versenyben a magyar mezőgazdaság nem lehet sikeres, az 5 millió hektárra kiterjedő belföldi gazdálkodás a világpiacon nem jelentős – tette hozzá.

A tárcavezető közölte, hogy az élelmiszeripari vállalkozások összesen 200 milliárd forint támogatásra pályázhatnak, ebből a komplex fejlesztéseket és építkezéseket 150 milliárd forintos, a kisebbeket 50 milliárd forintos keret segíti. A források 50 százalékos arányban járulhatnak hozzá a beruházásokhoz, de zöld célokkal vagy integrációban megvalósuló pályázatoknál további 10-10 százalékkal növelhető a pályázati intenzitás, vagyis akár a 70 százalékot is elérheti.
Nagy István abban bízik, hogy fejlesztési forrásait hatékonyan hasznosítva a magyar élelmiszeripari feldolgozók 50 százalékkal növelhetik az exportjuk összértékét. A miniszter várakozása szerint a mezőgazdaság kilátásai uniós szinten is kedvezőek, hiszen az EP-választás eredménye és a termelők hatékony tiltakozó akciói megteremthetik a normalitás útjára visszatérő gazdaközpontú agrárpolitika feltételeit Európában.
forrás: agroinform.hu
Kapcsolódó cikkek
Fellélegezhetnek a gazdák: meghosszabbították az ukrán gabona importkorlátozását
2023. június 06. 16:13
A bizottság engedett az öt uniós tagállam kérésének.
Az Európai Unió szeptember közepéig meghosszabbította az Ukrajnából származó gabonafélék – a búza, kukorica, repcemag és napraforgómag – behozatalára vonatkozó korlátozást – jelentette be az Európai Bizottság hétfő este.
A legkisebb gazdálkodók is számíthatnak a kormányra
2024. október 07. 14:38
A legkisebb gazdálkodók is számíthatnak a kormányra, ezért is hirdetnek egyszerűsített pályázatot a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatására - közölte az agárminiszter a Facebook-oldalán október 5.-én, szombaton közzétett videóüzenetében.