Nagy tüntetés lesz a "rabszolgatörvény" miatt

2018. november 28. 07:59
Demonstrációt hirdetett a Magyar Szakszervezeti Szövetség december 8-ra – nyilatkozta a szervezet elnöke az ATV Híradójának.

December 8-ára országos demonstrációt hirdetett a Magyar Szakszervezeti Szövetség, amelynek lényege, hogy tudassák a döntéshozókkal: "elegük van" ebből a jogalkotási folyamatból - nyilatkozta Kordás László, a szakszervezet elnöke az ATV Híradójának.

 
 

 
 

Kedden van annak a javaslatnak a vitája is a parlamentben, amelynek lényege, hogy évente akár 400 óra rendkívüli munkát is elrendelhetnének a munkáltatók a mostani 250 helyett. A szabály arra is kitérne, hogy a heti munkaidő -12 hónap átlagában - nem lépheti át a 48 órát. A munkaidőkeretet pedig a jelenlegi 12 helyett pedig 36 hónapra módosítanák, ami - ahogy azt a Napi.hu is megírta - azt jelenti, hogy a munkaidőkeretben foglalkoztatottak túlóráját elég lenne háromévente elszámolni.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség álláspontja szerint az intézkedés teljesen elfogadhatatlan, mert ha az Országgyűlés elfogadná ezt a törvénymódosítást, akkor a dolgozók jelentős részét a munkaadók szinte tetszésük szerint kötelezhetnék túlmunkára, és lehet, hogy azt csak 2,5 év múlva fizetnék ki nekik.

Kordás László azt mondta az ATV Híradónak: idén ez már nem az első olyan kormánypárti javaslat, amely hátrányosan érintheti a munkavállalókat a következő időszakban. Mint mondta, ezt szeretnék megakadályozni. A további intézkedések között a cafeteria szabályok változását és a többletadókat említette még az elnök.

Egyelőre csupán a demonstrációról született döntés, majd ezt követően fognak tárgyalni a munkahelyi tisztségviselőikkel az ellenállás és tiltakozás más módjairól is: figyelmeztető sztrájkok vagy egyéb megmozdulások jöhetnek.

A javaslat vitája kedden van a parlamentben, a benyújtó viszont csak holnap hívta egyeztetésre a szakszervezetet. Kordás László szerint ez már késő, mert az egyeztetést a benyújtást megelőzően kellett volna megtenni.

napi.hu

Kapcsolódó cikkek

A munkafüggőség mentális kockázatai

2022. június 15. 08:12
2022. június 9-én a munkafüggőség mentális kockázatairól szervezett online szakmai konferenciát a Magyar Közgazdasági Társaság Munkaügyi Szakosztálya.

Mit gondolnak ma egy kisgyerekes anyáról a munka világában?

2020. február 13. 14:48
A magyar társadalom kettős elvárást támaszt a kisgyermekes édesanyák felé. Egyfelől fontos, hogy a közösség hasznos tagjaiként kamatoztassák képességeiket a munkaerőpiacon és hozzájáruljanak a család anyagi biztonságához, másfelől nem tartják őket teljes értékű munkaerőnek és nagy mértékben szükség van rájuk otthon is, hogy gondoskodjanak gyermekeik neveléséről. Az egymásnak ellentmondó elvárásokra egy hazai reprezentatív felmérés világított rá, amelyet az UNICEF az Indotek Group támogatásával végzett el.