Nagy változásokat hoz a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság

2024. november 15. 18:50
Számos feladat az új hatósághoz kerül a Nébih-től.
 
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hatásköre nagyobb, ezzel párhuzamosan pedig Nagy István agrárminiszteré kisebb lesz, ugyanis létrejön a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH), amely 2025. január 1-től átveszi a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) élelmiszer-kereskedelemmel kapcsolatos feladatait.
Nagy változásokat hoz a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság
A Magyar Közlöny legfrissebb (2024. évi 114.) számában megjelent a 325/2024. (XI. 14.) Korm. rendelet alapján létrejön a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH). Ennek értelmében az NKFH a kereskedelemért felelős miniszter – aktuálisan Nagy Márton – irányítása alá tartozó, központi hivatalként működő központi költségvetési szerv lesz.
 
Az új hivatal többek között elvégzi, illetve végezteti az élelmiszer-kereskedelmi, fogyasztóvédelmi és piacfelügyeleti feladatkörének ellátásához szükséges laboratóriumi vizsgálatokat, ennek érdekében működteti az Élelmiszer és Vegyipari Laboratóriumot, valamint a Mechanikai és Villamos Laboratóriumot.
 
Éves jelentést tesz közzé a honlapján a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek vonatkozásában a  beszállítókkal szemben alkalmazott tisztességtelen forgalmazói magatartás tilalmáról szóló törvény hatálya alá tartozó tevékenységekről, amelyben beszámol többek között az előző évben beérkezett panaszok, valamint elindított, illetve lezárt vizsgálatok számáról.
Nagy Márton bejelentette: jön a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi  Hatóság! - Portfolio.hu
fotó:portfolio.hu
 
A rendeletben külön kiemelésre került, hogy az NKFH az élelmiszer-kereskedelem ellenőrzésével kapcsolatban köteles a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatallal (Nébih) szorosan együttműködni, és minden elvárható segítséget és információt megadni részére.
 
Tehát a Nébih-től az NKFH-hoz átkerülő feladat- és hatáskörök tekintetében a Nébih jogutódja 2025. január 1-jével az NKFH, valamint ennek a hatóságnak a számlájára kell majd befizetni a fogyasztóvédelmi bírságokat.
 
Ugyanakkor a 328/2024. (XI. 14.) Korm. rendelet értelmében az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi hatáskörében, valamint a növény- és talajvédelmi feladatkörében eljáró vármegyei kormányhivatal hatáskörébe tartozó közigazgatási hatósági ügyekben a Nébih marad az illetékes.
 
Forrás: Magyar Közlöny/agroinform.hu
 
Indexkép: Shutterstock

Kapcsolódó cikkek

Mindent tudni fog a hatóság a földterületekről – területi monitoring rendszer (TMR) a gyakorlatban

2023. április 04. 14:25
Nézd meg, hogyan fogja a műholdas rendszer felismerni, hogy a táblán repce van vagy valami egészen más.
 
Gulyás Levente, a Magyar Államkincstár Közvetlen Támogatások Főosztályának főosztályvezetője a PREGA-n részletesen bemutatta, hogy a gyakorlatban hogyan fog működni a területi monitoring rendszer (TMR). Mint mondta, a földterület használatáról fontos megtudni azt, ami a támogatások odaítéléshez szükséges. A következő időszakban ez az ellenőrzési rendszer kiegészül egy területi monitoring rendszer bevezetésével. Az összes olyan mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatás ellenőrzésére kiterjed majd a vizsgálat, amely a területhasználattal kapcsolatos, a parcellák állapotán múlik, hogy kifizetünk-e bizonyos támogatásokat.

Újabb javítások az eGN-ben, mutatjuk, mi változott

2024. február 14. 17:14
A rendszer legújabb verziója február 13-án élesedett.
 
A Nébih tájékoztatja az eGN használatában érintetteket, hogy a minél könnyebb és problémamentes használat érdekében újabb funkciókon és beállításokon módosítottak a szakemberek.