Nagyszabású közlekedési sztrájk Németországban hétfőn
2023. április 24. 11:23
A közlekedés csaknem valamennyi formáját ellehetetlenítő munkabeszüntetés várható hétfőn Németországban több szakszervezet közös sztrájkfelhívása szerint.
A szolgáltató szektor legnagyobb munkavállalói érdekképviselete, a ver.di szakszervezeti szövetség és a vasutas és közlekedési dolgozók szakszervezetének (EVG) közös akciójáról tájékoztató csütörtöki közleményében kiemelték, hogy a március 27-re meghirdetett 24 órás figyelmeztető sztrájk a távolsági, a térségi és a helyi közlekedést, valamint a repülőtereket, az autópálya-üzemeltető társaságokat és a vízügyi és hajózási igazgatási szerveket is érinti, méghozzá országszerte.

Mint írták, "súlyos késésekkel, sőt a közlekedési szolgáltatások teljes leállásával kell számolni egész Németországban". A csaknem kétmilliós tagságú ver.di-nél 120 ezer dolgozót szólítottak fel a csatlakozásra. A nagyjából 230 ezer dolgozót összefogó EVG valamennyi tagját sztrájkra hívja.
Az EVG közölte, hogy az ötvennél is több közlekedési vállalattal - köztük a Deutsche Bahn országos vasúttársasággal és számos térségi vasú vasúttársasággal - folytatott tárgyalásaik első fordulója nem hozott eredményt, és a munkaadó megfontolásra méltó ajánlat helyett a dolgozók helyzetét tovább rontó követelésekkel állt elő. Például azzal, hogy a termelékenység növelése érdekében önként mondjanak le az egyik legnagyobb szociális vívmány, a fizetett szabadság egy részéről.
Azonban a közlekedési dolgozók, "akik a világjárvány idején szolidaritásból lemondtak a megfelelő béremelésekről, nem értenek egyet az ilyen magatartással" és jelentős béremelést tartalmazó ajánlatot várnak el a munkaadói oldaltól - tették hozzá, kiemelve, hogy központi követelésük a havi munkabér általános, 650 eurós emelése.
A ver.di a közszférában dolgozó nagyjából 2,3 millió munkavállalóra vonatkozó kollektív szerződésről zajló tárgyalások eredménytelensége miatt februárban elindított sztrájksorozatát folytatja az EVG-vel szervezett újabb tiltakozó akcióval.
A közvetlenül vagy közvetve érintett munkavállalói csoportok közé tartoznak például a repülőtéri tűzoltók, a légiközlekedés rendészeti területén dolgozók és a helyi - tartományi - tulajdonban lévő reptérüzemeltető vállalatok számos más alkalmazottja is.
A ver.di 10,5 százalékos, és legalább 500 eurós béremelést követel. A munkaadói oldal egyelőre 5 százalékos béremelést és 2500 euró egyszeri kifizetést ajánl.
forrás: turizmus.com
Kapcsolódó cikkek
Grád Ottó: Magyarországon még soha nem látott benzinár jön
2023. augusztus 31. 14:34
A Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára szerint a 650-670 forint közötti sávban maradhat az üzemanyagok fogyasztói ára az idén. de januártól már hetessel keződik majd a literenkénti ár a benzinkutakon.
70-80 forint 6 hét alatt – átlagosan nagyjából ennyit emelkedett a benzin és a gázolaj literára a nyáron idehaza több ok együttes hatásaként. Olyan 7-8 százalékot csökkent a forint értéke a dollárhoz képest, valamint Szaúd-Arábia és Oroszország kitermeléscsökkentési döntései után az addigi 70-75 dolláros sávból 85 környékére emelkedett a nyersolaj világpiaci ára – írja az áremelkedés okairól a vezess.hu.
Nagy István is kiáll a tüntetés mellett
2023. május 23. 16:15
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a MAGOSZ képviselői is részt vettek lengyel, cseh, szlovák és román gazdatársaikkal a mai brüsszeli demonstráción.
Győrffy Balázs, a NAK elnöke számolt be röviden közösségi oldalán a brüsszeli tüntetésről. Az írta: