Nem hagyjuk, hogy a magyar gazdák nyakába varrják a migrációs válságot

2017. július 14. 09:07
Álláspontunk szerint a magyar gazdáktól, akik már elviselték a dioxinos sertéshúsbotránytól kezdve az orosz embargón át a sertés- és tejpiaci válságot is, nem várható el, hogy nyakukba vegyék a migrációs válság megoldását is - jelentette ki Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a Magyar Hírlapnak.

A lap csütörtöki számában megjelent interjúban a miniszter azt mondta, méltánytalan lenne a magyar és más, később csatlakozott tagállamokban élő termelőkkel szemben, ha az uniós támogatottsági szint csökkenne.

A miniszter szerint az áfacsökkentés fehéríti a gazdaságot. Kifejtette, hogy a sertésvágások száma tavaly huszonhét százalékkal nőtt az állomány csökkenése ellenére, pedig az import sem növekedett. A tudatos fogyasztói magatartás fontosságával kapcsolatban úgy fogalmazott: azt szeretnénk, hogy a vásárlók automatikusan a magyar termékeket vegyék, ezért a magyar termékekre eső terheket akarjuk csökkenteni.  A miniszter beszélt arról is, hogy örülne, ha sikerülne befektetőket találni egy újabb cukorgyár létesítéshez. Közölte, jövőre az agrárium és az agrárium munkáját segítő intézmények összesen kilencszázmilliárd forinttal gazdálkodhatnak.

kormany.hu

Kapcsolódó cikkek

Esély nyílik a vidéki fiatalok megtartására

2017. február 13. 10:16
A rendelkezésre álló keretösszegből akár kétszázmillió forint is kérhető

A mézről tárgyalnak magyar kezdeményezésre az Európai Unióban

2017. október 30. 10:18
Magyar kezdeményezésre tárgyalnak a mézről, a méhészetek és a méhészek helyzetéről az Európai Unióban – mondta a Fidesz európai parlamenti képviselője, az ágazat helyzetével foglalkozó Méz-jelentés előterjesztője vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón.