Nem tágítanak a francia gazdák: az egész országot lezárták - nem kérnek az olcsó importból
2024. december 06. 20:08
Párizs és több nagyváros is traktorostrom alá került. A francia gazdák tiltakozása az EU–Mercosur kereskedelmi megállapodás ellen már a második hete tart.

Több száz gazda vonult november 28.-án, csütörtökön Párizsban és Franciaország számos városában a közintézmények elé a mezőgazdasági dolgozókat sújtó adminisztratív terhek miatti tiltakozásul.
A francia gazdák tiltakozása az EU–Mercosur kereskedelmi megállapodás ellen már a második hete tart / Fotó: Hans Lucas via AFP
A tüntetők már kora reggel utcakövekkel jelképesen eltorlaszolták a mezőgazdasági, élelmezési és környezetvédelmi kutatóintézet (INRAE) párizsi székházának bejáratát. Donatien Moyson, a Fiatal Gazdák Szakszervezete képviseletében a sajtónak nyilatkozva azt mondta,
ez egy olyan intézmény, amelyet egymilliárd euróval finanszírozunk évente, de cserébe csak a bennünket gúzsba kötő kényszerintézkedéseket kapjuk tőle. Most azért vagyunk itt, hogy a mezőgazdaságot sújtó lépései ellen tiltakozzunk.
A főváros közelében fekvő Maisons-Alfort városban a gazdák szintén szimbolikusan kartonpapírfalat emeltek egy egészségház bejárata elé.
Nizzában trágyát és birkagyapjút szórtak szét a helyi prefektúra épülete előtt tiltakozó gazdák; Toulouse-ban pedig szalmát hintettek a közintézmények előtti sétányra, majd eltorlaszolták egy helyi vízgazdálkodási irodának, és a Francia Biodiverzitási Hivatal helyi képviseletének is otthont adó épület bejáratát.
Az FNSEA-JA, a gazdák legjelentősebb szakszervezeti szövetségének helyi képviselői az Instagramon úgy kommentálták a megmozdulásokat, hogy „bezárjuk a gazdák munkáját akadályozó bürokráciát”.
Nem örül a francia kormány
Annie Genevard mezőgazdasági, élelmezési és erdészeti miniszter a demonstrációkra reagálva azt mondta, „határozottan elítéli a tüntetések minden olyan, az emberekre vagy a közvagyonra káros túlkapásait, amelyek veszélybe sodorhatják a gazdák jogszerű követeléseit”.
A miniszter csütörtökön az INRAE vezetőivel folytat tárgyalásokat arról, hogyan lehetne közös válaszokat adni a bürokrácia okozta problémák kezelésére; péntek délelőttre pedig tárgyalásra hívta meg hivatalába az FNSEA-JA képviselőit hogy megbeszéljék, milyen konkrét intézkedésekkel lehetne enyhíteni a gazdák és a mezőgazdasági dolgozók adminisztratív terheit.
Az elégedetlen francia gazdákat képviselő FNSEA-JA második hete folytat országos tiltakozó akciókat. A múlt héten az ellen tüntettek, hogy az Európai Unió a megkérdezésük nélkül tervez együttműködési megállapodást aláírni a dél-amerikai szabad kereskedelmi övezettel (Mercosur).
Franciaországot ismét elfoglalták a gazdák: nem kérnek az olcsó importáruból
Macron Brazíliába utazott, az utcákat pedig ismét elözönlötték a traktorok. Az elégedetlen francia gazdák ugyanis nem akarják, hogy olcsó latin-amerikai terményekbe fulladjon a hazai piac.
forrás: vg.hu
Kapcsolódó cikkek
Már alig egy maroknyi ember lélegzik valóban tiszta levegőt a Földön
2023. március 22. 13:39
A mérések szerint alig több, mint 80 000 ember jut teljesen tiszta levegőhöz a Földön. De mit értünk tiszta levegőn?
A PM2,5 a jó levegőminőség egyik mutatója és a közegészségügyi kockázat egyik mutatója. A WHO 2021-ben határértéket állapított meg a levegőben lévő PM2,5 mennyiségére, amely nem befolyásolja károsan az egészséget, amit 5 mikrogramm/köbméter értékben határoztak meg.
Kiderült, hogy 2019-ben a világon szinte egyetlen helyen sem mutattak ki ilyen értékeket.
Rengeteg fabútor végzi égetőkben, vagy lerakókban
2023. június 08. 13:46
Magyarországon évente mintegy 43-59 ezer tonna fabútorhulladék keletkezik, amelyből 3-5 ezer tonnát helyeznek lerakóba, és 14-19 ezer tonna kerül égetőkbe az IKEA friss tanulmánya szerint, amelyet a vállalat kedden juttatott el az MTI-hez.
A lakossági felmérésben a válaszadók többsége (54,6 százaléka) jelezte, hogy selejtezett le bútort az elmúlt egy év során. Ennek leggyakoribb oka az volt, hogy a bútorokat újakra cserélték (32,7 százalék), a bútorok elöregedtek (31,9 százalék) vagy megsérültek (25,8 százalék) - közölte Bálint Attila, az IKEA Magyarország fenntarthatósági felelőse.