Nemzeti kincsünk a hazai vadállomány

2024. február 09. 16:01
A természeti erőforrások védelme és a velük való bölcs gazdálkodás a követendő elv. Csak így biztosítható ugyanis, hogy hosszú távon megmaradjon Magyarország gazdag, értékes természeti környezete és biodiverzitása – mondta Nagy István agrárminiszter csütörtökön, Budapesten, a FEHOVA megnyitóján
Nemzeti kincsünk a hazai vadállomány
A tárcavezető  a rendezvényen hangsúlyozta, elkötelezettek vagyunk amellett, hogy a magyarországi erdők állapota tovább javuljon, területük bővüljön, a fenntartásukat végző vállalkozások pedig versenyképesek legyenek. Hozzátette, a Közös Agrárpolitika vidékfejlesztési pilléréből 11 százalékban részesedik az erdőgazdálkodás, amely csaknem 80 százaléka közvetlenül zöld célokra fordítható. Ezek a források pedig hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a fával borított területek aránya 22 százalékról 27 százalékra emelkedjen. Így az előző uniós elszámolási ciklushoz képest majdnem háromszoros, összesen mintegy 310 milliárd forint pályázati támogatás jut a hazai erdőkre 2027-ig.
 
Nagy István kiemelte, mindannyian büszkék lehetünk a vadállományunkra, amelyre szerénytelenség nélkül mondhatjuk, hogy nemzeti kincsünk. Ezzel az örökséggel pedig felelősen kell gazdálkodnunk, hogy megőrizzük a jövő generációi számára. Jobb minőségű vadállomány kialakítására kell törekedni, olyan optimális létszámra, ami megteremti a vadgazdálkodási ágazat összhangját a mező- és erdőgazdálkodással. Az agrárminiszter a 2022/2023-as vadgazdálkodási évről azt mondta, az ágazat több mint 3 milliárd forintos eredményt realizált.  Ebben az időszakban 1449 vadászterületen mintegy 450 ezer mezei nyulat és fácánt hasznosítottunk, valamint 345 ezer nagyvadat.
Nemzeti kincsünk a hazai vadállomány
A miniszter kitért arra is, hogy az egyedülálló vadállományunknak köszönhetően hazánkban csaknem 50 vállalkozás foglalkozik vadhúsfeldolgozással. A feldolgozott 3 500 tonna vadhús mintegy 90 százalékát exportáljuk. A legfontosabb felvevőpiacunk Németország és Olaszország. A vadhús amellett, hogy különleges ízélményt biztosít, élettani szempontból is számos jótékony tulajdonsággal bír. Nagy István felhívta a figyelmet arra is, hogy az agrártárca olasz mintára vizsgálja a műhús gyártásának és forgalmazásának betiltási lehetőségét.
Nemzeti kincsünk a hazai vadállomány | Kaposvár Most.hu
A tárcavezető hozzáfűzte, hogy erdeinkre, vizeinkre is kiemelt figyelmet kell fordítanunk, éppen ezért az idei év jelentős eseménye lesz a Nemzeti Horgászturisztikai Stratégia elfogadása.
 
forrás:AM Sajtóiroda

Kapcsolódó cikkek

Ilyen se volt még: az évszázad legkorábbi szürete a mostani

2024. július 26. 13:37
A Kunsági borvidéken már szedik a Nérót, az Irsai Olivért. Más területeken még van 2-3 hete az Irsainak, az ültetvények kitettségétől függően.
 
Ezt követően talán lesz egy hét pihenője a borászatoknak, s augusztusban jön a Zenit, a cserszegi fűszeres, a rizlingszilváni – tette közzé a Magyar Bor Akadémia.

Magyar biodiverz magkeverékek

2023. március 29. 12:18
A díszkertészek februári szakmai konferenciáján több előadás érintette a magkeverékek kérdéskörét. A szakemberek hazai fejlesztésű biodiverz magkeverékek vetését javasolták zöldtetőkre és szabadföldre. Egy másik előadásban a vadvirágkeverékek és a virágos fűmagkeverékek alkalmazásának tudnivalóit összegezték.
Hosszú évek után végre van olyan magyar fejlesztésű magkeverék, ami sokféle őshonos szárazságtűrő fajból áll. Kétféle magkeverék kerül majd forgalomba, az egyiket biodiverz extenzív zöldtetőkre, a másikat szabadföldre és félextenzív zöldtetőkre szánják a szakemberek, tájékoztatta a hallgatóságot Dezsényi Péter, a Green Tech Concept Kft. műszaki igazgatója.